Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Az ólombetétes előke 45 font (20,4 kg) teherbírású, speciális álca-szövésű, melynek végén egy biztonsági kapocs kapott helyet. A szálak színkombinációját úgy választották ki, hogy azzal még nedves állapotban is elérhető legyen egy olyan foltozottság, ami megtöri az előke kontúrját. A nehéz magot borító szövött külső hüvelyt arra tervezték, hogy ellenálljon az erős vízi növényzet, a kagylópadok és egyéb, zsinórt koptató víz alatti akadók dörzsölő hatásának. Az ólombetét biztosítja, hogy a végszerelék utolsó szakasza teljesen a mederre feküdjön, ez megakadályozza, hogy a pontyok beleússzanak a főzsinórba, mikor megérkeznek az etetett területre. Az előke egyik vége egy gyűrűs biztonsági forgóban végződik. Az ólomkapocs működését az ólomelőke felől ráhúzott gumiharang biztosítja, amely a végszerelék elakadása során garantáltan elengedi az ólomnehezéket. A horogelőkét a nagyméretű gyűrűs forgóba kell hurkolni, amely az átlagosnál nagyobb mozgásteret biztosít számára, amivel az óvatos, öreg pontyok gyanakvását is könnyedén elaltatja. A csomag 1 szerelékhez elegendő alkatrészt - 90 cm-es ólombetétes előkét és ólomkapcsot - tartalmaz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az ólombetétes előke 45 font (20,4 kg) teherbírású, speciális álca-szövésű, melynek végén egy biztonsági kapocs kapott helyet. A szálak színkombinációját úgy választották ki, hogy azzal még nedves állapotban is elérhető legyen egy olyan foltozottság, ami megtöri az előke kontúrját. A nehéz magot borító szövött külső hüvelyt arra tervezték, hogy ellenálljon az erős vízi növényzet, a kagylópadok és egyéb, zsinórt koptató víz alatti akadók dörzsölő hatásának. Az ólombetét biztosítja, hogy a végszerelék utolsó szakasza teljesen a mederre feküdjön, ez megakadályozza, hogy a pontyok beleússzanak a főzsinórba, mikor megérkeznek az etetett területre. Az előke egyik vége egy gyűrűs biztonsági forgóban végződik. Az ólomkapocs működését az ólomelőke felől ráhúzott gumiharang biztosítja, amely a végszerelék elakadása során garantáltan elengedi az ólomnehezéket. A horogelőkét a nagyméretű gyűrűs forgóba kell hurkolni, amely az átlagosnál nagyobb mozgásteret biztosít számára, amivel az óvatos, öreg pontyok gyanakvását is könnyedén elaltatja. A csomag 1 szerelékhez elegendő alkatrészt - 90 cm-es ólombetétes előkét és ólomkapcsot - tartalmaz.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.