Tavaszi Maconka Kupa, avagy ez volt a Valkó Világ 4

Tavaszi Maconka Kupa, avagy ez volt a Valkó Világ 4

Ezúttal már a negyedik évfolyamával folytatódott az versenysorozat, amely megtalálni és meg is tartani hivatott Maconka Barátait, akik szerencsére napról-napra többen vannak. Így a sorozat történetében első alkalommal a 100 fős versenyzői létszám, egyben a feeder kategória új csúcsnevezése okán - ide nem értve a gyermekeket - meg is kellett állítani a nevezéseket, hogy mindenki megfelelő horgászhelyen kapjon lehetőséget. Megkapták, s éltek is vele! Így a nyáridéző napsütésben az új versenycsúcs fogások és az így kikerekedő jó hangulat további méltó alapot ad, adott az idény többi versenyéhez is. Fogadja mindenki szeretettel a remélhetőleg színes beszámolót és egyben a következő, május 21-i Kupa, egyben Szuperkupa-forduló kiírását is!

Igen, hát ez a nap is ismét eljött! Nekem ráadásul úgy tűnt, hogy nagyon korán, mert bizony hajnali négy óra tájban egy hajtós nap után az embernek összeszedni magát már nem is olyan egyszerű... De egy biztos, hogy e versennyel újra elindul a maconkai versenyidény, benne remélhetőleg számos olyan szép eseménnyel, melyekre majd jó lesz mindenkinek visszaemlékezni, versenyzőnek és szervezőnek egyaránt.

Az elmúlt években talán már megszokott módon fakultatív bemelegítésül íme a tavalyi tapasztalatokról és az idei első fordulós versenykiírásról szóló, 2016. évi nyitó cikk:

Partra magyar! Maconka Barátai 2016.

Érkezésem pillanata

Mint mindig, most is megpróbáltam a bevált csapattal mindent eltervezni, de az év első versenye egy ilyen létszámmal sanszosnak tűnt, hogy majd azért tartogat meglepetéseket. Ezek közül az első, hogy előttem már oly sokan megérkeztek, így KV helyett beültem Olivérrel regisztrálni, pontosabban regisztráltatni. Most is örömmel töltött el, hogy a száz feletti létszámból csak egy igazolatlan hiányzó volt, előlegfizetés és egyéb huncutságok nélkül, becsület alapon. Ez -is- a Maconka Barátai feeling, bizony!

A versenytérkép

Közben mindenki megnézte és értelmezte a versenytérképet, melyet már új elemként előzőleg a neten is közzétettünk. Erről csak annyit, hogy a korábban lefoglalt helyeken túl minden fő tározótéri helyen szektorok sarjadtak, bízva az egyenletes haljárásban, ha már a halbőség adott. Ismét bevetettük a tavaly tavaszi I. szigeti bal félkört is, ahol akkor keszegekkel taroltak. Csendes kíváncsiság, mi lesz most ugyanitt? Játszik a II. sziget is, a gyermekek pedig némi polémia után az ősszel 6 tonna hallal megerősített előtározói déli versenypályára kerültek.

Egy kicsit később:

A gáti versenypálya egy szakasza
A Nyári kikötő szektora
Az I. szigeti I szektor, itt már a felújított filagóriával
A II. sziget, mint a J szektor
Az előtározói versenypálya a gyermekekkel

Jött a tervhez képest bő 5 perc késéssel a sorsolás, szépen, sorban. Mármint úszós, feeder, gyermek sorrendben, a kategóriákon belül pedig a jelentkezés sorrendjében. Végül minden és mindenki a helyére került.

Gyülekező
Sorsolás...
... és annak kellékei
Újra eljöttek szlovák barátaink is
Kis barátom helyet húz

Újabb kis kitérő. Az előző évad egyik legtöbbet forgó kérdése az volt, hogy a 2015. évi sorozatba már az összetett verseny szempontjából későn bekapcsolódó, de az utolsó három versenyt zsinórban nagyhalakkal megnyerő Valkó Tamás idén indul-e majd, s hová fog sorsolni, esetleg mit csinál (végre) egy sekély pályán... Nos Imre jött, látott és a G szektorba sorsolt, a sekély részhez, a gáti öko-szigetekkel szemben. Sok szemben sok kérdőjel - no, majd most meglátjuk! Meg is láttuk bő 8 óra múlva, de most inkább időrendben mennék tovább.

Valkó Tamás most itt horgászott

Pár perc telt el a kezdéstől, s már jött is az örömteli hír, egy négyes koi "személyében". Tudtuk, most eszik a front után a ponty, ez is biztató előjel volt a versenyre. Aztán az idő előrehaladtával a halak is növekedésnek indultak...

Tükrös gátról
Pikkelyes, ugyaninnen
Egy Valkó-koi
Bodor Andris, először
Egy igazán nemzetközi pontyváltozat: spanyol koi

Mire kiadtuk az utolsó mérlegelő lapokat is, már lehetett megtölteni azokat a részmérésekkel. A krónikás először a Nyári kikötői szektorba kalandozott el a számítógép elől, s rögtön egy szép koi mérlegelésébe, majd egy eseménydús fárasztásba "botlott".

Éppen 10 kg alatt: A mai legnagyobb koi
Halfogás négy képben 1.
Halfogás négy képben 2.
Halfogás négy képben 3.
Halfogás négy képben 4.

Közben jön a hír, hogy az egyes szigeten zsinórban fogják a keszeget, újabb nagy ponty, egy süllő szintén a Nyári kikötőből, most tényleg minden olyan, ahogy előzetesen elképzeltem.

Megvan!
Most már tényleg
Sellő? Süllő
Koi, segítséggel

Közben lassan búcsúzok első és egy darabig utolsó kalandozásom színterétől, mert hamarosan elkezdődik egy üzleti tárgyalásom, így kiesek a körforgásból, egy másik tervezett körforgás miatt. Előtte még pár szó Hegedüs Zsófival, aki korábbi gyermek bajnokként mára már az ifjúsági kategóriát (is) erősíti és nem túl nagy örömére már harmadszor horgászik zsinórban a Nyári kikötőben.

Zsófi...
.... harmadszorra a Nyári kikötőben
Eközben testvére az előtározón, Apuka pedig kerékpárral a két legtávolabbi pont között....

Tárgyalás, barátok közt, de így is elment az idő. Rohanás következik részemről a gyermekekhez a mérlegelésre, de közben a gáton és szinte minden egyéb ponton történt még egy s más...

Nyomós ok az örömre
Koi, Glodics-módra
Ugyanez tükrösben
Bodor Andris, másodszor
Adrienn is szépen horgászott
Életkép
Ez a karika tényleg derék karika!
Pont ponty lesz!

Van szerencsém végignézni és fotózni a nagyobbik kisfiammal a gyermekek teljes mérlegelését, közben kiderül, hogy a szülők is elégedettek az egyenlő esélyeket nyújtó pályával. Ezúttal mindenki kap egy emlékképet, lássuk is sorban őket:

A jövő utánpótlása: Zsadányi Zsombor
A jövő utánpótlása: Angyal Ádám
A jövő utánpótlása: Maruzs Dominik Gábor
A jövő utánpótlása: Sütő Kevin
A jövő utánpótlása: Rátóti Richárd
A jövő utánpótlása: Hegedüs István Gábor
A jövő utánpótlása: Gyurcsák András
A jövő utánpótlása: Sütő Adrián
A jövő utánpótlása: Szikora Rajmond Gábor
A jövő utánpótlása: Hasznosi Dániel
A jövő utánpótlása: Benei Zsolt

Én e ponton visszavonulok az eredmények feldolgozására, de nincs vész, mert három csapat is folytatja a mérlegelést. Mégis lassúnak tűnik nekem, kiderül, hogy sok a hal, ezért lassult le a dolog. Hát nem egy jó hír egy tógazda számára?

Megkértem a csapatot, lőjenek el pár képet a rekordfogásokon túl is. Íme, egy kis részlet ezekből.

Koi a II. szigetről
Jan Gazdik ugyanitt: 1 ponty, sok-sok keszeg
Maconka két aranya
Ismét remek versenyeredmény az I. szigeten
Szabó-Petró Henriett ezúttal a haltalanabb szélen
Henriett egy kis bajszival

Lassan véget ér a mérlegelés. Jönnek be a mérlegelőlapok, szépek az eredmények. Jönnek be a versenyzők, volt akit a nap is megsütött. Amit nem sütöttek meg, az egy megrendelési baki miatt a meghirdetett rétes, amely kalandos módon két pogácsává alakult az aktuális ebédre a gulyás mellé. Jó étvágyat!

Még mondja valaki, hogy nem stresszes műfaj a horgászat. Mire végzünk az eredmények rögzítésével, bizony megizzadunk. Készülnek az oklevelek, pörög minden ezerrel. Ekkor jön egy újabb baki, mert bizony a gyermek emléklapok megvannak, de az oklevelek nem. Hiába, aki nem dolgozik, nem is hibázik, majd pótoljuk őket.

Díjak

El is kezdjük az eredményhirdetés, csak 15 perc késést szedtünk össze. Próbálok tőlem szokatlan módon röviden fogalmazni, így kihagyom, hogy megdőlt egy sereg versenyrekord, először 1 tonna feletti az összfogás, stb. A továbbiakban a megszokott koreográfia szerint, a gyermekekkel kezdve kerül sor az eredmények ismertetésére és a díjak átadására. 8 emléklap, 17 db oklevél, 15 db kupa, 1 trófea, 1 különdíj talál gazdára.Jó érzés kiosztani a díjakat, bevallom elégedettség tölt el. Igen, ismét megcsináltuk, közösen Veletek, Önökkel, Horgászbarátaink! Valkó Tamásról azonban megemlékezem, mert ismét ő lett az abszolút győztes, sekély víz ide, vagy oda. Igen, ez ismét a Valkó Világ, negyedszerre is. Egy biztos, most még erősebb a taps. Egy hang a háttérből: Addig járok ide, még el nem kapom egyszer... Gondolom, egy horgász-győzelemről lenne szó....

Aki profi, az profi a fotózásnál is
Gyermek I.
Úszós I.
Ifjúsági I.
Női I.
Legjobb külföldi, szektorgyőzelem
A legnagyobb hal kifogója
Valkó Tamás: Feeder győzelem, egyben abszolút első

Lassan véget ér a mai móka, 12 órával a találkozás után. Igen, tényleg ismét megcsináltuk. Még egy csoportkép, majd jönnek a boldog díjazottak. Szép volt, legyen ilyen majd a folytatás is!

A díjazottak

Az egyéni eredményeket ezúttal a fő kategóriákra bontva itt lehet letölteni:

Részletes eredménylista, feeder kategória

Részletes eredménylista, úszós kategória

Részletes eredménylista, gyermek kategória

A hivatalos versenybeszámoló letölthető innen:

Versenybeszámoló

Szolgálati közlemény: A már bevált összetett eredménytábla a második fordulótól fog megjelenni, a soros versenybeszámoló keretében.

Érdemes megnézni még az ínyenceknek a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:

Összesített versenyeredmények

Lassan mindenki elindul hazafelé, a stábnak marad a "buli után a takarítás". Mire minden a helyére kerül, már esteledik. Igen, ismét érzem a jól végzett munka örömét és még jobban a fáradtságát is. Mégis úgy érzem, hogy megérte, ismét több a pozitív töltet, mint a negatívum a mérlegen. Remélem, ez még sokáig így marad....

A beszámolóm végére hagyományosan engedjenek meg még nekem néhány köszönetnyilvánítást:

- Köszönöm minden Horgászbarátunknak a részvételt, a pontos érkezést, a fair versenyt.

- Minden gyermekhorgász-kísérőnek, köztük az Apukáknak és Anyukáknak a türelmet és az áldozatot.

- Az aktuális BSHE-team, azaz Ignácz Olivér, Lőrincz József, Lévai Attila, ifj. Papp Zoltán, Pernyész István, Horváth "Boxi" Sándor, Répás Ferenc, Bubró Mónika és persze a büfés "lányok" helyszíni, valamint Misztarka László háttérmunkáját a verseny sikeres lebonyolítása érdekében!

Ez volt a 2016. évi Szuperkupa első versenyének beszámolója! Bízom abban, hogy a következő, májusi fordulóra, a IV. Maconkai Majális Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt ismét új versenyzőket is köszönthetünk! Ez utóbbiaknak üzenem, hogy az összetett verseny (azaz a Szuperkupa) kapcsán sincs semmi veszve, ugyanis ide az öt fordulóból a legjobb négy eredmény számít! A jelentkezési lap lentebb, a versenykiírásból már letölthető.

Szél volt? Az is volt

VERSENYKIÍRÁS

IV. MACONKAI MAJÁLIS KUPA

Maconka, 2015. május 21., szombat

Nevezés:

Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2016. 05. 19-én 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.

A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2016. 05. 19-én 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.

A részletes versenykiírás (benne a pálya kitűzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:

Versenykiírás

Részvételi díj:

A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):

  • felnőtteknek: 3600 Ft
  • hölgyeknek, ifiknek: 2300 Ft
  • gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)

Egy kis tavasz mindenkinek kell...

Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.