Mosella Kupa 2003.

Mosella Kupa 2003.

Június 22-én vasárnap került megrendezésre Várpalotán, a Nagybivalyos tavon az idei évi Mosella kupa. Rekord számú versenyző várta a Mosella Hungária Kft. és a Mosella Gmbh által kiemelkedően díjazott horgászversenyt. Nem csak a díjak voltak vonzóak, de az apró keszegfélékben bővelkedő víz is csábította a rövid spiccbotos horgászatot mesteri fokon művelőket.

A fél hétkor végződött regisztráció nem kis probléma elé állította a rendezőket, 53 horgászt kellett megfelelő körülmények között leültetni a versenypályára. Örömmel konstatáltuk, hogy két nőversenyző és két gyermekkorú horgász is megméretteti majd magát a válogatottakkal, sőt, az idei évi Klubcsapat Világbajnokság bronzérmeseivel megtűzdelt felnőtt mezőnyben. Nem kis feladat ez, de mindenki biztos volt abban, hogy meg fogják állni a helyüket.

Az első halak egyike volt ez a kárász

Lázas készülődés után ½ 9-kor kezdődött az első forduló. Az egyre erősödő melegben, szellő sem borzolta a vizet. A halak is meglehetősen komótosan kezdtek gyülekezni az etetéseken. Néhány apró keszeg, egy-egy nagyobb kárász akadt horogra az első órában. Nehézséget okozott, hogy nem lehetett odaállítani a halat folyamatos etetéssel sem. Jött egy keszeg csapat, abból horogra került pár darab, majd hosszú ideig mozdulatlanul állt az úszó. Majd egy másik helyen történt ugyan ez. Mintah egyik etetéstől, egyik horgásztól a másikig rohangáltak volna a pikkelyesek. Rendszertelen kapások és azok is elég ritkán.

Imre Gábor jókora kárászt fáraszt

Azt azért meg kellett állapítani, hogy a halak egyedsúlya jelentősen nőtt az előző évekhez képest. Főleg a kifogott kárászok, de a bodorkák is nagyobbak voltak az előző évieknél. Bár a versenyzők jobban örültek volna az apróbb, de sűrűbben kapó halaknak.

Szákovics Imre a győztes. Egyest horgászott az első fordulóban középső szektorban, a másodikra szélső helyet húzott

Az első forduló utáni mérlegelés kevesebb halat mutatott, mint az előző évi versenyek. Az 53 versenyző valamivel több, mint 124 kg halat fogott, ez 2,4 kg-os átlagot jelentett. Volt ennél már sokkal jobb, igaz rosszabb is. Többféle ok is felmerült, a nagy meleg, a mozdulatlan víz. A szektorukban élen végzőket ez talán kevésbé érdekelte. Nekik maradt ugyanis meg az esélyük egy jó második fordulói horgászattal a győzelemre. Az ízletes ebéd elfogyasztása utáni sorsolásnál kiderült, hogy a szerencsével sem illik hadilábon állni annak, aki a sikerre áhítozik. Egy jó sorsolás sokat segíthet a győzelemhez vezető úton.

"Életemben először horgászom úgy szélső helyen,- mondta Szákovics Imi a felkészülési időben-, hogy tétje van a dolognak. Igyekszem megoldani."

Két egyessel meg is tette.

Néhányan nem folytatták a küzdelmet. Nem túl etikus dolog felállni egy kétfordulós verseny felénél, mert nem úgy sikerült az első forduló, mint szerette volna valaki. Nagymérvű tiszteletlenség a többi versenyzővel szemben.

Szintén két egyest horgászott Pálinkás János, csupán kevesebb fogott hallal szorult a második helyre

A legutolsó, "E" szektor meglehetősen „gyilkosra” sikerült. Hárman is itt horgásztak az előző forduló győztesei közül. Az első fordulóban is, és délután is ez bizonyult a pálya leghalasabb részének.

Parádi Gergő a válogatott gyermekhorgász bravúrosan megállta a helyét az erős mezőnyben
Mike Gabriella. Ebben az évben kevésbé sikerült a horgászata

A délután feltámadó szélben előkerültek a rövid rakósok. A 6-7 méterre levő törésen, illetve a törés alatt biztonságosabban ott tartható volt a csali. A nagyobb testű halakat rendre ezzel fogták ebben a fordulóban, illetve amikor nem fújt a szél, eredményes volt az 5-7 m-es spiccbot is.

A feltámadó szélben jól szolgált a rövid rakós
Szeles időben, sokan használtak egy ponton rögzített úszót spiccboton

Gyorsan fogyott az idő, közeledett a második forduló vége. Valamivel intenzívebben evett a hal, de látványosan nem nőtt az étvágyuk a délutáni fordulóra.

A mérlegelés valamivel több halat mutatott, 138 kg feletti fogást, átlagban 2,7 kg-ot.

A zsákmány nagy részét tették ki az apró keszegek

Végül az első tíz díjazott, akik osztoztak a 400.000 Ft-ot meghaladó összértékű díjakon:

,"s","300","k"]

1.

Szákovics Imre

2 pont

14770g

2.

Pálinkás János

2 pont

10830g

3.

Imre Gábor

4 pont

9530g

4.

Nagy Benedek

4 pont

7750g

5.

Gratzoll László

4 pont

6090g

6.

Parádi Gergő

4 pont

4650g

7.

Bicskei László

5 pont

14890g

8.

Magyar Balázs

5 pont

12120g

9.

Steiner Norbert

5 pont

5780g

10.

Várszegi Gábor

5 pont

4940g

[-doboz]

A boldog díjazottak

Gratulálunk a győzteseknek, remélem találkozunk a következő évben is!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.