Egyéni Bajnokság 2004. Elődöntő, Nyugati csoport

Egyéni Bajnokság 2004. Elődöntő, Nyugati csoport

A Tolna Megyei Horgászszövetség gondozásában került megrendezésre az elmúlt hétvégén a 2004. évi Egyéni Bajnokság nyugati csoportjának válogató versenye. Szekszárd közelében, a Sió-csatornán kialakított versenypálya várta a 40 nevező küzdelmét. A technikás pálya három nagyon izgalmas és meglepetésekkel tűzdelt fordulót hozott.

A versenyzők nagy része, már egy héttel korábban megkezdte a felkészülést, a pálya vallatását, ismerkedést a Sió halaival. Az előző hét nagy mennyiségű csapadéka azonban, a környező dombokról lemosott lösszel, tejeskávé színűre varázsolta a csatorna vizét. Senki nem csodálkozott, hogy kapás nélkül megúszta a gyakorlásra szánt napi 3-4 órát.

Mi lesz itt a versenyre? - kérdezték sokan.

Sűrű bokrokkal benőtt ’természet közeli’ versenypálya

Aztán napról napra tisztult a víz, ezzel egyenes arányban, napról napra több lett a hal is az edzésnapokon. A két szélső szektorban mindenképpen, a pálya közepe viszont nagy küzdelmet ígért. Az edzések alatt, akinek két kilogramm halat sikerült itt fogni az nagyon elégedett lehetett.

Nehéz, szúnyoglárvától dús alapozó gombóc

Lázasan keresték a versenyzők a megfelelő etetőanyagot, illetve a nagyon gyengén, óvatosan kapó halak miatt, a megfelelő horgászati technikát. Nagyon sok múlhat a jól eltalált felszerelésen, módszeren, csalivezetésen.

Nem volt egyszerű dolog az apró kárászokat, karikakeszegeket, dévérkeszegeket horogra csábítani.

Az izgalmak sorozata a sorsolással kezdődött

Már a sorsolással nagyot léphetett előre, akinek szerencsés keze volt. A két szélső szektor két széle nagyon nagy előnyt jelenthetett, nehéz helyzetbe került az aki ezen szektorok valamelyik belső helyét húzta. A két középső szektor sokkal egyenletesebbnek tűnt, igaz sokkal haltalanabbnak is. Minden halat meg kell becsülni, tudjuk ezt mindannyian, de a középső szektorokban valóban sok pontot jelentett egy-egy elrontott, elhibázott pikkelyes.

Bognár Péter a D szektorban horgászott első helyet

Valóban, az első forduló utáni mérlegelés igazolta a feltételezéseket. A D szektor két szélső helyén 4-5 kg hal került a szákokba, míg a belső helyeken 1,6-2 kg már kiemelkedő fogásnak számított.

Papp József az A szektor belső feléről verte a szektorát

A pálya másik felén Papp József azért megmutatta, hogy belső helyről is lehet szektor egyest csinálni. A 8-as horgászhelyen több, mint 5 kg halat terelt szákba.

Nehezebb volt a helyzet a két középső szektorban.

Szákovics Imre a snecizést választotta fő iránynak, és helyesen döntött. Első helyet hoztak az apróságok.

A másik szektorban a fiatal Várszegi Balázs kitűnően horgászva 3.190 g hallal lett első.

Meglepetésként lehet elkönyvelni ifj. Gyulai Ferenc és Marossy László 9-es helyezési számát. Ha be akarnak jutni a döntőbe nem hibázhatnak többet.

Az előzetes számolgatás szerint 12 pont körül lesz az a határ amivel még döntőbe lehet kerülni, de a két hátralevő forduló még sok izgalmat rejthet.

Kiss Tamás horgáról talán a pálya legnagyobb hala távozott szákolás előtt

A második nap sorsolása még tovább fokozta az izgalmakat. A mindenki által vágyott szélső helyek természetesen kiemelésre kerültek. A D10-re sorsoló Heimann József és az A1-re került Kovács Zoltán kissé megnyugodva foglalhatta el ezeket a helyeket, annak ellenére, hogy tudták, ez csak egy esély a jó szereplésre, azt meg is kell csinálni!

Lényegesen több lett a hal a második fordulóra. Még a középső szektorokban is jelentősen emelkedett a fogott hal. A zsákmány nagy részét kárászok tették ki ezen a napon. Nem túl nagyok jellemzően, 7-10 dkg volt az átlagos méret.

Szabolcs hibátlanul terelte szákba a gyönyörű dévérkeszeget
A pálya legnagyobb kifogott hala

Timár Szabolcs bravúrosan terelt szákba egy 2,30 kg-os dévért, 7.220 g-os fogással nyerte is szektorát. A középső szektorban Kiss Tamás horgán egy hasonló nagyságú dévérkeszeg a szákolás pillanatában szakított egy szerencsétlen mozdulat során, a hátratartott topset felakadt a bokor ágára és egy mozdulattal letépte a szereléket a nagytestű hal. Pech.

Ennyit láttak a versenyzők és az oldalról nézelődők

Ez a nap is hozott meglepetést. Az előző napon egyest horgászó Papp József 7. lett szektorában, ezzel nem kis gondot szerzett magának. Komáromi Levente az előző napi 7. helyére horgászott egy egyest, így Ő is a bejutásban reménykedhetett. Ifj. Gyulai Ferenc sokat javított 2-es helyezésével, és így maradt egy kevés esélye a bekerülésre. Másnap csak a győzelem lehet elég. A többi, az előző napon kevés pontot begyűjtő versenyző nem hibázott. 6-7-8 pont körül várták a mindent eldöntő harmadik fordulót.

Perenyei Róbert az A szektor egyes helyére sorsolt.Ki tudja-e használni?

Az éjszaka egy markáns hidegfront vonult át a környéken, esővel áztatva fel a pályát. Hidegre fordult az idő. Vajon mennyit ront a halak kapókedvén? - morfondíroztunk a sorsolás után.

Kissé nehezebben indult az előző napihoz képest a halfogás. Már verseny közben is látszott, de a mérlegeléskor be is bizonyosodott, hogy jóval kisebb lett a kárászok aránya, sokkal inkább a karikakeszegek kaptak hangsúlyt.

Az első napi zsákmány Pfundt Károly mérlegelésekor

Dévérkeszegek is nagyobb számban kerültek horogra.

Meglepetésként az eddig kitűnően teljesítő Várszegi Balázs kihorgászta magát a döntőből egy kilencessel, de így járt a 7-est horgászó Kovács Zoltán is.

A főrendező Katus Gyula adta át a díjat a győztes Timár Szabolcsnak

12 pont lett a határ, így a következő versenyzők jutottak a döntőbe a nyugati csoportból.

,"s","65%","k"]

1. Timár Szabolcs 5,0 pont

2. Pfundt Károly 7,5 pont

3. Heimann József 8,0 pont

4. Dömötör Attila 8,0 pont

6. Várszegi József 9,0 pont

7. Szákovics Imre 10,0 pont

8. Papp József 10,0 pont

9. Martin Gábor 11,0 pont

10. Komáromi Levente 11,0 pont

11. Bognár Péter 12,0 pont

12. Czakó János 12,0 pont

13. Várszegi Gábor 12,0 pont

[-doboz]

Nehéz küzdelmet hozott ez a verseny. A „természet közeli” pálya adottságai miatt a versenyzők még a szomszédot sem látták, nemhogy a szektoruk távolabbi pontjait. A segítők sem voltak könnyebb helyzetben, mert csak azt lehetett látni, aki mögött éppen voltak. Magukra voltak hagyva lényegében a versenyzők, így kellett megoldani a feladatot. Minden nehézség ellenére jól szervezett, sportszerű verseny volt.

Keleti csoport bejutói:

,"s","65%","k"]

1. Serman László

2. Ifj. Szénási Béla

3. Szénási Béla

4. Pozsonyi Csaba

5. Varga József

6. Lakatos Sándor

7. Erdei Attila

8. Dávid Ferenc

9. Horváth Gyula Gábor

10. Molnár Antal*

11. Holler László

12. Nedvesi János*

[-doboz]

* Molnár Antal lemondta a részvétel jogát az Egyéni Bajnokságon, így jutott be a 12.helyen Nedvesi János

Végül az Egyéni Bajnokságon induló 40 fő a 2004. évi válogatott kerettel kiegészülve lesz teljes:

,"s","65%","k"]

1. Ambrus Tibor

2. Békési Attila

3. Danó Gábor

4. Döme Gábor

5. Hamar Ferenc

6. Hamar Péter

7. Imre Gábor

8. Katus Gyula

9. Ifj. Katus Gyula

10. Lantos János

11. Lőrincz Dénes

12. Magyar Szilárd

13. Nagy Attila

14. Schäffer Károly

15. Szűcs Balázs

16. Walter Tamás

[-doboz]

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.