X. Haldorádó Netbarát Vándorkupa versenybeszámoló

X. Haldorádó Netbarát Vándorkupa versenybeszámoló

Október másodikán került megrendezésre a jubileumi, immár tizedik Haldorádó Netbarát Vándorkupa, a Haldorádós rendezvények egyik legnépszerűbbike! A versenynek ezúttal is a Préri-tó adott otthont. A tó a nagy nyomás alatt sem okozott csalódást, sok szép fogással örvendeztette meg a mindenre elszánt horgászokat, akik minden eddiginél nagyobb érdeklődést mutattak a rendezvény iránt, és nevezési rekordot döntöttek!

Szinte pontosan egy évvel korábban zajlott a IX. HNVK versenye, amely átírta a versenysorozat történelmét. Akkor még az addigi szokásoknak megfelelően 45 főre szólt a versenykiírás, ám hamar szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy jóval nagyobb az igény az általunk szervezett versenyekre, mint mi azt gondoltuk volna. Vállalva a kockázatot tovább bővítettük a rajtlistát és közel 70-en horgásztunk végül.

Az indulóknak izgalmas fárasztásokban lehetett része…
… és gyönyörű pontyokban gyönyörködhettek

Idén tehát közel kétszeresére növeltük az indulók számát, ezzel lehetőséget biztosítva minden érdeklődőnek, de minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy így is alulmaradtunk! A verseny rajtlistája alig egy hét alatt megtelt. A tartalék listára is többen jelentkeztek, többük idővel az indulók közé is felkerült. Nem túlzás azt mondani, hogy a verseny még sosem örvendett ekkora népszerűségnek, mint most!

A szomszédok sem akartak lemaradni...

A verseny reggelén összesen 78 nevező jelent meg. Ki egymagában, ki családjával, párjával. Így összesen 110 fő Haldorádós vette birtokba a Prérit. Mindenki izgatottan várta a kezdés perceit. A versenyt Döme Gábor - a verseny főtámogatója a Haldorádó Team Kft. képviseletében - nyitotta meg, majd elkezdődött a sorsolás és a helyek elfoglalása. Pontban 8 órakor elhangzott a verseny kezdetét jelző dudaszó. Nem kellett sokat várni, és már hallani lehetett az első halfogásról szóló híreket.

Itt ritkaság a tükörponty
A tó jellemző halai...
... ezek a hibátlan, nagyon erős tőpontyok

A verseny különlegessége, hogy a kifogást követően minden halat a lehető legrövidebb időn belül mérlegelünk, ezzel elkerülve azok szákba helyezését és csökkentve az esetleges sérülések számát. A halakkal való kíméletes bánásmód, itt is nagyon fontos!!!

Valaki mindig fárasztott

Az idő előrehaladtával egyre jobban előtérbe került, mindaz, ami miatt sokan piros betűvel jegyzik naptárukban e versenyt. Egyre több helyen lehetett látni kis csoportosulásokat, mosolygó arcokat. Az egész part egyszerre élt a halfogás örömétől és a hozzá társuló viccelődéstől. Mindezt elősegíti a rendkívül laza, ám mégis igazságos szabályrendszer is.

Gyönyörű pontyok örvendeztették az indulókat
A kis Szűcs Gábor sem tétlenkedett. Fiatal kora ellenére rutinosan terelte szákba ezt a közel 5 kilogrammos pontyot

Mondhatni, már csak hab a tortán, hogy a legeredményesebb horgászokat még a verseny rangjának megfelelő díjazásban is részesítjük.

A pályát az igazságos díjazás érdekében összesen 8., oldalanként 4-4 szektorra bontottuk. A 8 szektorelsőt díjaztuk, illetve a legnagyobb hal kifogóját és a legeredményesebb női horgászt.

Pompás díjakért folyik a verseny
Nem volt ritka hogy egyszerre többen is fárasztotak

A borongós idő és az őszi időjárás nem hatott valami jól a halakra. A pálya nagy részéről elmondható volt, hogy mindenki csupán egy-egy halat tud elcsípni.

Érdekes tényként volt kezelhető az is, hogy csupán a pálya elején fogták a kárászokat, hátrafelé haladva a pontyok váltak dominánssá, és míg középtáj a testesebb példányokból lehetett fogni, a pálya túlsó végén az egyedsúly jelentősen lecsökkent.

A verseny legnagyobb csatáinak egyike a 6-os számú szektorban zajlott, ugyanis ide sorsoltak a „nagyágyúk”. Zsittyán Tamás - a Matula Team tagja -, a pályacsúcstartó, Sisa József - a King Baits Team tagja, sok-sok feederverseny győztese és Döme Gábor - a Haldorádó Feeder Team tagja - „küzdött” itt egymással, de csak egy nyerhetett! Tamás az első órában 4 ponttyal gyorsan magabiztos vezetésre tett szert. Sisa József is hamar partra segített egy 5 kiló feletti halat, majd többen is fogtak 1-2 szép pontyot. Feltűnő volt, hogy Döme Gábornak 10 óráig egyetlen hala sem volt, miközben Zsittyán Tamás tovább növelte - már behozhatatlannak tűnő - előnyét. Gábor látszólag ugyanolyan nyugodtan ült 2 óra után is… talán sejtett vagy tudott valamit? Azután végre megfogta ő is az első, majd második pontyát. Délig (a verseny félidejéig) azonban 4 pontyával még mindig Tamás mögött volt, aki 5 pontyot és egy harcsát terelt szákba. Délután azonban fordult a kocka! Gábor etetésén szinte forrt a víz, határozott halmozgás és buborékok jelezték, hogy ott bizony sok érdeklődő van. Délután további 8 pontyot fogott, amellyel már nem tudtak lépést tartani ellenfelei. Ami megdöbbentő volt, hogy Gábor 12 db pontya 60.340 grammot nyomott, tehát 5 kiló felett volt a kifogott halak átlagsúlya! Miközben körülötte mindenki átlagos méretű, 2,5-3,5 kilós pontyokat fogott, Gábor kizárólag ilyen nagyokat! Ezek szerint lehet a nagy halsűrűségű tavakon is szelektálni a halméretet megfelelő etetőanyag és csali kiválasztásával. Gábor fogása egyértelmű bizonyíték erre!

Zsittyán Tamás egy szép harcsával..., ilyen is él a Préri tóban
Sisa József sem tétlenkedett, több gyönyörű pontyot is szákba terelt
Döme Gábor kiválóan szelektálta a testesebb pontyokat…
… amivel bebiztosította győzelmét

A verseny másik nagy küzdelmét a tó legvégében vívták, a szélső helyeken, egymással szemben (más-más szektorban). A dolog érdekessége, hogy még ők maguk sem sejtették, hogy milyen jól állnak, és egymással versengenek az összetett 2. és 3. helyért, ráadásul úgy, hogy még csak nem is egy helyre horgásznak a két teljesen különálló etetésen és egymástól merőben eltérő technikával. Végül 38.440 grammal (csupán 130 g különbséggel!) Gábeli Péter győzedelmeskedett az Oroszi Gáborral vívott "csatában" és megszerezte a második helyet. Oroszi Gábor pedig 38.310 grammal a harmadik lett.

Oroszi Gábor hangyaszorgalommal gyűjtögette a kisebb pontyokat, amelyek a dobogó harmadik helyéhez segítették
Szász Máté a verseny első félidejében még összetettben is vezetett, ám a délutáni órákban jelentősen visszaesett

A verseny legnagyobb halát végül Benkő Józsefnek sikerült megfognia egy 7240 g-os tőponty személyében.

A verseny legeredményesebb női versenyzője Batóné Borsányi Katalin lett. 4 db halával, melyek súlya összesen 12.160 g volt - ezzel nem csupán saját kategóriájában, de még a szektorában is sikerült győzelmet aratnia!

Ünnepélyes díjátadás pillanatai

Végül a díjazottak:

HelyezésNÉVSzektorÖssz. tömeg (g)Darabszám
1Döme Gábor660 34012
2Gábeli Péter438 44014
3Oroszi Gábor538 31016
4Horváth Csaba733 18010
5Angyal Zoltán329 3208
6Bánszki Róbert115 3005
7Halász Zoltán213 6204
8Batóné Borsányi Katalin812 1604

Részletes eredmények letöltése (xls)

A boldog díjazottak

A verseny hangulatát, az ottani izgalmakat nehéz lenne csupán fotókkal és itt írogatva visszaadni, épp ezért ajánlom figyelmetekbe az itt készült kisfilmet!

Akik valamilyen okból lemaradtak erről a versenyről, azoknak sincs oka búslakodni! Nem ért még véget ez az év! November 21-én kerül megrendezésre az I. Haldorádó Zimankó Feederkupa - egyéni horgászverseny, melynek versenykiírását hamarosan láthatjátok itt, a címlapon!

Írta: Futó Márton (marci88)
Képek: Csapi Károly, Kreffly Csaba, Futó Márton
Videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.