Oldalunk rendszeres látogatói számára nem ismeretlen a németországi Mulde tározó és csodálatos halfaunája. Immár kilencedik éve, hogy minden év májusában felkerekedik a Tubertini-Maros Mix csapat, hogy e legendás hírű, nem hétköznapi élménnyel kecsegtető horgásztalálkozó és verseny részese lehessen. A több mint 1000 kilométeres fáradságos útért a kapitális dévérkeszegek és jászkeszegek kárpótolják az ideérkező horgászokat. Olyan halak kerülnek itt a horgászok hálóiba (időlegesen), amelyről a legtöbb finomszerelékes horgász csak álmodik. Az idei év azonban más volt, mint az eddigiek, és a nagy álom beteljesülése helyett olyan volt az egész utunk és a verseny, mint egy rémálom… Sokszor emlegettük, ha ezt otthon elmeséljük, biztos, hogy nem fogja elhinni senki.
A csapat tagjaként én már hatodik alkalommal vettem részt a Mulde-Kupán. 8 év alatt a Tubertini-Maros Mix csapat 4 alkalommal nyerte meg a versenyt. Nagy volt a tét, hiszen tudtuk jól, ha ebben az évben is sikerül nyerni, akkor végleg miénk lehet a felbecsülhetetlen (erkölcsi) értékű vándorkupa. Ugyanis a verseny szabályai szerint három egymást követő évben, vagy pedig az évek folyamán ötször kell nyerni ahhoz, hogy végleg elnyerhesse bármelyik csapat a vándorkupát: a faragott horgász szobrot. Olyanról pedig még nem hallottunk, hogy külhonban magyar csapat ilyen rangos versenysorozatot meg tudott volna nyerni. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne csupán résztvevői, hanem talán ismét győztesi lehessünk a versenynek.
Három edzésnapot terveztünk be a kétnapos verseny előtt. Talán a kifelé vezető út közepén, Csehországban jártunk, amikor az általam vezetett Opel Vivaro egyik vadonatúj gumija durrdefektet kapott. A nagy sebességgel haladó, túlterhelt autó majdnem leperdült az útról, isteni csoda, hogy meg tudtam fogni, és nem lett nagyobb baj. Na, ez jól kezdődik… A hiba elhárítása után némi késéssel érkeztünk meg a Mulde-tározó partján található kempingbe. Az úton szinte végig viharos erejű szél és szakadó eső kísért minket. A recepción azzal üdvözöltek minket, hogy végre meghoztuk az esőt, ugyanis 5 hete egy csepp sem esett. A helyiek ennek nagyon örültek, mi kevésbé. Főleg, hogy az elkövetkező napok mindegyikén, kisebb nagyobb megszakításokkal, szinte folyamatosan szakadt az eső, amit orkán erejű szél és 50-70 centis hullámok (nem túlzás!) tetéztek.
Nem szépítem a dolgot, ha hiszitek, ha nem, úgy ültünk le 3 edzésnap után a verseny első fordulójára (szombaton reggel), hogy egyetlen árva halat sem fogott az 5 fős csapatunk egyetlen tagja sem! Mindezt betudtuk a rendkívüli időjárásnak és az extrém körülményeknek. A dolgot azonban súlyosbította, hogy a pályán edző többi csapat sem tudott halat fogni. Joggal merül fel a kérdés: hol voltak a halak? Sajnos az csak a helyszínen derült ki, hogy a rendkívül enyhe téli időjárás miatt Németországban is pont 1 hónappal előrébb járt a természet. Az irtózatos méretű víztározó versenypálya szakasza pedig a halak vermelő helye. Itt a meder 5-től 20 méterig mélyül. Itt csupán kora tavasszal (normál esetben május közepéig, végig) tartózkodnak a halak. Ahogy kezd felmelegedni a víz, a halak a sekély, táplálékban gazdag és ívásra alkalmas területekre vándorolnak. A tározónak ez a része szinte üressé válik, ami egyébként júniusban szokott bekövetkezni. Amikor ezt az információt megosztották velünk, mintha hideg vizet zúdítottak volna a nyakunkba. Tudtuk, hogy hiába a folyamatos 9 csapat (5x9=45 fő) által bejuttatott rengeteg finomság, nem hogy több, hanem kevesebb hal lesz a pályán. Még ettől is??? Sajnos igen… Nagyon nehéz úgy felkészülni egy versenyre, hogy előtte egyetlen halat sem fog senki. Ilyenkor a horgászok az évek, évtizedek alatt megszerzett rutinjukban és a szerencséjükben bízhatnak. Tudtuk, hogy rajtunk nem fog múlni, és minden létező horgászközzel felszerelve vágtunk neki a versenynek. A fő csapásirány az előző években jól bevált nagyúszós matchbotos horgászat volt. De emellett készenlétben állt a rakós bot, és különböző hosszúságú spiccbotok. Ezeket váltogatva próbáltunk halat kivarázsolni.
Az első szerencsés jel németországi túránk során az volt, hogy a sorsolás után Ambrus Tibor az A szektor első helyét foglalhatta el. Tudtuk, ha valakinek van esélye a pályán halat fogni, akkor neki lesz. Csapatvezető hiányában rádión tartottuk a kapcsolatot, és nem akartam hinni a fülemnek, amikor 10 perc elteltével Tibor megszólalt és azt mondta, hogy „van 3 apró jászkeszegem…”. Te jó ég, Tibi halat fogott! „Hogyan sikerült, hol fogtad, mit csináltál?”, záporoztak a kérdések. Hamar kiderült, hogy 8,5 méter hosszú mini rakóssal 0,1 grammos úszóval a partszéli, mindössze 50 cm mély, kristálytiszta vízben fogta halait. Talán 1 perc sem kellett és a csapat további 4 tagja is hasonló módon horgászott.
Félóra múlva egy félénk hang, Varga Tibi hangja volt hallható. Én is megfogtam az első halamat! A C, a D és az E szektorban azonban még senki nem fogott semmit. A versenyből talán 2 óra telt már el, amikor a 3,5 méteres kedvenc sneciző spiccbotomat vettem kézbe. Ez volt az egyetlen olyan bot, amellyel ezen a napon még nem próbálkoztam. Ameddig ezzel be tudtam érni, talán 35-40 centi lehetett a vízmélység. Annyira lehetetlennek tűnt a dolog, hogy már magam sem hittem benne, de hátha mégis! A lazán dobott etetőanyag felhőben egyszer csak eltűnt az úszóm! Rövid kivárás, majd sikeres akasztás és kezemben fickándozott egy 10 centis halacska. Annyira örültem neki, hogy legszívesebben agyonpuszilgattam volna. Ó Istenem, végre halat fogtam én is!!! Azonnal közöltem a jó hírt a többiekkel is. „Természetesen” több kapást már véletlenül sem tudtam kicsikarni. A hátralévő időben azon izgultam, hogy a haltartó hálóba helyezett halam meglegyen, nehogy egy lyukat találva kiússzon. Sejtettem, hogy értékes lesz a hal, de hogy mennyire, azt magam sem hittem.
A mérlegelők az E szektor felől érkeztek. Itt horgászott Vidó Ferenc, aki sajnos nem tudott halat fogni. Az ő szektorában egyetlen horgász volt, aki halat fogott. Ugyanez volt a helyzet az én (D) szektoromban is. Egyetlen 4 dekás halacskám elég volt a szektorgyőzelemhez, ugyanis rajtam kívül más nem fogott halat. Azon már meg sem lepődtünk, hogy a C szektor, ahol Lukács István horgászott, szintén egyhalas volt. Sajnos ezt nem csapattársunk fogta. A B szektorban Varga Tibor 4 db kis halacskával a harmadaik lett. Itt már a szektor fele érintett halat. A leghalasabb az A szektor volt, ahol Ambrus Tibor 1700 grammal a második lett. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de már az első nap majdnem 10 pontos előnnyel vezettük a versenyt! A mi csapatunk volt az egyetlen, amelynek 3 tagja tudott halat fogni. Tudtuk, hogy másnap sem lesz könnyű dolgunk…
Az utolsó nap, a verseny második fordulójában legalább az időjárás már igazán szép volt. Ott ültünk a vízparton a gyönyörű napsütéses időben, és egyetlen halat sem láttunk ugrani, fordulni és fogni. Az A szektorban horgászó Varga Tibor volt az egyetlen csapattársunk, aki félóra után már egy apró jászkeszegecske boldog tulajdonosa volt. Csaptunk többi tagja csak áhítozott, akár egy 1 centis ivadék után is. Az utolsó órában Ambrus Tibor azonban csodát tett! A D szektorban 2 darab igazi muldei jászt varázsolt ki a vízből, a két hal 3700 gramm volt. Szektorelsőségéhez nem fért kétség! Ezzel óriásit lendített a csapaton.
A mérlegelés során kiderült, hogy az E szektorban, ahol ismét Vidó Feri horgászott, két szerencsés is fogott halat, de sajnos nem Feri. A C szektorban horgásztam én. Itt ma sem tudott megverni senki! Mindenki egyenletes teljesítményt nyújtva, velem együtt benullázott. A B szektorban horgászott ma Lukács István, amelyből mára már elfogytak a halak, és sajnos nem jutott neki sem. Az A szektorban Varga Tibor 12 db jásszal, 530 gramm súllyal a második lett. Ma az 5 fős csapatunkból mindössze ketten fogtak halat, de mégis nagyon bizakodóak voltunk, hiszen ma még kevesebb hal került a mérlegelő szákba.
Végül 37 ponttal és 9,5 pont előnnyel megnyertük a versenyt!!! Életünk legnehezebb és leghaltalanabb versenyén voltunk túl, de mégis sikerült. Én 5 nap intenzív horgászat alatt egyetlen apró halat fogtam, amely tudom, hogy megmosolyogni való, de bizony ezzel az egyéni ranglistán a hatodik lettem. Azon szerencsések közül, aki mindkét nap fogott halat Varga Tibor a negyedik, míg Ambrus Tibor az abszolút első lett!
Teljesült a vágyunk és egymás után harmadszor, illetve a verseny történetében az ötödik alkalommal nyertünk, így végleg a miénk lett a vándorkupa.
A Horgásztalálkozó és Kupa végén a főszervező a következő bejelentést tette: „A jövő évtől a Mulde kiszámíthatatlansága miatt, no meg itt mindig a magyarok nyernek, teljesen mindegy, hogy sok vagy kevés hal van…, ezért új helyszínen, egy csatornán rendezzük meg a versenyt. Ide is szeretettel várjuk a magyar csapatot!”
Ígérjük, hogy ott leszünk!
