Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2012 1. forduló

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2012 1. forduló

Négy év után újra Szolnok ad otthont hazánk legrangosabb csapat versenyének, ismét a Közép-Tisza-Vidéki Horgászegyesületek Szövetsége rendezi a Klubcsapatok Országos Bajnokságát, az Alcsi-szigeti versenypályán. Ezen a hétvégén 15 csapat méri össze a tudását 3 fordulóban, most sem kisebb a tétért, mint eddig, a győztes jutalmaként megszerezni a bajnoki címet és egyben következő évi Klub Világbajnokságon való indulás jogát.

Megpróbálom a kedves olvasókat folyamatosan - verseny közben - tájékoztatni a rangos esemény legfontosabb eseményeiről. Így szinte "élőben" izgulhatják végig a versenyt mindhárom nap, anélkül, hogy a helyszínen lennének. Drukkoljanak kedvenceiknek, görbüljenek a botok!!!

Már korán igen melegben kezdődött a felkészülés, várhatóan kánikula fogja jellemezni az első versenynapot.

Ragyogó napsütés, igen meleg napunk lesz

Kérdés, ez mennyire fogja befolyásolni a halak kapókedvét. A tegnapi nap eredményeit nézve meglehetősen vegyes kép alakult ki. A pálya felső szakaszán, a sekélyebb részen 5-8 kg-os fogásokat is el lehetett érni, míg a mélyebb, a mostani E szektor magasságában a két kg-os eredmény már igen jónak számított!

A felkészülési dő felénél rendben megtörtént a limitek ellenőrzése.

Gyors és precíz limitellenőrzés

Mit is kell majd horgászni? Sokak szerint nem lesz egyszerű peca, igen nagy a valószínűsége, hogy több "darabból" kell összerakni a horgászatot, ez a küsz, törpeharcsa és dévér horgászatát jelenti. A nap folyamán majd kiderül hogyan is valósul ez meg.

Az etetőanyagok is ezt a hármas leosztást sugallták

Kilenc óra ötvenkor felhangzott az alaopozó etetést engedélyező dudaszó.

Alapozás 13 méterre
Felhő a küszöknek
Magasról ejtett gombóc a dévéreknek

10 órakor elindult a verseny, és az első perc hala is megvan:

A kluttyanós gombóc dévért hoz!
Egy újabb szép dévér 10 percen belül
A küszök viszonylag aprók

Az első óra felénél nagyjából a versenyzők fele hagyta abba a rakósbotos horgászatot, és vette fel a rövid snecizőt. A vízfelszín közelében inkább a fél dekagramm körüli apróságok foghatók, de a mélyebben kb. 80 cm-es eresztékkel horgászók jellemzőbben nagyobb sneciket fogtak, fognak.

Az E szektorban szinte mindenki a küszözö botot forgatta az első óra második felétől
Nagy úszó, mély ereszték- nagyobb küszök
A versenyzők több mint fele küszözik
Walter Tamás egy számmal hosszabb botot választott a többieknél
A B szektor kitart a rakós mellett
Nem ok nélkül, egy egy dévér kerül azért a szákba
Vagy egy-egy nagyobb törpeharcsa
Csapatvezetői tanács: hogyan javítsunk az átlagsúlyon?

Az első óra végén aztán egyre többen tértek vissza a rakósbothoz, egyrészt ránézni az etetésre, hátha keveredett oda nagyobb testű hal, másrészt kezdett elaprózódni a küsz.

A verseny felétől erősen megcsappant a halak kapókedve. A küszök hosszú percekre eltűntek a horgász elől, ami ott maradt az pedig meglehetősen finnyásan kezdett enni. A rakósbotosok türelmesen várták a kapást, és a folyamatosan kezelt, 10-15 percenként bepoharazott gombóc vonzott is oda egy-egy jobb keszeget, vagy törpeharcsát. A kérdés elég lesz-e a ritkábban fogott darabos hal, a sűrűbben kapó, de elég apró küszök nyomnak többet a mérlegelésnél?

A türelemmel kivárt kapás szép halat eredményezett
A segítők precíz kimutatást vezetnek a fogásról
Szákolós törpeharcsa Hegyes Zoltán horgán
Bajcsy András termetes dévért szákol bravúrral
Újszászi Richard szákol
Megérkeztek a keszegek az E szektor végébe is. Nagy Benő akcióban

Az utolsó órára igazából csak a kánikula fokozódott, a halak kapókedve nem igazán. Talán a nyomott borongós, vihar előtti légkör befolyásolta a kapókedvüket negatívan. Továbbra is a türelmes horgászat volt a célravezető, érdemes volt kiülni a nagyobb testű keszegeket. Úgy néz ki az eddigi mérlegelési eredmények alapján, hogy küsszel nem nagyon lehet 5 kg fölé kerülni. Vegyes zsákmánnyal azonban igen.

Egy ekkora dévér sok küszt ér
Magyar Szilárd
Katus Gyula, igen rutinosan horgászott, kiülve a jó halat
Három helyen egyszerre kezdődött a mérlegelés
Nyári Tamás 52 db-os, 6 kg súlyú dévérkeszegei szektor egyest értek az E szektor szélső helyéről

Az első forduló eredménye:

Klubcsapatok Országos Bajnoksága

Alcsi-Holt-Tisza 2sz. Versenypálya

2012. Augusztus 03

Név

P1

Súly1

1

Perfect Timár-mix Team

14,0

26 790

2

Walterland Sensas

21,0

27 230

3

Milo Team

29,0

21 260

4

Mosella Team Bakony Allia

32,0

22 030

5

Paksi Atomerőmű HE - MMX Team

32,0

20 390

6

Tubertini Maros-mix

34,0

19 850

7

Maver Szolnok

37,0

20 890

8

Katus Team

39,0

19 290

9

Nagybudapesti HE

43,5

17 100

10

Timár-mix Csepel HE

44,0

17 300

11

Ho-Hó Timár-mix Kecskemét

50,0

16 220

12

Timár-mix Matróz Békéscsaba

50,0

14 560

13

Matchfishing Team Szarvas

56,5

13 350

14

Nevis Exner Molnár-sziget Team

57,0

13 310

15

Dínó Pápa Elekthermax

61,0

11 360

Mérlegelő lap.xls

További képek megtekinthetők a:Facebook oldalunkon

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.