Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A Carp Fighter Feeder egy rendkívül kedvező árszabású, új feederbot család, amely főként a kezdő, illetve alacsonyabb költségvetéssel bíró ponty- és amurhorgászok számára kínál tökéletes alternatívát, miközben nem kell lemondani a By Döme TEAM FEEDER termékek kapcsán megszokott és elvárt minőségről. Ebben az írásban és videóban a 6 új tagot számláló botcsaládot szeretném bemutatni.
Meggyőződésem, hogy a nagy pontyok mellett a legtöbb horgász számára a nagy harcsák még az igazán vágyott halak. Ki ne szeretné összemérni erejét vizeink csúcsragadozójával?! Folyamatosan új kalandokra, új élményekre és halakra vágyok én is. Tudásszomjam csillapíthatatlan! Most a nagy harcsák nyomába eredünk kollégáimmal és örömmel osztunk meg minden új és hasznos tapasztalatot veletek is! Érdemes lesz most is velünk tartani!
A hagyományos típusok ismérve az volt, hogy az elhelyezett ólom a kosár oldalán található. Ez nagyon jó volt kis és közepes távolságokra. És csak azért erre a kettőre, mert a nagyobb távolságok elérése bizony gondot okozott ezekkel a kosarakkal. Mégpedig azért, mert a dobás mozdulata után az etetőkosár nem tudott szépen, áramvonalasan előre repülni, mivel az ólom az oldalán volt, és így picit megdőlve, oldallal előre repült a kiszemelt helyszín felé. Így a dobás lelassult, nem volt túl pontos nagy távolságra és sokszor el sem jutott odáig.
Ezeket a pontatlanságokat azzal küszöbölték ki, hogy az ólmot a kosár aljára öntötték. Így szépen egyenes vonalban repül a kosár. Nagyon messzire el lehet dobni és nagyon pontosan. A rögzítéshez a felső részére egy damil szálat rögzítettek, így könnyedén bele tudjuk majd akasztani a szerelékünk forgókapcsába.
A megtöltés során tehetünk bele etetőanyagot, ami kombinálhatunk élő csalival (csonti, giliszta, szúnyoglárva), csemegekukoricával. Ha ez utóbbival kívánjuk megtömni, akkor figyeljünk arra, hogy ne nyomjuk bele túlságosan, mer a szemek nem fognak kioldódni, kiesni belőle a fenéken.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A hagyományos típusok ismérve az volt, hogy az elhelyezett ólom a kosár oldalán található. Ez nagyon jó volt kis és közepes távolságokra. És csak azért erre a kettőre, mert a nagyobb távolságok elérése bizony gondot okozott ezekkel a kosarakkal. Mégpedig azért, mert a dobás mozdulata után az etetőkosár nem tudott szépen, áramvonalasan előre repülni, mivel az ólom az oldalán volt, és így picit megdőlve, oldallal előre repült a kiszemelt helyszín felé. Így a dobás lelassult, nem volt túl pontos nagy távolságra és sokszor el sem jutott odáig.
Ezeket a pontatlanságokat azzal küszöbölték ki, hogy az ólmot a kosár aljára öntötték. Így szépen egyenes vonalban repül a kosár. Nagyon messzire el lehet dobni és nagyon pontosan. A rögzítéshez a felső részére egy damil szálat rögzítettek, így könnyedén bele tudjuk majd akasztani a szerelékünk forgókapcsába.
A megtöltés során tehetünk bele etetőanyagot, ami kombinálhatunk élő csalival (csonti, giliszta, szúnyoglárva), csemegekukoricával. Ha ez utóbbival kívánjuk megtömni, akkor figyeljünk arra, hogy ne nyomjuk bele túlságosan, mer a szemek nem fognak kioldódni, kiesni belőle a fenéken.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.