Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A Yo-Zuri Mag Darter Floating egy igazán precízen kidolgozott és kiválóan egyensúlyozott műcsali. Kifejezetten sekély vízi horgászathoz tervezték, ezért remek választás szinte bárhol, ahol nincs szükség nagyobb merülési mélységre, akár vízinövényzettel benőtt, akadós terepeken is. A Yo-Zuri szabadalmaztatott 3D prizmás felülete fényvillanásokat bocsát ki, amelyeket a ragadozóhalak nagy távolságból is észrevesznek. A belső hologramlap soha nem kopik le, illetve akkor is leadja a vizuális impulzusokat, ha az átlátszó test megkarcolódik. Összességében egy rendkívül fogós, prémium minőségű japán műcsali, amit bátran ajánlunk a profi pergetőknek is!
Főbb tulajdonságai:
- Belső hologram lap
- Power Treble horog
- 3D prizmás kivitel
- Kemény és tartós ABS gyanta alapanyag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Yo-Zuri Mag Darter Floating egy igazán precízen kidolgozott és kiválóan egyensúlyozott műcsali. Kifejezetten sekély vízi horgászathoz tervezték, ezért remek választás szinte bárhol, ahol nincs szükség nagyobb merülési mélységre, akár vízinövényzettel benőtt, akadós terepeken is. A Yo-Zuri szabadalmaztatott 3D prizmás felülete fényvillanásokat bocsát ki, amelyeket a ragadozóhalak nagy távolságból is észrevesznek. A belső hologramlap soha nem kopik le, illetve akkor is leadja a vizuális impulzusokat, ha az átlátszó test megkarcolódik. Összességében egy rendkívül fogós, prémium minőségű japán műcsali, amit bátran ajánlunk a profi pergetőknek is!
Főbb tulajdonságai:
- Belső hologram lap
- Power Treble horog
- 3D prizmás kivitel
- Kemény és tartós ABS gyanta alapanyag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.