Somberek

Somberek A Baranyai-dombság egyik településeként Mohács város vonzáskörzetéhez tartozik, attól 12 km-re. A lágy ívelésű dombok között, a Csele patak és a Bozsok - bári malomárok szinte körbe ölelik a községet. Gondozott falu, szelíd, szép, lankás dunántúli táj. A Somberek környékének legrégebbi régészeti leletei a rézkorból származnak, melyek a pécsi Janus Pannonius Múzeumban találhatóak. A vidék az emberek által folyamatosan lakott település, így gyakran fordul elő, hogy az eke római kori emlékeket fordít ki a földből. Határában a honfoglaláskor szláv törzsek éltek. A mohácsi csata vesztést követően és a későbbi történelmi viharoknak köszönhetően először szerb, majd német és felvidéki magyar betelepítések és kitelepítések okán a település népességi összetétele gyakran változott.  A ma, a településen élők híven őrzik ezeket az emlékeket, és a  fejlődő községben békességben és egyetértésben élnek magyarországi németek, székelyek és felvidékről származó magyarok. A kulturális sokszínűség fellelhető a falu műemlék épületeinél.  A gótikus szentélyű, 1782-ben barokk stílusban épült római katolikus templomnál, mely Szűz Mária nevére lett felszentelve, és az egykori Sasuska kastélynál.

Térkép betöltése…
Somberek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: