Carp Championat Reviri Srbije 2010Le a kalappal!

Carp Championat Reviri Srbije 2010Le a kalappal!

A hat hónapig tartó ligaversenyen a részvevők igencsak legények voltak a gáton, hiszen a fagyos kora tavasztól kezdve a ránk zúdult rekkenő kánikuláig nemcsak, hogy bátran szembesültek az időjárás legkülönbözőbb szeszélyeivel, de emellett jól is szerepeltek. Az öt forduló 225 órája alatt több mint 292 mázsa halat, azaz szám szerint 4119 pontyot invitáltak a partra, az átlagfogásuk pedig 7,09 kg volt.

Mindig is sokan horgászgattunk szívesen pontyra, amihez különleges „zamatot” varázsolt a „fogd ki és engedd vissza” elvű megmozdulás, aminek köszönhetően egyre többen eljárogatunk egy-egy „pontyos” horgászvizre, hogy ott tudásunkat bevetve megbirkózzunk a kapitális bajszosokkal. Az efféle horgászvizeken persze nemcsak, hogy felszökik a horgászemberben az adrenalin, de sokunkban a versenyszellem is lángra lobban. A tényről, hogy manapság igencsak fölfelé ível a pontyfogó sportot kedvelők száma, talán nem is érdemes vitatkozni - és ez vonatkozik úgy Szerbiára, mint Magyarországra.

Március 26-án szólalt meg a bajnokságot beindító sípszó

Visszatérve a határon túlra meg kell jegyeznem, habár Szerbiában hemzsegnek az ilyennemű kupaversenyek és a Szerbiai Országos Horgász Szövetség is idestova egy évtizede folyamatosan megrendezi az Országos Pontyfogó Bajnokságot, mindez mégsem elégíti ki a pontyfogó versenyekkel kapcsolatos igényeket. Erre a Reviri Srbije horgászmagazin érzett rá leginkább Goran Balenović főszerkesztővel az élen. Hiányolva a rangos megmérettetések számát ők voltak azok, akik úgy döntöttek, hogy a már meglévő versenyek mellett egy újszerű pontyfogó bajnokságot szerveznek.

Belátásuk szerint az efféle rendezvény jó alkalmat ad arra, hogy új arcok is horgászbotot ragadjanak, illetve hogy abban a horgász sportágban, ahol Szerbia immár kétszer is megszerezte a világbajnoki titulust, hasznos tapasztalatokra tegyenek szert. Persze ezen a bajnokságon a már versenyedzett pontyfogók is ráépíthetnének a tudásukra. A kidolgozott szabályzat alapján a bajnokság ligaverseny részét három házigazda tóra tervezték, amelyek mindegyikén az ötször 45 órás fordulókban tíz-tíz csapat mérkőzik a csoportaranyért, valamint a döntőbe jutásért. A selejtező összecsapásoknak a járeki „Jezero”, a Torontálvásárhelyi-tavak és a muzslyai Cseppeli-tavak adtak otthont - az viszont, hogy ki nyeri meg a bajnokságot, a palicsi Tőzeg-tavon fog eldőlni.

Elkezdődött a maratoni „ki mit tud” ligaverseny

A szavakat tett követte. A bajnokság meghirdetése után rekord idő alatt megtelt jelentkezőkkel mindhárom csoport. Harminc csapat élt a lehetőséggel, hogy a meghorgássza a Reviri Srbije Carp Championat 2010-et, hogy folyamatossan gyűjtögesse a pontokat szinte a teljes horgásszezonban. A verseny mezőnyének erősségét jól jelzi, hogy neves és tapasztalt hazai pontyfogók, országos bajnokok, válogatott tagok, sőt világbajnokok is neveztek. E megméretttetés úgy az időtartam, mint a tömegesség terén szerbiai viszonyokban rekordot döntött. Mivel öttagú csapatok nevezhettek be, és a párosok összeállítása fordulónként változhatott, összesen 150 pontyfogó vett részt ezen a bajnokságon.

Izgalomból vőlt bőven, és a pontyszüret sem maradt el
A Reviri Srbije horgászmagazin ügyeletes stábja akcióban
Kitört a kánikula, pörkölt a levegő, ám a pontyfogók rendületlenül tovább horgásztak

A válogatóversenyek végeredménye:

1. csoport - Torontálvásárhelyi-tavak:

  1. CT CREPAJA & ŠEPECAN Pancsova 48,0 pont
  2. BOSCH CARP TEAM - KEMBA Belgrád 45,0 pont
  3. CT ZLATNA RIBICA Dobanovci 40,0 pont
  4. CT CUBA MC-DEK Belgrád 37,0 pont
  5. BOBAN CARP TEAM Belgrád 29,0 pont
  6. CT DÓCI Torontálvásárhely 25,0 pont
  7. CT BASS MKM Surčin 24,0 pont
  8. CT FULL Ruma 19,0 pont
  9. CT CARP CONTROL Belgrád 18,0 pont

Utolsó a szabálysértés miatt kizárt CT “TRKAČ” Belgrád.

2. csoport - JEZERO, Járek:

  1. CT MGM Kać 43,0 pont
  2. CT OK Bački Jarak 42,0 pont
  3. CT Blue Carp Újvidék 41,0 pont
  4. CT Šaran - Podrum Pivnice 33,0 pont
  5. CT Djuka Ub 32,0 pont
  6. CT Carp Racing Team - Sremska Mitrovica 27,0 pont (882,56 kg)
  7. CT Ševo Bački Jarak 27,0 pont (761,22 kg)
  8. BT Carp Fishing Team Hajdújárás 19,0 pont
  9. CT Soko Ruma 17,0 pont
  10. CT Vitex Nova Pazova 9 pont

3. csoport - Cseppeli-tó, Muzslya:

  1. CT Carp System Nagybecskerek 43,0 pont
  2. CT Lokvanj Nagybecskerek 38,5 pont
  3. CT Loše Zabacivanje Crepaja 37,0 pont
  4. CT Laguna Nagykikinda 32,0 pont (651,98 kg)
  5. CT KWS Belgrád 32,0 pont (593,58 kg)
  6. CT VIP Basiana Belgrád 29,0 pont
  7. CT Top Quatro Nagykikinda 23,5 pont
  8. CT Mladost Nova Pazova 23,0 pont
  9. CT Octopus Nagykikinda 19,0 pont
  10. CT Predator Nova Pazova 13,0 pont

Emlékfotók a Carp Championat 2010 fotóalbumából
Opsz! Ez itt egy kakukktojás!
Szebbnél szebb pontyok kívántak rá a fölkínált csalikra!
Egy ilyen zsákmányért érdemes pontyfogónak lenni

Augusztus 15-én ért véget a Carp Championat 2010 bajnokság ligaverseny része, amiről csak szépeket tudunk mondani. A részvevők a fagyos kora tavaszban és a nyári hőségben egyaránt kitűnően megállták a helyüket. A selejtező verseny 225 órája alatt több mint 292 mázsa, összesen 4119 darab pontyot tereltek - átmenetileg - a partra, átlagfogásuk 7,09 kg volt. Megvannak immár a tavankénti győztesek, és a döntőbe is bejutott mindhárom csoportból az első hat helyezett csapat.

A dobogós csapatokat a ligaverseny minghárom csoportjában serlegekkel díjazták
A járeki…
… a torontálvásárhelyi…
… és a cseppeli-tavi győztesek

A Carp Championat 2010. szeptember 24-én a palicsi Tőzeg-tavon folytatódott. A döntőben a válogatóversenyen elért eredmény számít, ugyanis a befejező megmérettetésen irányított lesz a sorsolás. A három csoport két első helyezett csapata a legfogósabb szektorban, a 3. és 4. helyezett csapatok a valamivel kevésbé halas szektorban, az 5. és 6. helyezett csapatok pedig a halak által legkevésbé látogatott szektorban rajtolnak majd a titulusért folyó küzdelemben.

És még valami: az említett horgászmagazin még az idei döntő előtt kihirdette a Carp Championat Reviri Srbije 2011 bajnokságot. A versenyszínhely jelenlegi házigazdáihoz máris csatlakoztak a krnjačai Mika Alas és a Donji Petrovac-i Basiana horgásztavak is, ami azt jelenti, hogy jövőre már legalább 250 pontyfogó indulhat!

Le a kalappal a Reviri horgászmagazin kezdeményezése előtt!

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: