Viharos majális

Viharos majális

Ötödik évfolyam, a sorozat 23. versenye. Egy olyan verseny, amely szinte biztosan nem lesz könnyen elfelejthető, erre csak két példa. Eddig nem volt versenynapon jégeső, most volt. Eddig e sorozaton nem fogtak 20 kg feletti pontyot, most fogtak. A jelentős létszám, a remek eredmények és a baráti hangulat - szerencsére - azonban továbbra is változatlan tényező. Jöjjön az újabb versenybeszámoló és vele együtt a következő, június 24-i Tóparti Randevú Kupa, egyben a harmadik Szuperkupa-forduló kiírása. Nézzük meg együtt, mi is történt ezen a szombaton!

A szeszélyes május ezúttal tényleg bejött, mert a horgászmajálist a meleg után a kipattant zivatar mosta el, szerencsére már a lényegi események után. Így a nem mindennapi fogásokat nem mindennapi helyen, zárt térben értékeltük, de mint kiderült, sok jó ember kis helyen is elfér...

Bevezetésül itt olvasható a tavalyi tapasztalatokról és az első versenykiírásról szóló cikk, valamint az áprilisi Tavaszi Maconka Kupa beszámolója:

Partra magyar! - Maconka Barátai 2017.

Maconkai évadnyitó, ismét Valkó-módra

Az első után mindig jön a második, különösen ha versenysorozatról van szó. Ezúttal kellemes meglepetés volt, hogy többen jelentkeztek, mint a tavaszi első fordulóra, így a pályák kijelölése erős fejtörést okozott, a létszám mellett a sár és a már kellően magas fű okán is. Végül a gyermekek a komfortosabb Élmény-tóra kerültek, az egyik úszós szektor pedig a mindig jól bevált I. sziget bal oldalra, illetve bejáróra. Természetesen mindez a kicsik szüleinél nem aratott osztatlan sikert, ezért elhatároztuk, hogy a következő forduló helyszínét maguk a gyermekek szavazhatják meg. Ha pedig már "odaadtunk" egy döntést azoknak, akikről e sorozat szól, akkor rögtön még egy ötlet nyomán ezúttal szavazni lehetett a következő verseny ebédjéről is. Ezt "jól kifőztük", így aztán remélem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz júniusban - is.

A versenytérkép

Pénteken estére a megszokott módon megtörtént a rajthelyek kijelölése, a mágnestáblára ismét felkerült a térkép, a dobogóra pedig a feliratok. Napnyugta körül szemlátomást volt élet, a látványteraszon, a parton és a vízben is, mindenhol mozgott valaki, valami.

A szokásos gyülekező

Hajnalban aztán Ignácz Olivér ismét pontosan megkezdte a regisztrációt, s a döntő többség ha mindig szinte az utolsó percekben, de megérkezik. Jöttek a gyermekek is, s velük a szülők, a segítők szépen, sorban. Rendezett volt a szektorbeosztás az 1-2 kimaradó okán is, így a sorsolás után már el tudta foglalni a jól megközelíthető, kijelölt helyeket a mezőny. Persze a meteorológiai előrejelzés ismeretében a kérdőjelek megmaradtak, hogy megússzák-e, megússzuk-e szárazon.

Szabályok ismertetése, Olivérrel
Már a sorsolásra várva
Na, húzás…
Minden komolyan megy a gyermekeknél is

Végül mindenki elhelyezkedett, s a dudaszóval újra elindult a verseny a partokon.

Élet a mélyvízen
Az egyre népszerűbb Nyári kikötői szektor
A gyermekek az Élmény-tavon

Különösen az első "félidőben" jól evett a ponty is, több szép példány a horogra került a délelőtti órákban. Aztán jött a meglepetés, mivel Sisa József egy 24,90 kg-os tükröst varázsolt ki feeder bottal a pályáról, így alapjaiban átírta a legnagyobb hal rekordját e versenysorozaton. Szép volt, s igaz is volt!

Közel 25 kg!!!
Az új Szuperkupa-versenyrekord, távozás előtt

Természetesen máshol is előkerültek Maconka védjegyei, legyen szó a nagy pontyokról, vagy a compókról, aranykárászokról (mj.: nálunk a széles kárász aranykárász a köztudatban). Mire a gyermekek mérlegelésére sor került, már a radar 30 km-en belül több intenzív zivatargócot is jelzett, s a pályájuk alapján nem is az lett a kérdés, hogy kapunk-e belőle, hanem az, hogy mikor és mennyit. Le is ment szépen a gyermekek mérlegelése, s a fotózáskor ismét ott volt a büszkeség, a mosoly is az arcokon, sőt még megsérült kis Barátunk is igazi sportemberként kivárta a mérlegelést.

A gyermek szektor a lefújás pillanatában
Tallózás a gyermekek fogásaiból 1.
Tallózás a gyermekek fogásaiból 2.
Tallózás a gyermekek fogásaiból 3.

Ekkor még sütött a nap, s stílszerűen egy kifogott tenyeres naphal is a fényképezőgép elé került.

Egy maconkai naphal első fotós képe

Mire a két mérlegelőcsapat kimotorozott-autózott a pályákra már látszott, hogy sietni kell, a feltámadó szél, a komor fellegek nem sok jót ígértek, s így -nem megszokott módon- páran már meg sem várták a mérlegelést, hanem gyorsan összepakoltak. Még az elején az úszós I. szigeti szektor jobban járt, így itt jobban volt idő a remek zsákmányokat lefényképezni.

Papp-féle vegyes, compóval
Volgai tokkal, vonó helyett vegyes zsákmánnyal
Vegyes teríték az I. szigetről
Homogén keszegzsákmány egy vörössel

A gáton a nagy pontyok már sorban meg lettek örökítve korábban, így a két szélről indítva ekkor már inkább a keszeges-kárászos zsákmányok kerültek begyűjtésre.

Van, ahol a nagytestű ezüstkárászok jöttek
Tallózás a nagyok közül 1.
Tallózás a nagyok közül 2.
Tallózás a nagyok közül 3.
Tallózás a nagyok közül 4.

Eközben szektoronként ment a számítógépes feldolgozás, elindult az ebédek kiosztása, majd az első esőcseppekre a korábban gondosan kirakott trófeák behordása. Még vannak néhányan a pályán, amikor jön az eső. Mire a jég is, addigra már mindenki fedett helyen, s hamarosan rájövünk, hogy az ABMC után most is részben fedettpályás lesz a rendezvény, legalábbis a vége. 

Ekkor még szabadtéren már jól megszokott díjak
A legnagyobb hal díja ma új dimenzióba került
Megjött az eső, …
… aztán a jég is

Így aztán a középső tárgyalóban és a folyosón gyűltek össze a versenyzők, majd elkezdődött az egyébként nem mindennapi eredmények ismertetése. 

Eredményhirdetés a társalgóba beszorulva

Általánosan összegezve a versenyt elmondható, hogy a kiemelkedő nagyponty-állomány ismeretében ismét sokan kockáztatva a pontyhorgászatra fókuszáltak, s ez a taktika a pontyok aktuális kapókedve okán most több helyen bejött a megszokottnál. Az I. szigeti szektor már megszokottan jó fehérhal-fogásai ezt is tudták ellensúlyozni, mivel ott most is 30 kg feletti eredménnyel lehetett nyerni az úszós szektorban. Figyelemre méltóak voltak még az Élmény-tó eddigi legszebb compófogásai. A megszokott módon több 10 kg-on felüli ponty is kifogásra került, de a 24,90 kg-os óriási versenyrekord most "mindent vitt". A legeredményesebb szektor most az úszós I és a feeder B szektor volt.

E verseny a "Maconka Barátai" sorozat eddigi 23 versenyét tekintve összsúlyban a 2. legtöbb halat és a 2. legjobb átlagot hozta, egyben a 3. legjobb úszós eredményt, a legjobb külföldi eredményt és az eddigi legnagyobb halat is. Kiemelendő, hogy 38 horgász mért 10 kg feletti zsákmányt a versenyen!

Szektoronkénti mérlegelt fogások:
A (feeder, 10 fő) 112.050 g
B (feeder, 11 fő) 164.000 g
C (feeder, 11 fő) 74.530 g
D (úszós, 08 fő) 66.160 g
E (úszós, 08 fő) 52.260 g
F (feeder, 10 fő) 110.280 g
G (feeder, 10 fő) 75.900 g
H (feeder, 10 fő) 112.450 g
I (úszós, 09 fő) 167.600 g
GY (gyermek, 08 fő) 53.760 g

Aztán a szokott koreográfia mellett, gyermek, úszós, feeder sorrendben megkezdődött a trófeák kiosztása (az oklevelek, emléklapok most megérkeztek, sőt az előző versenyé is pótlásra került). Lássuk hát a második Szuperkupa-versenyen az eredményeket!

Eredmények:
Gyermekek
I. Hasznosi Dániel 16.400 g
II. Sütő Adrián 8.710 g
III. Angyal Ádám 7.400 g

Gyermek bronz


Emléklap:
Szikora Rajmond Gábor (gyermek)
Gyurcsák András (gyermek)
Sütő Kevin (gyermek)
Rátóti Richárd (gyermek)
Major Márton (gyermek)

Részletes eredménylista, gyermek kategória 

Legjobb ifjúsági versenyző:
I.Benei Zsolt (F6. helyen, feeder) 4.780 g

A legjobb ifjúsági horgász

Részletes eredménylista, ifjúsági kategória 

Legjobb külföldi versenyző:
I. Gál Tamás (SK, H9. helyen, feeder) 33.500 g

A legjobb külföldi horgász, új versenyrekorddal

Legnagyobb hal kifogója:
Sisa József (B2. helyen, tükörponty, 24.900 g) 

A Szuperkupák történetének eddigi legnagyobb halának kifogója

Úszós kategória
I. Lakatos Péter (I8. helyen) 1 pont, 32.200 g
II. Iflinger László (D6. helyen) 1 pont, 15.030 g
III. Takács János (E6. helyen) 1 pont, 8.420 g

Úszós III.


Részletes eredménylista, úszós kategória 

Feeder kategória - a szektorgyőztesek összevetésében
I. Valkó Tamás (B10. helyen) 1 pont, 68.350 g
II. Molnár János (A9. helyen) 1 pont, 39.250 g
III. Gál Tamás (H9. helyen) 1 pont, 33.500 g
4. Bíró István (F4. helyen) 1 pont, 23.720 g
5. Molcsán Balázs (C10. helyen) 1 pont, 22.220 g
6. Dávid Viktor (G2. helyen) 1 pont, 21.090 g

Feeder szektorgyőztes


Részletes eredménylista, feeder kategória 

Van, amit még ki kell sorsolni…

Mivel a gyermekek esetében a szavazás 4:4 lett az I. sziget és az előtározó között, itt is sorsolás döntött a 3. forduló helyszínéről. Ennek eredményeként folytatás az I. szigeten!

A következő fordulóra ingyenes részvételt nyert:
Nagy István (E4)

Közös fedél alatt a díjazottak

Az összetett eredményeket szintén a fő kategóriákra bontva, a pontszám, majd a súly szerinti sorrendben itt lehet letölteni:

Összetett eredménylista, feeder kategória 

Összetett eredménylista, úszós kategória 

Összetett eredménylista, gyermek kategória 

Itt nyitható meg a feldolgozó program által előállított, létszámra és fogásra vonatkozó versenystatisztika:

Statisztika 

Érdemes megnézni még az ínyenceknek a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:

Összesített versenyeredmények

A hivatalos versenybeszámoló pedig szintén letölthető:
Versenybeszámoló 

Mire véget ér a versenynap, elállt az eső... Maconka Barátai lassan elindulnak hazafelé, s én elégedetten nyugtázhatom, hogy az időjárást tekintve a végén zord, de az eredmények okán tagadhatatlanul napsugaras fordulón vagyunk túl a csapattal. Kívánom, hogy hasonló legyen majd a folytatás is!

A beszámolóm végén a hagyományos köszönetnyilvánítás:
- Köszönöm minden Horgászbarátunknak a részvételt, a pontos érkezést, a fair versenyt.
- Minden gyermekhorgász-kísérőnek, köztük az Apukáknak és Anyukáknak a türelmet és az áldozatot.
- Az aktuális BSHE-team, azaz Ignácz Olivér, Lévai Attila, Pernyész István, Katona Attila, ifj. Papp Zoltán, Horváth "Boxi" Sándor, Répás Ferenc helyszíni, valamint Misztarka László háttérmunkáját a verseny sikeres lebonyolítása érdekében!

Ez volt a 2017. évi Szuperkupa második versenyének beszámolója! Bízom abban, hogy a következő, júniusi fordulóra, a XIX. Tóparti Randevú - St. Hubertus Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt ismét új versenyzőket, új barátokat is köszönthetünk! A jelentkezési lap lentebb, a versenykiírásból már letölthető.

Tízentúli töves …


VERSENYKIÍRÁS 

XIX. TÓPARTI RANDEVÚ - ST. HUBERTUS NEMZETKÖZI KUPA
Maconka, 2017. június 24., szombat

Nevezés:

Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2017. 06. 22-én 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is. 

A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2017. 06. 22-én 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.

A részletes versenykiírás (benne a pálya kitűzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:
Versenykiírás 

Közel kettes compó

Részvételi díj:

A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):

  • felnőtteknek: 3900 Ft
  • hölgyeknek, ifiknek: 2600 Ft
  • gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)

Egy nagy koi


UI: Mielőtt elfelejteném, volt még egy szavazás - a soron következő fordulón az ebéd közel 50 szavazattal: Gyros tál, hasábburgonya, vegyes savanyú.

Végül egy kis szépség

Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!

Dr. Dérer István

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.