A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Napjainkban egyre népszerűbbek az okostelefonról üzemeltethető vezeték nélküli halradarok, amelyekben egy új fejezetet nyitott a Deeper márka, radarjai a legszélesebb körben használható típusok, emellett nagyon megbízhatóak is. Egy apró hátrányuk viszont van, ez pedig a termék hatótávolsága, ami a gyakorlatban legtöbbször maximum 50 méter. Ebben az írásban egy olyan kiegészítőt mutatok be, melynek segítségével nagymértékben növelhetjük a hatótávolságot, így akár etetőhajón is kihasználhatjuk e szonár előnyeit.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Egy igazi kuriózum a Ringers-től! A Ringers Wafters Chocolate-Orange egy olyan félkemény horogcsali, ami nem lebeg, de nem is fekszik el a fenéken. Ez egy úgy nevezett wafters, azaz kikönnyített, kibalanszírozott csali. Ez annyit tesz, hogy a horgot nem emeli meg, hanem tökéletesen kiegyensúlyozza azt, így könnyedén ellibben a fenéktől a hajszálelőke hosszában. A csali állaga rugalmas, így csalitüskés felkínálásra alkalmas, de akár egy fűzőtű is könnyedén áthatol rajta. Ízesítése, így illata is csokis, amit orrunkkal azonnal érezni fogunk, ha beleszagolunk a dobozba. Ha megízleljük a csalit, akkor a halas íz mögül a kesernyésen csokoládés íze köszön vissza. Igen különleges íz élményt nyújt, ami a pontyok számára is izgalmas. Aromáját, ízét sokáig megőrzi és gyakorlatilag minden évszakban használható horogra való! A fogósság maximalizálása érdekében a csali élénk citromsárga színt kapott, ami köztudottan az egyik legeredményesebb methodos csali szín.
Tipp: A csali felhajtóerejéhez optimális például a Guru QM1 12-es méretű horog, ezzel tökéletesen kiegyensúlyozható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy igazi kuriózum a Ringers-től! A Ringers Wafters Chocolate-Orange egy olyan félkemény horogcsali, ami nem lebeg, de nem is fekszik el a fenéken. Ez egy úgy nevezett wafters, azaz kikönnyített, kibalanszírozott csali. Ez annyit tesz, hogy a horgot nem emeli meg, hanem tökéletesen kiegyensúlyozza azt, így könnyedén ellibben a fenéktől a hajszálelőke hosszában. A csali állaga rugalmas, így csalitüskés felkínálásra alkalmas, de akár egy fűzőtű is könnyedén áthatol rajta. Ízesítése, így illata is csokis, amit orrunkkal azonnal érezni fogunk, ha beleszagolunk a dobozba. Ha megízleljük a csalit, akkor a halas íz mögül a kesernyésen csokoládés íze köszön vissza. Igen különleges íz élményt nyújt, ami a pontyok számára is izgalmas. Aromáját, ízét sokáig megőrzi és gyakorlatilag minden évszakban használható horogra való! A fogósság maximalizálása érdekében a csali élénk citromsárga színt kapott, ami köztudottan az egyik legeredményesebb methodos csali szín.
Tipp: A csali felhajtóerejéhez optimális például a Guru QM1 12-es méretű horog, ezzel tökéletesen kiegyensúlyozható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.