Horgászverseny Szlovákiában

Horgászverseny Szlovákiában

Mikor megjelent a szlovákiai horgászvizeket bemutató cikksorozat első része, nem hitte talán senki, hogy ekkora sikere lesz. Azóta eltelt két hónap, és folyamatosan érkeznek Magyarországról a horgászok, hogy megismerkedjenek új vizekkel, új emberekkel, s ezáltal is bebizonyítsák, hogy a horgászember nem ismer födrajzi határokat sem. Ő csak hódolni akar szenvedélyének, élvezni a természet nyugtató hatását. Egyszóval pihenni és szórakozni. Bárhol, bármikor.

Így volt ez június kilencedikén is, amikor az Éduviz Professzionális Csapatbajnokság néhány résztvevője úgy döntött, hogy nekik még nem volt elég a horgászatból.

Immár harmadik alkalommal látogatták meg a padányi kőbányatavat, s hozták magukkal néhány barátjukat. A különbség csak annyi, hogy az előző két alkalommal csak kedvtelésből horgásztak, most viszont "ha lúd, legyen kövér" alapon versenyt rendeztek.

Az egyetlen hazai versenyző Fehér András volt

Tizenegy horgász érkezett Magyarországról, élükön Hamar Ferenccel és Imre Gáborral, a Triana-Mosella csapat két tagjával. Szlovákiát egy horgász képviselte, barátom Fehér András. Reggel hat órakor volt a gyülekező, amikor is megejtették a sorsolást. Ezután mindenki elfoglalta a horgászhelyét. Nem volt sok idő a kipakolásra, etetőanyagok bekeverésére, a horgászhely feltérképezésére, mivel 7.15-kor már kezdődött az etetés. Mint a hangyák, úgy sürögtek-forogtak a horgászok a parton. A megadott időre mindenki elkészült. A partot járva, szinte nehéz volt az amúgy is párás levegő a különböző etetőanyagok illatától. Etetés után fél nyolckor már szép katonás rendben sorakoztak az úszók a vízen. A verseny egyetlen kikötése, hogy csak spiccbottal és rakóssal lehetett horgászni.

Imre Gábor az első fordulóban a legtöbb halat fogta

Az első fordulóban mindenki a keszegnépet készült ritkítani. Mire beérett az etetés, fogtak is belőlük szép számmal. Lassan kezdtek beállni a nagyobb halak is. Főleg az "A" szektorban ülőknek kedvezett a szerencse. Jöttek a pontyok és a nagyobb testű dévérkeszegek csapatostul. Majdnem mindenki fogott legalább nyolc kiló halat. A "B" szektorban maradtak a kissebb keszegek, csak itt-ott csúszott be a ponty, esetleg dévér.

Lassan letelt a négy óra, amit az első fordulóra szántak. A legsikeresebb Imre Gábor lett az "A" szektorban, majdnem tizenöt kilóval. Hamar Ferenc az ötödik, valamivel több mint hét és fél kiló fogott hallal. A "B" szektorban Rátonyi István nyert nyolc kiló keszeggel.

A forduló érdekességét Németh Gábor szolgáltatta, akinek sikerült megfognia egy másfeles csukát, ami a megakasztott bodorkára rabolt rá.

A második forduló délután egy órakor kezdődött. A versenyzőknek másfél óra állt a rendelkezésükre, hogy a mérlegelés és a sorsolás után elfoglalják az új horgászhelyeket. 12.45-kor már minden készen állt, hogy elkezdhessék az etetést, majd egy órakor a horgászatot. Ebben a fordulóban beleerősített a "B" szektor is. Adta a pontyot, dévért egyaránt. Rátonyi István hosszú időn keresztül viaskodott egy csukával. Majdnem minden megakasztott halára ráhajtott a ragadozó. Végül feladta.

Ezt a horogelőkét bizony leharapta a csuka

Beleerősített Hamar Ferenc is, aki a "B" szektor utolsó rajthelyén sorban szedte a kiló körüli dévéreket.

Horváth Csaba, Imre Gábor helyét foglalta el. Ott folytatta, ahol Gábor abbahagyta. Sorban terelte szákba a szebbnél szebb pontyokat. Gábor viszont, aki két hellyel került arrébb előző horgászhelyétől, ugyanezt nem mondhatta el. Nem és nem akartak neki szótfogadni a halak. Egy nagyobb dévéren és pár apró keszegen kívül mást nem talált a szákban a forduló végén.

Csalizz (Hamar) Feri mert megelőznek!

Legszerencsétlenebb ebben a fordulóban Bandi barátom volt, mivel a mérlegelés előtt elszabadult a haltartója. Úgy kellett rákiabálni, hogy kapja el. Ez ugyan sikerült is, de akkorra már néhány hal jobbnak látta angolosan távozni. Van ilyen.

A rakós bot volt a nyerő

A forduló vége után, a mérlegelésnél már mindenki számolgatott, vajon mire elég az általa fogott hal. Izgatottan várták az eredményhirdetést.

,"s","75%","k"]Az első forduló eredménye:

"A" szektor:

1.

Imre Gábor

14700

2.

Mészáros Péter

8400

3.

Németh Gábor

8000

4.

Ocskó György

7800

5.

Hamar Ferenc

7650

6.

Horváth Csaba

5800


"B" szektor:

1.

Rátonyi István

8050

2.

Nagy Zsolt

6900

3.

Hegymegyi István

6200

4.

Fehér András

5250

5.

Hanekám László

4350

6.

Szántó László

2700

A második forduló eredménye:

"A" szektor:

1.

Horváth Csaba

18400

2.

Ocskó György

11950

3.

Rátonyi István

8650

4.

Hanekám László

5750

5.

Fehér András

4950

6.

Imre Gábor

3750


"B" szektor:

1.

Mészáros Péter

18400

2.

Hamar Ferenc

14050

3.

Nagy Zsolt

10500

4.

Hegymegyi István

4450

5.

Németh Gábor

4200

6.

Szántó László

3100

A verseny végeredménye:

1.

Mészáros Péter

26800 g 3 pont

2.

Rátonyi István

16700 g 4 pont

3.

Nagy Zsolt

17400 g 5 pont

[-doboz]

Verseny győztese Mészáros Péter
Rátonyi István a második helyezett
Nagy Zsolt a harmadik

A nyertesek pénzjutalomban részesültek.

Összegezve mindezt, nagyon jó kis verseny volt, ahonnan tulajdonképpen senki sem került ki vesztesen. Mindannyian gazdagabbak lettünk egy élménnyel.

Azzal vált el a társaság, hogy nemsokára újból összejön vagy itt, vagy Délszlovákia valamely más horgásztaván, hogy újfent összemérje az erejét.

A mielőbbi találkozás reményében üdvözlök mindenkit!

Méhes Csaba /Csomike/

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.