Kínálatunkban már elérhetők legújabb és legváltozatosabb ruhakollekcióink. Ezek az új ruhadarabok tökéletes komfortot nyújtanak az év minden időszakában, emellett biztosítják stílusos megjelenésünket is a vízparton. Az írásra kattintva minden részletet megtudhattok róluk!
Az ősz minden évben a legjobb lehetőséget kínálja, hogy nagypontyos horgászataimat egy újabb szintre emeljem. A nagy pontyok aktívan táplálkoznak ez idő tájt, így egy-egy új gondolat vagy ötlet éles körülmények közötti tesztelése hamar egyértelmű eredményeket hozhat. A megszerzett hasznos tapasztalatok fokozatosan épülnek be a horgászataimba, ennek köszönhetően pedig olyan szituációkat is sikeresen meg tudok oldani, amik máskor még feladták a leckét.
Az előző, „A busa program” című írásomban és filmemben bemutattam, hogy hol tart most a sportszerű busahorgászat, és milyen eszközök, kiegészítők és csalogatóanyagok állnak annak rendelkezésére, aki szeretne a planktonevő halakra célzottan is horgászni. A film megjelenését követően több megkeresést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne egy olyan sorozat, amely lépésről-lépésre bemutat egy adott busafogó technikát. Én pedig, ahogy már megszokhattátok, megpróbálok eleget tenni a kéréseknek!
A Rapala egy igazán különleges, extravagáns táska-kollekciót jelentetett meg a 2016-os újdonságai között, melyet természetesen mi sem hagyhattunk ki a repertoárunkból. Az „Urban” névre keresztelt széria minden tagja tükrözi a cég termékeitől megszokott, rendkívül magas minőséget. Két fő szempontot tartottak maguk előtt ezeknek a termékeknek a megalkotásakor: Maximális kényelem és praktikum kellett, hogy társuljon az egyedi, stílusos dizájnhoz, melyet bárki kedvére viselhet, használhat akár a mindennapokban is. Bizton állíthatjuk, ehhez tökéletesen hűek maradtak!
Az Urban Pergető táska mellénnyel kombinálva tágas, mely remek megoldást kínál minden pergető, cserkelő horgász számára. Anyaga strapabíró, vízálló szövet és PVC kombinációja, mely megvédi értékes felszereléseinket a szélsőséges időjárástól. A mellény több funkcionális zsebbel rendelkezik, amikben rendszerező dobozokat, kiegészítőket, személyes tárgyakat tárolhatunk szisztematikusan és tökéletes biztonságban. A cipzáros zsebek mellett található a mellényen 4 db hálós zseb, valamint hátul egy rugalmas, fűzött gumikötél is, ami nagyobb kellékek, ruhadarabok tárolását is lehetővé teszi. A derékpánton két oldalsó zseb is található, melyekbe horgászbotjaink nyelét rögzíthetjük, s ezáltal kényelmesen szállíthatjuk. A mellény komplett belső része háló-technológiás, puha lélegző borítást kapott, melynek köszönhetően nem fülled be a testünk alatta, s elkerülhető a kellemetlen izzadás. Vízálló anyaga lepergeti a csapadékot, szintén vízálló alsó része pedig megvédi felszereléseinket minden külső nedvességtől. A táska színe is igazodik az új dizájnhoz, ezért „Digi-Camo/Black” mintát kapott.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.