Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Igényesen kidolgozott, állítható lábú bottartó, ami nélkülözhetetlen olyan helyeken, ahol a part körülményei nem engedik meg más bottartók használatát (például: velencei evezőspálya, folyóparti kövezés stb...). Három állítható lábának köszönhetően stabilan tarja botjainkat, legyen az a rakós botunk top szettjei vagy bevetésre váró tartalék matchbotok. A teleszkópos lábaknak köszönhetően maximális magassága 120 cm. A bottartó 8 bot tárolását teszi lehetővé!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Igényesen kidolgozott, állítható lábú bottartó, ami nélkülözhetetlen olyan helyeken, ahol a part körülményei nem engedik meg más bottartók használatát (például: velencei evezőspálya, folyóparti kövezés stb...). Három állítható lábának köszönhetően stabilan tarja botjainkat, legyen az a rakós botunk top szettjei vagy bevetésre váró tartalék matchbotok. A teleszkópos lábaknak köszönhetően maximális magassága 120 cm. A bottartó 8 bot tárolását teszi lehetővé!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.