Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Spinfisher orsókat 1963-as év óta forgalmazza a Penn cég, melyekből a legnagyobb darabszámot forgalmazták a világon azon horgászmódszerekhez, ahol a legfontosabb szempont az erő és a megbízhatóság.
Az új Spinfisher VII Spinning már az hetedik generációja a szériának, mely egy extra felső kategóriás, teljesen fémből készült, rendkívüli erőhatásoknak is ellenálló orsó, a tudáshoz képest kedvező áron. Az új Spinfisher VII széria sós vízálló tömítéssel, vaj sima futással, karbon féklamellákkal és távdobó dobperemmel is bír! A belső szerkezete edzett acél, erős vastag tengellyel, ami alul is alá van támasztva. A fém foglalatokban minőségi zárt, korrózió mentes golyóscsapágyakat helyeztek el, a hajtókar pedig egybe fém, menetes megszoríthatósággal, ami a legerősebb technikai megoldás.
Precíz, finom, karbon lamellás első fékkel rendelkezik, ami a legnagyobb terhelésnél és a halak gyors kirohanásainál sem tapad le. A 8500-ös méret erejénél és finom futásánál fogva tulajdonképpen bármely nagyhalas horgászmódszernél tökéletes választás.. Fonott zsinórral is terhelhetjük, így a legnagyobb halakra is eséllyel pályázunk extrém körülmények között is.
Megbízható, univerzális használhatóság. A Live Liner széria nyeletőfékkel ellátott változat!
Tulajdonságok:
- 5+1 csapágy
- 80-as méret
- elsőfék + nyeletőfék
- 4,7:1 áttétel
- 915 gramm
- fémdob
- 1 fordulat=107 cm zsinórbeszedés
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.