Pötrétei Aranykárász Horgász Egyesület

2 tó van, az egyik 40, a másik 90 hektár.

A tavak az 1970-es évek közepéig tartó tőzeg és mésziszaptermelés következtében jöttek létre a
Szévíz-csatorna völgyében. A területek szivattyúzásának megszűnése után a kialakult bányagödröket
a magas talajvízszint töltötte fel. A gödrök után kialakult nádasokban partszéli ingoványokban
otthonra leltek a vízimadarak. A vízimadaraknak köszönhetően gyorsan kialakult az a természetes
(tőzegvizekre jellemző) halállomány.
Pötrétén először 1994-ben alakult horgászegyesület, amely tudatos telepítésekkel elkezdte a tó
halállományának növelését és a halfauna szélesítését. A jelenlegi és jövőbeni cél egyaránt a tavak
eredeti őshonos fajainak mennyiségi megtartása illetve növelése, valamint a fajösszetétel
egyensúlyának kialakítása. A halgazdálkodás és a halfauna szempontjából külön választják az 1-es és
2--es tavat. A 40 hektáros 1-es tó nádasokkal, partszéli töklevelesekkel szabdalt jellegű, a keleti,
északkeleti részén nagyobb nyílt vízfelülettel rendelkezik, a nyugati oldalon zegzugos nádasokkal
tarkított. A 2-es tó arculatát sokkal inkább a vízbe száradt bokrok és fák határozzák meg, néhol zárt,
akár több hektáros részekkel, amelyek csónakkal sem járhatók át. Mindkét vízre jellemző a rendkívül
változatos mederfenék és régiónként változó vízmélység.

Mindkét tóban fogható ponty és amúr, főleg a 2-es tóban nem ritkák a 10 és 20 kiló közötti, vagy akár
afölötti példányok. Ragadozóhalak tekintetében a csukák mellett természetes szaporulat révén
tekintélyes állományra tett szert a szürkeharcsa, emellett mindkét tóban megtalálható a süllő is.
A tavakon a parti horgászatot a tavak vadvíz-jellege némiképp korlátozza, de mindkét tavon
találhatunk parti horgászhelyeket. A csónakos horgászat kedvelőinek komoly lehetőségeket rejtenek
a tavak bokrokkal, nádasokkal való tagoltságuk révén.
Csónakbérlésre, horgászfelszerelés-, etetőanyag- és csalivásárlásra a falu központjában található jól
felszerelt horgászboltban a hét minden napján lehetőség nyílik (hétfőtől szombatig 7:00-11:00,
valamint 14:30-16:30-ig, vasárnaponként 7:00-11:00-ig).
A tavakra napijegy a helyi horgászboltban, a vele szemben lévő kocsmában, a mellette lévő
polgármesteri hivatalban (hivatali nyitvatartási időben), illetve a halőrnél váltható. A felnőtt napijegy
4000, ifjúsági 2000 forintba kerül, amelyek a megváltástól számított 24 óráig érvényesek. A tavakon
éjszakai horgászat engedélyezett. A helyi horgászrendről a
https://potrete.hu/hu/horgaszto/horgaszrend-2021-ev/ weboldalon lehet tájékozódni.
Szállás helyben, Pötrétén foglalható Varga Józsefnénél (tel: 30/485-9400).


Térkép betöltése…
Pötrétei Aranykárász Horgász Egyesület

Általános információ a vízről

https://potrete.hu/hu/bemutatkozas/

Megközelítés

Napijegy árak

A tavakra napijegy a helyi horgászboltban, a vele szemben lévő kocsmában, a mellette lévő
polgármesteri hivatalban (hivatali nyitvatartási időben), illetve a halőrnél váltható. A felnőtt napijegy
4000, ifjúsági 2000 forintba kerül, amelyek a megváltástól számított 24 óráig érvényesek. A tavakon
éjszakai horgászat engedélyezett. A helyi horgászrendről a
https://potrete.hu/hu/horgaszto/horgaszrend-2021-ev/ weboldalon lehet tájékozódni.

Helyi kiemelt horgászati szabályok

https://potrete.hu/hu/horgaszto/horgaszrend-2021-ev/

Kezelő

Pötréte Község Önkormányzata

Nagysága

2 tó van, az egyik 40, a másik 90 hektár.

Általános információ a vízről

https://potrete.hu/hu/bemutatkozas/

Megközelítés

Parkolási lehetőség

Helyszínen kijelölt helyen

Halállomány

Mindkét tóban fogható ponty és amúr, főleg a 2-es tóban nem ritkák a 10 és 20 kiló közötti, vagy akár
afölötti példányok. Ragadozóhalak tekintetében a csukák mellett természetes szaporulat révén
tekintélyes állományra tett szert a szürkeharcsa, emellett mindkét tóban megtalálható a süllő is.

Telepítések

Rendszeresen

Fajlagos tilalom

Nincs

Napijegy árak

A tavakra napijegy a helyi horgászboltban, a vele szemben lévő kocsmában, a mellette lévő
polgármesteri hivatalban (hivatali nyitvatartási időben), illetve a halőrnél váltható. A felnőtt napijegy
4000, ifjúsági 2000 forintba kerül, amelyek a megváltástól számított 24 óráig érvényesek. A tavakon
éjszakai horgászat engedélyezett. A helyi horgászrendről a
https://potrete.hu/hu/horgaszto/horgaszrend-2021-ev/ weboldalon lehet tájékozódni.

Éjszakai horgászat

Engedélyezett

Napijegy váltási helyek

A tavakra napijegy a helyi horgászboltban, a vele szemben lévő kocsmában, a mellette lévő
polgármesteri hivatalban (hivatali nyitvatartási időben), illetve a halőrnél váltható. A felnőtt napijegy
4000, ifjúsági 2000 forintba kerül, amelyek a megváltástól számított 24 óráig érvényesek. A tavakon
éjszakai horgászat engedélyezett. A helyi horgászrendről a
https://potrete.hu/hu/horgaszto/horgaszrend-2021-ev/ weboldalon lehet tájékozódni.

Helyi kiemelt horgászati szabályok

https://potrete.hu/hu/horgaszto/horgaszrend-2021-ev/

Bojlis horgászat

Engedélyezett

Etetési korlátozások

Etetési korlátozás van a tavakon, erről a helyi horgászrendben lehet tájékozódni:
https://potrete.hu/hu/horgaszto/horgaszrend-2021-ev/

Csónak használat

Engedélyezett

Lékhorgászat

Engedélyezett

Pergetés

Engedélyezett

Sátorozási lehetőség

Engedélyezett

Szállás

Szállás helyben, Pötrétén foglalható Varga Józsefnénél (tel: 30/485-9400).

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.