49. Édesvízi Halfogó Világbajnokság, Coimbra 2002. Portugália - Megérkeztünk!

49. Édesvízi Halfogó Világbajnokság, Coimbra 2002. Portugália - Megérkeztünk!

Ebben az évben Portugália ad otthont, a soron következő Édesvízi Halfogó Világbajnokságnak. Kis hazánkat a következő összeállítású csapat képviseli: Fűrész György csapatvezető, Német László szövetségi kapitány, Ambrus Tibor, Döme Gábor, Katus Gyula, Luzsinszky Tamás, Magyar Szilárd és Nagy Attila versenyzők. A hajnali 4 órai találkozó, a Ferihegy 2B terminálja előtt álmos, de a verseny és az utazás izgalmával fűtött horgászokat talált.

Repülőnk Bécsben szállt le először. Itt átszálltunk a LAUDA AIR Liszabonba induló járatára. A több mint három órás repülőút esemény nélkül, részben pihenéssel zajlott. A földet érés után izgatottan vártuk a személyes holmik érkezését, de azok is hiánytalanul és épségben meglettek. A horgászfelszerelések már napokkal előbb útnak indultak egy kisteherautóval, bízunk abban is, hogy gond nélkül és időben az is megérkezik.

Az angol csapattól származó előzetes információ szerint a rettentő meleg miatt, egyre fogy a pályáról a hal. Míg két héttel ezelőtt 10-12 kg-os fogásokat lehetett elérni, mostanra a kánikula és a nagyon meleg víz (27 C°) számlájára írhatóan, ez lecsökkent 3-4 kg-ra.

Ezzel szemben, nagy meglepetés ért bennünket, ugyanis a repülőtérről kiérve, gomolygó felhők és szemerkélő eső várt.

A csapat lakhelye

Bepakoltunk a bérelt kisbuszba, majd kissé szűkösen, de nekivágtunk a közel 200 km-es útnak Coimbra felé. Magyar Gábor biztos kézzel vezetve, jó érzékkel találta meg, a versenypálya közelében egy dombtetőn álló szállásunkat. Fűrész György csapatvezető és Magyar Szilárd gyorsan elintézte a szállással kapcsolatos formalitásokat, elfoglalhattuk szobáinkat.

A szobából a leendő E szektorra látunk rá

Közben megérkezett Jose Calado, a potugál válogatott oszlopos tagja, aki nagyon önzetlenül mindenben a segítségünkre volt. Elkalauzolt a versenypályára, igaz csak futólag, de minden szektort megtekintettünk, információt gyűjtve - egyenlőre csak szóban - a fogható halakról, a horgászat módjáról, illetve az alkalmazandó etetőanyagról. Mindannyian meglepődtünk azon a segítőkészségen, amit Jose-tól kaptunk.

A versenypálya látképe

A kimerítő utazás után fáradtan zuhantunk az ágyba, de fejben már mindenki az elkövetkező napok halaival, teendőivel volt, van elfoglalva.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.