15. Női Horgász Világbajnokság - Szolnok, Alcsi-sziget,  I. FORDULÓ

15. Női Horgász Világbajnokság - Szolnok, Alcsi-sziget, I. FORDULÓ

A Haldorádó horgászportál életében első ízben jelenik meg ma olyan írás, ami a nap folyamán egyre csak bővül. Így érdemes lesz napközben többször is rákattintani, hiszen bármilyen fontos esemény történik a pályán, arról azonnal tudósítunk! Lehetőség nyílik így arra, hogy az olvasóinkat „élőben” tudósítsuk az Alcsi-szigetről, ahol ma kezdődött meg a 15. Női Horgász Világbajnokság. Így velünk együtt élhetik át a pályán zajló események hangulatát, és drukkolhatnak a magyar csapatnak azok is, akiknek nem sikerült kilátogatni. Estére pedig felkerül majd az a videó beszámoló is, ami összefoglalja a nap legfontosabb eseményeit!

5:23 - Korán indul a mai nap. A szállodánkban a folyosóról már igen komoly ajtónyitogatás hallatszik be. A francia és a cseh csapattal sikerült ugyanabban a szolnoki szállodában szállást foglalnunk, így este láthattuk a vacsoránál azt a megbeszélést, amit mind a két csapat folytatott. Nem véletlenül írtam, hogy láthattuk, mert bár hallottuk is, mégsem értettünk belőle egy kukkot sem… Most így kora reggel a szomszédos szobákból átszűrődő beszéd- és zuhanyhangokból lehet arra következtetni, hogy ébrednek a versenyzők. Bár mi még ráérnénk, de ha már felzajongtak, akkor addig nézzük a TV-n az olimpiát és majd lassan készülődünk, hogy 7:30-as sorsolásra a vízparton lehessünk mi is. Hangosan kopognak a szomszéd ajtón, kinek van kedve hajnali 5-kor kopácsolni???

6:10 - Ha már aludni úgysem tudtunk kijöttünk a versenypályára, így láthattuk a szektorbírók tájékoztatóját is.

Borzalmasan erős oldalszél fúj az Alcsi-szigeti holt-tiszán. Tegnapi napon 36 fokos hőmérsékletre készülve többen rövidnadrágban pólóban.... Leginkább kabátra és forró teára van szüksége mindenkinek, annyira kellemetlen az időjárás.

Viharos arcát mutatja reggel a versenypálya. Nagyon erős szél fúj keresztben a pályán
6:15 perc - Eligazítás a szektorbíróknak
Barna Szilárd is felügyel majd egy szektor bíróira
Fotyék János a verseny mérlegeléséért felelős vezető is tart egy rövid tájékoztatót

7:32 - Gyors FIPS tájékotzató a csapatvezetőknek, szövetségi kapitányoknak az időpontokról (szektorba pakolás, limitellenőrzés)

7:40 - Elkezdődött a sorsolás.

Magyar csapatból Ambrus Tíbor szövetségi kapitány húz... 15-ös sorszám a kezében.

15-ös...

Az előre kialakított rács alapján, a következő horgászhelyek tartoznak a 15-ös rajtszámhoz:

A15, B9, C3, D7, E6

A rajthelyeken a következő vesrenyzőink ülnek:

A15 - Gyulánszky Nikolett
B9 - Német Szilvia
C3 - Bokodi Barbara
D7 - Rimer Noémi
E6 - Hajdú Lívia
Ma Iváncsóné dr. Horváth Zsuzsa a partról segíti csapattársait

Amrus Tibor és Walter Tamás nézi, melyik versenyzőnk, hova került
Ma Iváncsóné dr. Horváth Zsuzsa a partról segíti csapattársait
Messze földön híres angol konyha... Tiszteletből távolról fotózva, mert közelről úgysem engednék...

8:15 - A szél csak nem csendesedik, aggódva nézik a versenyzők a pályát, vajon jót tesz-e ez a halaknak... A tegnapi naphoz képes 15 Celsius-fokot esett a hőmérséklet. Jelenleg 19 fokot mutat a hőmérő.

Kisebb nézeteltérés kerekedett abból, hogy most be szabad-e vinni a felszerelést 8:30 előtt a szektorba, avagy sem, de mivel többen elindultak lefele, betelepedett minden felszerelés szép lassan
Gyulánszky Nikolett a legfiatalabb magyar csapattag

9:30 - Megkezdődik a limitellenőrzés valamennyi versenyzőnél. Az időjárás kezd megkegyelmezni a versenyzőknek. A viharos szél csendesedett, valamint megváltozott a szélirány is.

Púpos 17 liter...
Limit ellenőrzés Sandra Scotthorne-nál

10:20 - Még 5 perc az etetés megkezdéséig, úgyhogy sietünk is fotózni...

10:25 perc. Elindult a nehézetetés
10:30 Elkezdődött az első forduló

11:30 - Az első órai teljesítmények alapján darabszámban 3 csapat nyújt kimagasló teljesítményt: francia, angol és a magyar csapat.

Találgatásba azért nem érdemes bocsátkozni, mert a fogott darabszám nem tükrözi a fogott halak súlyát, illetve, hogy törpeharcsa vagy keszeg, és hogy ezekből mekkorák akadnak horogra.

Az A szektorban Gyulánszky Nikolett gyönyörű 30 dkg körüli dévért szákolt az első óra végén

A szektor - 1 óra után
Dominique Misseri (Fr): 50 db
Sandra Scotthorne (Uk): 52 db
Gyulánszky Nikolett (H): 46 db

B szektorban Német Szilvia ütemesen fogja a törpeharcsákat

B szektor - 1 óra után
Emeline Brocard (Fr): 51 db
Emma Pickering (Uk): 61 db
Német Szilvia (H): 56 db

C szektorban Bokodi Barbara törpeharcsákat és keszegeket fog, bár egyre inkább keszeg a domináns hala. Nagyon bíztató!

C szektor - 1 óra után
Valerie Nadan (Fr): 61 db
Wendy Locker (Uk): 46 db
Bokodi Barbara (H): 52 db

D szektorban Devecseri Józsefné horgászik a magyar csapatból. Noémi kimagaslik a szektorából!

D szektor - 1 óra után
Maris Lisa Garot (Fr): 31 db
Samanta Perkins (Uk): 38 db
Devecseri Józsefné (H): 59 db (!!!) :)

E szektorban Hajdú Lívia egyéni világbajnokunk keszegezés közben elvétve törpét is fogott

E szektor - 1 óra után
Isabelle Hawryhuck (Fr): 59 db
Claire Dagnall (Uk): 62 db
Hajdú Lívia (H): 55 db

12:32 - Lassan elkezdett szemerkélni az eső a pályán, a távolban dörög az ég.

12:57 - Már másodjára villámlott a pálya közelében. Komoly égi háború készül! A szervezők a verseny lefújását fontolgatják. Természetesen még várnak, de ha egyértelműen veszélyessé válik a helyzet, késedelem nélkül lefújják a versenyt. Mivel 1 óra már rég elmúlt a versenyből, így a forduló érvényes. Meglátjuk...!

13:10 - Végre megkaptuk a második óra fogási eredményeit is. Nagyon szoros a küzdelem a magyar, francia és angol csapat között!

A szektor - 2 óra után
Dominique Misseri (Fr): 113 db
Sandra Scotthorne (Uk): 107 db
Gyulánszky Nikolett (H): 89 db

B szektor - 2 óra után
Emeline Brocard (Fr): 123 db
Emma Pickering (Uk): 129 db
Német Szilvia (H): 120 db

C szektor - 2 óra után
Valerie Nadan (Fr): 123 db
Wendy Locker (Uk): 101 db
Bokodi Barbara (H): 112 db

D szektor - 2 óra után
Maris Lisa Garot (Fr): 89 db
Samanta Perkins (Uk): 98 db
Devecseri Józsefné (H): 115 db (!!!) :)

E szektor - 2 óra után
Isabelle Hawryhuck (Fr): 113 db
Claire Dagnall (Uk): 119 db
Hajdú Lívia (H): 104 db

13:12 - Szakad az eső és dörög az ég, és a versenyből már csak 20 perc van hátra.

13:15 - Nem kockáztatták tovább a versenyzők testi épségét. Lefújták a versenyt!

13:22 - Az információt most pontosították. Egyenlőre úgy néz ki, hogy mégsem fújták le a versenyt, hanem szünetet rendeltek el a vihar miatt. Azonban a versenyzők és a szervezők is tanácstalanok, hogy valóban vége a versenynek vagy sem? Mert ha csak „viharszünet” van, akkor a hátralévő 15 perc még letöltésre vár.

13:27 - A verseny újra kezdődött, és hátra lévő szűk 15 perc kerül még letöltésre. Ezzel is tovább fokozva a feszültséget és izgalmat, hogy megtudhassuk a végeredményt!

13:41 - A verseny végét jelző dudaszó elhangzott. Megkezdődött a mérlegelés.

ELSŐ nap egyéni eredményei:
A szektor - Gyulánszky Nikolett 4.410g - 4.hely
B szektor - Német Szilvia 4.686g - 4.hely
C szektor - Bokodi Barbara 6.690g - 1. (!!!) hely
D szektor - Devecseri Józsefné 5.390 - 1. (!!!) hely
E szektor - Hajdú Lívia 4.440g szektor 5.hely

Csapat eredmény:
1. hely Magyarország 15 pont - 25.610g

2. hely Olaszország 18 pont - 23.480g
3. hely Anglia 22 pont - 23.310g
4. hely Franciaország 22 pont - 22.520g
5. hely Horvátország 32 pont - 21.780g

Nagyon jól sikerült csapatunknak a mai napi verseny, 3 pont előnnyel vezetik a világbajnokságot, így bizokodóan várjhatjuk a másnapot! Az olaszok, számunkra "észrevétlenül" csúsztak fel a dobogóra, ráadásul ők követik a csapatunkat. Tehét őket sem szabad a számításból kihagyni..., sőt! De ami a lényeg, hogy a mi lányaink vezetnek, csodálatos mindaz, amit eddig tettetek, HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!

Friss információk:
16:00 - A csapat egységére való tekintettel, a holnapi napon nem történik módosítás a személyi összetételben. Tehát Iváncsóné dr. Horváth Zsuzsa holnap is a háttérből segíti kiváló csapattársait. Megtörtént a 2.napi sorsolás első része, amikor is a versenyzők megtudják, melyik szektorban fognak a holnapi versenynapon horgászni.

2.nap szektorbeosztás
A szektor - Gyulánszky Nikolett
B szektor - Bokodi Barbara
C szektor - Devecseriné Rimer Noémi
D szektor - Hajdú Lívia
E szektor - Német Szilvia

Hogy pontosan ki melyik rajthelyen fog horgászni, ez természetesen csak holnap reggel derül ki.

Íme a mai nap legizgalmasabb pillanatait bemutató kisfilm:

Tartsatok velünk holnap is!

írta: Balogh Róbert
Fotók, videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.