Magyarok a világ tetején!

Magyarok a világ tetején!

Belgium (Willebroek) adott otthont az idei 51. Nemzetek Édesvízi Halfogó Világbajnokságának. A nagy várakozással várt versenyen 36 nemzet legjobbjai mérték össze tudásukat. Ami itt történt, az a nagybetűs HORGÁSZTÖRTÉNELEMBEN, a magyar versenyhorgászat szempontjából mérföldkőnek számít. Ugyanis olyan fantasztikus eredményeket értek el a magyar válogatott tagjai, amelyre eddig nem volt példa! Walter Tamás egyéni világbajnok, Ambrus Tibor egyéni bronzérmes, a csapat pedig a harmadik lett!!!

Belga "csapda"

A világbajnokság helyszínéül kijelölt belga kisváros (Willebroek) evezőspályája nem volt ismeretlen a világ előtt, hiszen 2001-ben, már egy rangos versenyt - a Klubcsapatok Világbajnokságát - is itt rendezték meg. Az időközben eltelt 3 év, jelentős változást hozott a tó életében. A gyönyörű környezetben fekvő, kristálytiszta vizű bányató, természetvédelmi területen található, ahol tilos a horgászat. Eredeti rendeltetését tekintve evezőspálya.

A versenypálya nagyon szép, de rendkívül egyenetlen és nehezen meghorgászható volt

Így (szinte) minden csapat azonos rajtkockából startolva, hétfőn ülhetett le először és kezdhette meg az ismerkedést a pályával. A "szinte" szót nem véletlenül tettem idézőjelbe, hiszen a házigazda belga csapat előnye, a vizet először megpillantó horgászokkal szemben, enyhén fogalmazva is óriási volt. Az itt megrendezett előzetes versenyek tapasztalata és a helyismeret, egyértelműen mellettük szólt. Nem titkolt céljuk a világbajnoki cím megszerzése volt. Ők azonban nem ismerik azt a magyar mondást, hogy "aki másnak vermet ás, maga esik bele!".


Edzésnapok tapasztalatai

Az előzetes információk alapján jól tudtuk, hogy a valamikori bányaművelés alatt álló terület, rendkívül egyenetlen és nehezen meghorgászható medret rejt. A 13 m hosszú rakós bot távolságában 2-től 5,5 méterig mélyülő víz volt. De fél méterrel beljebb, már gyakorta 30-50 centivel mélyebb vizet mértünk.

Az eredményes horgászat, a hajszálpontos etetés nélkül elképzelhetetlen volt, bármilyen távolságról is volt szó

A folyamatosan mélyülő meder általunk elérhető legmélyebb pontja: 12 méter volt, amely a parttól kb. 35 méterre található. Nem volt könnyű eldönteni, hogy hová etessünk és mivel, hiszen olyan érzése volt az embernek, mintha egy domboldalon ülne, ahová a keményen bedobott etetőanyag kiszámíthatatlanul gurult tovább, magával csalva a kevéske környékre tévedő halat. Dolgunkat - és természetesen a többi csapatét is - megnehezítette, hogy alig fogtunk halat. Volt olyan edzésnap, amikor a 6 fős csapatból csupán egyetlen versenyzőnk fogott egy apró sügeret. Mivel nem volt elég kontrol anyag - magyarul hal -, amely igazolta volna elképzelésünk helyességét, gyakorta éreztük bizonytalannak a helyzetet. Csupán a hét vége felé, a versenyhez közeledve vált világossá, hogy alapvetően két módszer hozhat eredményt.

Ambrus Tibor alkalmazta elsőként a Mulde kupákon bevált speciális matchbotos végszereléket, a VB pályán kifogott nagytestű dévérkeszegjei, hamar meggyőzték a csapatot


Nyerő technikák

Jól látszódott, hogy a rakós botra, nem lehet kicsalni a hőn áhított nagytestű keszegféléket. Itt kizárólag apró 2-5 dekás bodorkákat és sügereket lehetett fogni, de ezt sem hagyományos módon, a mederfenéken, hanem folyamatosan dobott laza, felhős etetőanyaggal, a vízfelszín alá 1-1,5 m-re felcsalva, nagyon finom szerelékkel (4x10-es úszó, 24-es horog, 1 szál szúnyoglárva csalival). Ezzel a franciák és angolok által alkalmazott mesteri technikával, 1-2 kg halat lehetett zsákmányolni, amely itt igen soknak számított, és garantálta a csapat egyenletes jó teljesítményét, minimálisra csökkentve az elszállás lehetőségét. A másik jó eredménnyel kecsegtető módszer, a gyűrűs botos horgászat volt. Ezzel a parttól távolabb: 20-25-30 méterre horgászva, a mély vízben lehetett néhány (1-5 db) termetes dévérkeszeget kifogni. A távolabbi régióban kifogott, hőn áhított keszegek átlagsúlya 1 kg felett volt. Csapatunk egy véletlen felfedezésnek köszönhetően rájött, hogy a halak 6-6,5 méter mélyen tartózkodnak a legszívesebben. Valószínűleg itt voltak olyan hőmérsékleti és mederviszonyok, amely számukra a legkedvezőbb volt. Ennek a felismerésnek köszönhetően, elsődleges feladatunk a horgászhely elfoglalása után az volt, hogy megkeressük ezt a mélységet, függetlenül attól, hogy ez a parttól milyen távolságra van. Matchbottal, 12-14-16 gr-os csúszóra szerelt önsúlyos úszókkal lehetett ezt meghorgászni.

A nagytestű keszegek kifogása nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondoltuk


Taktikai csata

Csapatunk a végső taktika kiválasztása során, a kissé rizikósabb nagyhalas horgászat mellett döntött. Matchbotra váltani azonban, az első 1-2 "biztonsági" hal megfogása után lehetett csak. Úgy számoltuk, hogy minden fordulóban az öt horgász közül, ha négynek sikerül dévérkeszeget fogni, akkor komoly esélyünk lesz valamelyik dobogós helyezés megszerzésében. Ha pedig lesz olyan versenyzőnk, amely mindkét fordulóban fog jó halakat, még akár egyéniben is dobogóra állhat.


I.forduló

Tudtuk, hogy a kétfordulós verseny első fordulója már választ ad kérdésünkre, vagyis helyesen döntöttünk-e, amikor a matchbotos technikát választottuk?

Az A szektorban Nagy Attila horgászott, aki a rakós botos alapozó etetésén az első belógatásra fogott egy bodorkát, majd egy sügeret és még egyet. Nála, a vártnál jobban indult az apróhalfogás, és világosan látszódott, hogy amíg ez tart, nem szabad mást csinálni. Két óráig tartott az apróságok rohama, majd nyom nélkül eltűntek. Attila nem állt rosszul szektorában, de előnyét egy bonusz hal megkoronázhatta volna. Miután végképp kilátástalannak tűnt a rakós botos horgászat, kézbe vette a matchbotot. Talán a másodikat dobta, és éppen gombócokat gyurkált a ráetetéshez, amikor kiemelkedett az úszója. Dévérkeszeg akadt a horgára, de olyan igazi, kiló feletti. Ez hiányzott! Több érdeklődő már nem volt az etetésén, de 3.105 gr hala így is szektora második legtöbb zsákmánya volt!

Nagy Attila Exner önsúlyos úszói, a versenyen is kiválóra vizsgáztak!

A B szektorba én (ezen cikk szerzője: Döme Gábor) ültem. A meglepően sekély parti sáv nem kedvezett az apróhalfogásnak, és csak nagy nehézségek árán tudtam a biztonsági halat is kifogni, amely egy apró sügér volt. A segítőkkel folytatott rövid tanácskozás után, úgy döntöttünk, hogy nincs értelme a partmenti küzdelemnek, irány be a távolabbi etetésre. A matchbotot kézbe véve, talán újabb fél óra után sikerült az első kapást elcsípni. Ennek a gazdája egy szebbecske sügér volt. Nagyon türelmesnek és kitartónak kellett lenni, hogy legyen esély, a talán éppen arra tévedő 1-2 termetesebb hal kifogására. Az idő csak telt, de a halak nem akartak jönni. Az utolsó órában volt még egy gyönyörű feltolós kapásom…, végre!!! De sajnos nem dévér hanem egy újabb sügér jött csak. A sort egy szebb bodorka zárta. Zsákmányom így mindössze 380 gr lett, amely a 27. helyet jelentette. Nálam sajnos nem jött a hőn áhított bonusz hal, és szomorúan vettem tudomásul, hogy ez ma nem úgy sikerült, mint szerettem volna. De a felvállalt taktikában, ennek a lehetősége is benne volt.

A verseny elején még nagyon bizakodó voltam
Keményen meg kellett küzdeni ezért a kevéske zsákmányért is

A C szektorban Ambrus Tibor horgászott, és 1-2 apróság gyors kifogása után úgy döntött, hogy ő is a távolabbi etetést kezdi el pásztázni. Nála nem kellett sokat várni az első dévérkapásra és hamar jött a megnyugtató hír, hogy szákban az első keszeg. Tibor előtt szépen megállt a termetes halakból álló banda, mert néhány apróbb kíséretében, végül 4 darabot fogott: 5.150 gr súlyban. Ezzel toronymagasan nyerte szektorát. Így kell ezt csinálni!!!

Így kell ezt csinálni! - matchbotos dévérfogás Ambrus módra

A D szektorba Walter Tamás sorsolt. Nehezen de ő is megfogta a kötelező kishalát, majd matchbotot vett kézbe. Ő különösen bizakodó volt, hiszen körülötte már többen is fogtak dévért, amelyből arra lehetett következtetni, hogy nagyobb, több egyedből álló halraj van a közelben. Tamásért sem kellett sokat aggódni, mert 5 percen belül kettő gyönyörű dévérkeszeget terelt szákba, majd a verseny végéig újabb három remek példányt. Összsúlya 5.450 gr volt, amely ezen a napon nemcsak szektora, hanem a pálya legtöbb hala is volt egyben!

Walter Tamás az első fordulóban a mezőny legtöbb halát fogta, és magasan nyerte szektorát

Az E szektorban Magyar Szilárd küzdött derekasan. Összesen 10 darab apróbb-nagyobb halacskát zsákmányolt rakós bottal. Próbálkozott a matchbottal is, de sajnos előtte sem álltak meg a várva várt dévérkeszegek. Mellesleg szektorában egyetlen termetes halat sem fogtak matchbottal, sőt a verseny második felében szinte semmilyet. Hihetetlenül kevés hal volt itt, így nem csoda, hogy minden apró ikrának felértékelődött a szerepe. Végül 630 gr hala a 10. helyet jelentette.

Magyar Szilárdon is sokat lendített volna, egyetlen ilyen (edzésen kifogott) gyönyörű dévérkeszeg

Az első forduló után, a versenyt 36 ponttal, az angol csapat vezette. Ugyanennyi ponttal, de kevesebb hallal, a francia válogatott következett. 40,5 pontja volt a lengyel, majd 41 pontja a mi válogatottunknak. Belgium és Németország volt szorosan a nyomunkban.

Taktikánk helyességét igazolta, hogy mindössze 5 ponttal voltunk lemaradva az első helytől, a mindent eldöntő másnapi forduló előtt jól tudtuk, hogy bizony itt még bármi lehet!

A szövetségi kapitány Német László, a legtöbb pontot begyűjtő versenyzőt, vagyis engem cserélt le. Helyettem másnap Hamar Péter horgászhatott.

Német László szövetségi kapitány, a csapat érdekében, a lehetetlen feladatokat is megoldotta


II.forduló

Ma az A szektor Ambrus Tibornak jutott. Tibor egy kifejezetten jónak számító, az előző nap szektorgyőzelmet hozó hely mellett horgászhatott. Tegnap is és ma is, itt feltűnően sok sügér és apró bodorka tartózkodott. A franciák és angolok fegyverét bevetve, a leheletfinom rakós botos technikát alkalmazva, egymás után fogta az értékes apróságokat. Tibort talán pont ez, és a gyűrűs bot távolságában összetorlódott vastag habtenger gátolta meg abban, hogy több időt töltsön a matchbotos etetésén. No meg a biztosat a bizonytalanra felváltani..., nem könnyű. Háromszor próbálkozott a verseny második felében a dévérfogással. Végül egyetlen kiló feletti dévérkeszeg hálálta meg Tibor próbálkozását. 3.090 gr-al, szektorában, a kiváló harmadik helyet szerezte meg.

Tibor a második fordulóban sem maradt termetes hal nélkül

A B szektorban Nagy Attila horgászott. 8-9 darab apróság után sehogyan sem akart a folytatás jönni. Hiába próbálta a tegnap jól bevált technikát, nem tolongtak az etetésén a halak. Hiába no, itt két azonos helyet szinte lehetetlen találni! Kézbe vette a matchbotot, és lássuk jönnek-e a nagyok? Egyet azért sikerült elcsípni, amely nagyon értékesnek bizonyult a végére. Összesen 1.535 gr halat fogott Attila, amely a 8. helyet jelentette.

Attilának sem volt könnyű dolga a második fordulóban, de ügyesen kivarázsolt ekkor is egy nagydévért

A C szektorban Hamar Péter, a rakós botos finom technikát alkalmazva, az elején, egészen jól fogta az apró sügereket. De sajnos, alig telt el egy óra, és távoztak az etetésről. Semmi gond, irány a távoli etetés. Péter nagyon türelmes és pontos horgászattal várta, hogy megérkezzen a nagy dévérkeszeg. Az utolsó órában úszója lassan kiemelkedett, rávárt, majd bevágott. Megvan, szépen rúg, de miért jön ilyen gyorsan? Dévérkeszeg volt, de az aprók közül, súlya 35-40 deka lehetett. Ez sem rossz, de miért nem egy nagy kapta be végre a csaliját?! Hogy ez a hal is mennyire sokat ért, az csak a mérlegelésnél derült ki. 810 gr zsákmánya a 16. helyet jelentette.

Hamar Péter az alapozó etetéshez készül

A D szektorban Magyar Szilár horgászott. Szilárd helyét, amikor megláttuk, nem akartunk hinni a szemünknek. Közvetlenül, a pálya mellé telepített sörsátor alatt volt. A folyamatos csörgés, zörgés és hangzavar mellett, még csoda, hogy két apróságot is tudott fogni a rakóssal. Rövid idő múlva, természetesen már ő is matchbottal próbálkozott. Mindent egy lapra feltéve, de nagyon kitartóan horgászott. Nagyon szeretett volna ő is dévért fogni, de ha nem volt ott…, hát ez bizony megoldhatatlan feladatnak bizonyult. A matchbottal kifogott további két sügerével, összesen 205 gr halat mérlegelt, amely a 28. helyet jelentette.

A második fordulóban, nagyon szeretett volna Szilárd is dévért fogni, de ha nem volt ott…, hát ez bizony megoldhatatlan feladatnak bizonyult

Az E szektorban Walter Tamás bizonyíthatott. Nehezen, de kivadászta a kötelező apróságot, majd irány be! Helyéről annyit érdemes tudni, hogy egyáltalán nem volt kecsegtető. A pálya legmélyebb szakasza volt ez, nehezen meghorgászható, egyenetlen mederrel. Ráadásul tegnap, itt közel s, távol senki nem fogott termetes halat. A legnagyobb rizikó talán pont nála volt, miután úgy döntött, hogy mégis a benti etetést kezdi vallatni. Tomi azonban a fürdőkádból is képes volt dévérkeszeget kivarázsolni. Annyira érezte a pálya és a halak minden apró rezdüléseit, amelyet lehetetlen szavakba önteni. Meg kell jönni annak a jellegzetes, nagydévéres, feltolós kapásnak!!! Addig szuggerálta úszóját, amíg az kiemelkedett! Majd hamarosan szákba került az első dévérkeszegje. Tudta, hogy ez volt az első, de nem az utolsó! A verseny 3 órája alatt, három darabot fogott, és az utolsó percben is akasztott egyet. Az idő rövidsége miatt, ezt már nem tudta szákba terelni.

Csodálatosan görbül Tamás matchbotja, még néhány pillanat, és szákban a hal

Érett a csoda, és reális valósággá vált, egy eddig elképzelhetetlen fantasztikus eredmény. Ha Tamás ismét nyeri szektorát, két szektorgyőzelemmel ő lehet az egyéni világbajnok!!! Te jóságos ég, nem álmodunk?! A mérleg 4.160 gr-ot nyomott nála. Ez egy olyan nagy szám volt, amelyet nem tudott egyetlen riválisa sem überelni. Amikor ezt megtudtuk, egyszerre ordítottuk, hogy VILÁGBAJNOKUNK VAN!!! Ez nem csoda, ez a valóság!!!

Magyarország első egyéni felnőtt VILÁGBAJNOKA - Walter Tamás!

A siker sorozat azonban ezzel még nem ért véget. Ambrus Tibor 4 ponttal a dobogó harmadik fokára állhatott fel az egyéni versenyben. Míg Nagy Attila a 12. helyen végzett.

Történelmi pillanatok - két magyar versenyző is dobogóra állhatott Belgiumban

De a csapat sem maradt érem nélkül, hiszen bronzérmesek lettünk! A győzelmet a francia válogatott szerezte meg 70 ponttal. Egyetlen ponttal többet gyűjtött az angol válogatott, amely így a második lett. A magyar csapat összesen 97 pontot szerzett.

A világ legjobb három csapata 2004-ben

Magyarország horgászválogatottja ezzel megszerezte harmadik csapat érmét. A világbajnokságok 51 éves történetében, a 2000-ben megszerzett bronzérem volt az első, ezt követte a tavalyi fantasztikus csapatgyőzelem és mostani újabb bronzérem.

Hogy milyen érzés volt Belgiumban magyarnak lenni, egyetlen szóval jellemezném: fantasztikus! A világ legjobb horgászai mellett állhattunk a dobogón és bebizonyítottuk, hogy ismét a legjobbak között a helyünk. Amikor pedig felcsendült Walter Tomi tiszteletére a magyar himnusz, és könnyes szemekkel felénk nézett, mindannyian tudtuk, hogy mit mond: "köszönöm fiúk, nélkületek nekem sem sikerült volna!". A magyar csapat tagjai ismét beírták magukat a horgásztörténelembe, külön öröm és büszkeség számomra is, hogy ennek részese lehettem.

A bronzérmes magyar válogatott: (álló sor balról jobbra) Tímár Gábor segédkapitány, Nagy Attila, Hamar Péter, Német László szövetségi kapitány, Szalay Ferenc a Mohosz ügyvezető elnöke, Walter Tamás, Döme Gábor, (térdelnek) Ambrus Tibor és Magyar Szilárd

A csapat tagjai külön szeretnék kifejezni köszönetüket és hálájukat önzetlen segítségnyújtásukért: Dobos Katalinnak, Német Szilviának, Barna Szilárdnak, Hamar Ferencnek, István Imrének, Magyar Gábornak, Pankotay Gellértnek, Tímár Gábornak és Vidó Ferencnek.

Nem volt sok segítőnk, de akik velünk voltak, nélkülözhetetlennek bizonyultak. A csapat nélkülük nem sokra jutott volna!

Köszönjük a segítséget a főtámogatóknak: a Magyar Országos Horgászszövetségnek és Sensas cégnek.

Továbbá köszönetet mondunk támogatóinknak: Árgus Kkt, Carpologia Horgászbolt, Eurofish Horgászbolt, Exner, Haldorádó Horgászbolt, Kamasan, Katus Mix Bt, Maros Mix Bt, Maver, Milo, Mosella, Perfect, Preston, Rive, Trabucco, Triana, Tubertini, Vidra Horgászbolt.

A csapat örömmámorban fürdött a verseny végén

Csapatok végső sorrendje

Helyezés

Csapat

Összsúly (g)

Össz. h.sz.

1

Franciaország

19.920

70

2

Anglia

20.035

71

3

Magyarország

24.515

97

4

Németország

17.345

105

5

Lengyelország

15.735

108,5

6

Belgium

16.745

111

7

Portugália

15.900

119,5

8

Skócia

10.565

134

9

Olaszország

13.090

140,5

10

Hollandia

18.730

144,5

Egyéni rangsor

Helyezés

Versenyző neve

Nemzet

Összsúly (g)

Össz. h.sz.

Világbajnok

Walter Tamás

Magyarország

9.610

2

2

V.D.Hoogen Eddy

Hollandia

9.575

3

3

Ambrus Tibor

Magyarország

8.240

4

4

Gazannois Christophe

Franciaország

6.995

4

5

Herdlitzschke Ralf

Németország

6.795

5

...

12

Nagy Attila

Magyarország

4.640

10

...

Skócia

92

Magyar Szilárd

Magyarország

835

38

...

1 f. horgászott

Hamar Péter

Magyarország

810

16

1 f. horgászott

Döme Gábor

Magyarország

380

27

Leírhatatlan öröm és büszkeség számomra, hogy világ legjobb horgászaival horgászhattam egy csapatban

Döme Gábor
fotók: Dobos Katalin,
Ambrus Tibor,
Pankotay Gellért,
Döme Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.