Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
A Carp Fighter Feeder egy rendkívül kedvező árszabású új feederbot család, amely főként a kezdő, illetve alacsonyabb költségvetéssel bíró ponty- és amurhorgászok számára kínál tökéletes alternatívát, miközben nem kell lemondani a By Döme TEAM FEEDER termékek kapcsán megszokott és elvárt minőségről.
A modern feederhorgászat már rendkívül szerteágazó, lehetetlen egyetlen bottal minden vízterületen helytállni, illetve minden módszert megfelelően kivitelezni. Nos, ez a belépő szintű szortiment összesen 6 tagot számlál, amelyek számos állóvízi körülményhez, valamint technikához nyújtanak ideális horgászbotot. Egyaránt megtalálható köztük a megfelelő pálca partközeli finom pontyhorgászathoz, általános methodozáshoz, valamint a nagyobb távolságok eléréséhez és akár kapitális méretű pontyok, amurok horgászatához is. Minden bothoz 2 azonos erősségű 3 oz-s spicc jár.
Neked, Kedves Vásárlónk már csak a megfelelőt kell kiválasztani és élvezni a halfogás örömét!
Carp Fighter Feeder 300M, 330MH
Ez a két bot átmenetet képez a rövid picker- és az átlagos feederbotok között. Rendelkeznek a pickerbotok lágyságával és a feederbotok erejével, miközben a dobótávolságuk is nőtt. Rövid nyél, rövid hossz, könnyű kezelhetőség jellemzi. Kifejezetten ajánlottak ezek a méretek gyermekhorgászoknak!
Dobósúlyok: 300M 30-80 g, 330MH 35-90 g
Dobótávolság: 40-50 m
Carp Fighter Feeder 360H, 360XH
Tulajdonképpen az egyik leguniverzálisabb, leggyakrabban használt méret, amely két különböző erősségű változatban kerül forgalomba a Carp Fighter Feeder családon belül. Ezek között található erős, illetve extra erős változat is. A megfelelő paraméterű botok kiválasztása során figyelembe kell venni a meghorgászandó távolságot, a halak méretét és erejét, valamint a bevetésre váró végszerelék össztömegét. Ahogy ezek a számok nőnek, úgy kell egyre erősebb bothoz nyúlni. Ezekkel a botokkal egy termetesebb hal irányítása és hatékony fárasztása sem lehet már probléma!
Dobósúlyok: 360H 40-100 g, 360XH 50-130 g
Dobótávolság: 60-70 m
Carp Fighter Feeder 390H, 390XH
Szintén az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb mérettartomány, melyek között található erős, illetve extra erős változat is. Ez a bothossz akkor jöhet számításba, amikor az eredményes horgászat érdekében már növekszik a dobástáv és minimum 70 métert, vagy akár ettől nagyobbat is kell dobni. Természetesen itt is, ahogy nő az igénybevétel, ahogy nő a bevetésre váró végszerelék összsúlya, úgy kell egyre erősebb feedert választani. A karakterük egyszerre rugalmas, de ugyanakkor megfelelően gerinces, ezekkel a botokkal méltó módon és jó eséllyel vehetjük fel a küzdelmet akár egy termetesebb ponttyal, vagy amurral is!
Dobósúlyok: 390H 45-120 g, 390XH 50-150 g
Dobótávolság: 70-90 m
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.