Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Krill Force egy teljesen új termékcsalád, melyhez fogható nincs a Haldorádó palettán. Minden e családban lévő termék alapja a legmagasabb minőségű krill és hallisztek mesteri keveréke. Ilyen magas beltartalmi értékekkel rendelkező, ennyire összetett, de ugyanakkor naturális jellegű csali, még nem volt a kínálatunkban.
A termékcsalád három tagot számlál, melyek ízesítésben minimálisan eltérnek egymástól. A Krill Natur teljesen natúr, ízesítetlen változat. A Hot Spicy csípős fűszerkeverékkel ízesített, míg az Indian Spice egy különleges indiai, enyhén csípős fűszerkeverékkel készül.
Mindhárom Long Life változat, négy különböző méretben érhető el a kínálatban, 16, 20, 24 és 30 mm - es méretekben. Ezek közt minden jól felkészült pontyhorgász megtalálhatja a neki szükséges méretet, az év minden időszakában. Értelemszerűen a kisebb változatok a hidegebb vizekben, míg a nagyobb méretek felmelegedett vízhőfok esetén eredményesebbek, de a méretekkel akár szelektív horgászat is művelhető.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Krill Force egy teljesen új termékcsalád, melyhez fogható nincs a Haldorádó palettán. Minden e családban lévő termék alapja a legmagasabb minőségű krill és hallisztek mesteri keveréke. Ilyen magas beltartalmi értékekkel rendelkező, ennyire összetett, de ugyanakkor naturális jellegű csali, még nem volt a kínálatunkban.
A termékcsalád három tagot számlál, melyek ízesítésben minimálisan eltérnek egymástól. A Krill Natur teljesen natúr, ízesítetlen változat. A Hot Spicy csípős fűszerkeverékkel ízesített, míg az Indian Spice egy különleges indiai, enyhén csípős fűszerkeverékkel készül.
Mindhárom Long Life változat, négy különböző méretben érhető el a kínálatban, 16, 20, 24 és 30 mm - es méretekben. Ezek közt minden jól felkészült pontyhorgász megtalálhatja a neki szükséges méretet, az év minden időszakában. Értelemszerűen a kisebb változatok a hidegebb vizekben, míg a nagyobb méretek felmelegedett vízhőfok esetén eredményesebbek, de a méretekkel akár szelektív horgászat is művelhető.
10seconds until we redirecting you to the payment page.