Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
A Hair Extension Stops Combi Rack - csalistopperek. Ebben a szettben két típusú csalistoppert kínálunk. Az egyik fajta a normál, hagyományos stopper. Formájának köszönhetően még a puha csalikat is tökéletesen megtartja a hajszálelőkén, nem engedi lecsúszni arról. A stopper szélei görbítettek, szinte magához szorítja a csalit, követi annak vonalát. Ennek köszönhetően nem csak a puha, hanem a nagyon kemény csalik hajszálelőkés rögzítésére is alkalmas. Szinte rásimul a csalira. A másik típusú stopper a Combi Rack stopper. Kiképzésének, formájának köszönhetően kifejezetten a fúrt pelletek felkínálására szolgálnak. Alakja miatt kiválóan megtartja a csalit a hajszálelőkén, nem engedi lecsúszni arról.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.