Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Számtalan témában, így természetesen horgászatra vonatkozóan is gyártanak olyan fatáblákat, melyek „bölcs” és vicces feliratokat tartalmaznak. Nagyon sokan kedvelik ezeket a táblákat, büszkén akasztják ki otthonuk vagy irodájuk falára. Horgász témájú táblák közül most négyet vettünk fel kínálatunkba. Karácsonyra és más alkalmakra ez különösen jó ajándék lehet.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Számtalan témában, így természetesen horgászatra vonatkozóan is gyártanak olyan fatáblákat, melyek „bölcs” és vicces feliratokat tartalmaznak. Nagyon sokan kedvelik ezeket a táblákat, büszkén akasztják ki otthonuk vagy irodájuk falára. Horgász témájú táblák közül most négyet vettünk fel kínálatunkba. Karácsonyra és más alkalmakra ez különösen jó ajándék lehet.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.