Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Fluorescent villantó családot a klasszikus vibrax felépítés és az extrém, fluoárnyalatokban gazdag színkombinációk jellemzik. Ezek a látványos színek mind a testen, mind a kanálon egyaránt megtalálhatók. Mozgásban és felépítésben teljesen megegyezik a klasszikus original vibrax körforgóval. A BFF3 SFR típusú változat 3-as méretű, 8 grammos, ezüstszínű kanállal és piros „harang” résszel van ellátva.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Fluorescent villantó családot a klasszikus vibrax felépítés és az extrém, fluoárnyalatokban gazdag színkombinációk jellemzik. Ezek a látványos színek mind a testen, mind a kanálon egyaránt megtalálhatók. Mozgásban és felépítésben teljesen megegyezik a klasszikus original vibrax körforgóval. A BFF3 SFR típusú változat 3-as méretű, 8 grammos, ezüstszínű kanállal és piros „harang” résszel van ellátva.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.