A korábbi évek jól bevált tendenciáját követve a csukatilalom végeztével ismét a spinnerbait műcsalik kerültek nálam főszerepbe. Eredményességüket vizsgálva több szempont is felsorakozott mellettük. A Wizard spinnerek 7-10 grammos változataival tökéletesen meg tudtam horgászni a sekély csatornákat, a szinte napról napra magasabb-hosszabb növényszálak felett gond nélkül tudtam vezetni a kínálat legkönnyebb típusait.
Minden évben a Balatonon indítom a szezont, ott, ahol lassan két évtizede minden kezdődött… Nálam ez már sok éves hagyomány, amit idén sem szerettem volna megtörni! Minden évre megannyi új kihívást és célt tűzök ki magamnak, de ami a legfontosabb, hogy minden túrát jobb és tapasztaltabb horgászként zárjak, mint ahogyan elkezdtem azt. Minden év és minden horgászat más, sosincs két egyforma szituáció. Akkor tudunk igazán sokoldalú, jó horgásszá válni, ha megtanulunk ezekhez alkalmazkodni. Mindig új kihívás elé tud állítani minket a magyar tenger, ezért volt különleges számomra az idei március is…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A tigrismogyoró már régóta az egyik legfogósabb ponty és amur eledel, legyen szó szoktató etetésről, vagy horogcsaliról. Ezúttal az utóbbi felhasználási területen alkottunk újat a Hi-Vis Tiger termékekkel.
Haldorádó Hi-Vis Tiger
Ez a csalizó tigrismogyoró nemcsak rendkívül intenzív ízével és aromájával, hanem High Visual, azaz magas vizuális ingerrel, vagy másként tökéletes láthatóságával is kitűnik a mederfenéken vagy az etetési szőnyegen. Egy forradalmian új technológiával sikerült úgy ízesíteni és színezni a szemeket, hogy azok akár napok múlva is ontják magukból a csábító, finom aromát. Ha a szemeket kettétörjük, akkor válik láthatóvá, hogy teljes keresztmetszetében (nem csak a külső felületén) vannak színezve és ízesítve. Nagyon fogós természetes csali, amely bárhol bevethető, legyen szó ponty, vagy amur horgászatáról.
A Hi-Vis Tiger immár ötféle szín- és ízválasztékban érhető el: az új Csípős Barack narancssárga színnel, az Ananász + Banán sárga színű, a Nagy Ponty bordó, a Mangó narancssárga, míg a Kiwi zöld színű.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A tigrismogyoró már régóta az egyik legfogósabb ponty és amur eledel, legyen szó szoktató etetésről, vagy horogcsaliról. Ezúttal az utóbbi felhasználási területen alkottunk újat a Hi-Vis Tiger termékekkel.
Haldorádó Hi-Vis Tiger
Ez a csalizó tigrismogyoró nemcsak rendkívül intenzív ízével és aromájával, hanem High Visual, azaz magas vizuális ingerrel, vagy másként tökéletes láthatóságával is kitűnik a mederfenéken vagy az etetési szőnyegen. Egy forradalmian új technológiával sikerült úgy ízesíteni és színezni a szemeket, hogy azok akár napok múlva is ontják magukból a csábító, finom aromát. Ha a szemeket kettétörjük, akkor válik láthatóvá, hogy teljes keresztmetszetében (nem csak a külső felületén) vannak színezve és ízesítve. Nagyon fogós természetes csali, amely bárhol bevethető, legyen szó ponty, vagy amur horgászatáról.
A Hi-Vis Tiger immár ötféle szín- és ízválasztékban érhető el: az új Csípős Barack narancssárga színnel, az Ananász + Banán sárga színű, a Nagy Ponty bordó, a Mangó narancssárga, míg a Kiwi zöld színű.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.