Amint vége lett a domolykó tilalmának, egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni…
Nyakunkon az őszi pergető szezon! Ebben az írásban olyan műcsalikat válogattunk össze, amelyek nekünk beváltak a süllő horgászata során. Ha frissítenéd a műcsali arzenálod, mindenképpen érdemes megnézni kínálatunkat!
Az őszi, téli horgászatok alkalmával egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lábbeli mellett dönt a horgász. Egy rosszul megválasztott csizma vagy bakancs bizony igencsak el tudja venni a kedvét az embernek attól, hogy kedvenc hobbijának hódoljon a téli hónapokban. Mi most – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtöttük egy írásba azokat a csizmákat és bakancsokat, melyeket mi is bátran merünk ajánlani a horgászok részére.
A Ringers Wafter pellet egy olyan félkemény horogcsali, ami nem lebeg, de nem is fekszik el a fenéken. Ez egy úgy nevezett wafters, azaz kikönnyített, kibalanszírozott csali. Ez annyit tesz, hogy a horgot nem emeli meg, sőt még csak meg sem billenti, viszont maga a csali könnyen ellibben a fenéktől a hajszálelőke hosszában. A csali állaga rugalmas, így csalitüskés felkínálásra alkalmas, de akár egy fűzőtű is könnyedén áthatol rajta. Aromáját, ízét sokáig megőrzi. Ízesítése, így illata is édes-halas , amit orrunkkal azonnal érezni fogunk, ha beleszagolunk a dobozba. Ha megízleljük a csalit, akkor a halas íz mögül egy igazán édes, fanyar íz köszön vissza. Igen különleges íz élményt nyújt, ami a pontyok számára is izgalmas. Minden évszakban használható horogra való!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Ringers Wafter pellet egy olyan félkemény horogcsali, ami nem lebeg, de nem is fekszik el a fenéken. Ez egy úgy nevezett wafters, azaz kikönnyített, kibalanszírozott csali. Ez annyit tesz, hogy a horgot nem emeli meg, sőt még csak meg sem billenti, viszont maga a csali könnyen ellibben a fenéktől a hajszálelőke hosszában. A csali állaga rugalmas, így csalitüskés felkínálásra alkalmas, de akár egy fűzőtű is könnyedén áthatol rajta. Aromáját, ízét sokáig megőrzi. Ízesítése, így illata is édes-halas , amit orrunkkal azonnal érezni fogunk, ha beleszagolunk a dobozba. Ha megízleljük a csalit, akkor a halas íz mögül egy igazán édes, fanyar íz köszön vissza. Igen különleges íz élményt nyújt, ami a pontyok számára is izgalmas. Minden évszakban használható horogra való!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.