Javában tapossuk a pergető főszezont, ami sok olyan horgászt kedvét is meghozza a rablóhalak e sportos módszerrel történő megfogásához, akik az év többi részében nem ezzel foglalkoznak elsősorban. Bennük megannyi kérdés fogalmazódik meg, elsők között a csalik kapcsán, ezért ebben az írásunkban összegyűjtöttünk egy dobozra valót áruházunk legnépszerűbb típusaiból, melyeket a kezdő és gyakorlottabb pergetőknek egyaránt szívesen ajánlunk!
Idén ősszel feltett szándékom volt, hogy a környékbeli vízterületeket végigjárjam és azok nagy pontyait becserkésszem. A körülmények és az évszak tökéletes adott volt ahhoz, hogy e horgászatok sikeresek legyenek. Ettől függetlenül ilyenkor sincs kolbászból a kerítés, így minden aprónak tűnő részlet rendkívül fontos volt ahhoz, hogy végül kézben tarthassam azokat a nagy pontyokat, amelyekre vágytam!
Nyakunkon az őszi szezon, lassan beköszönt az igazi nagyhalas időszak, amit sokan vártunk már. Nekem a tavasz és az ősz a kedvenc időszakom, ilyenkor szeretek a legjobban vízparton lenni. Ismét sok érdekes kérdést kaptam, amelyek közül igyekeztem a legkülönbözőbbeket kiválasztani és ezekre választ adni. Bízom benne, hogy válaszaimmal tudok segíteni néhány olvasónak, hogy még sikeresebben tudjanak felkészülni a nagyhalas évszakra!
A süllőző stupek fix, helyhez kötött horgászatra (pl. akadó, tökleveles, nádsziget melletti) alkalmas szerelék. Az ereszték állításával a vízoszlop tetszőleges magasságába tartja a csalit. 60 grammal kell kisúlyozni ez már elegendő ahhoz, hogy a csalihal ne tudja a horgot az akadóba húzni és nagy szél esetén sem változtatja a helyét. A stupek 30 cm-es monofil előkével rendelkezik.
Használati útmutató
A főzsinórra, ami lehet monofil vagy fonott, felfűzünk két ereszték állító gumit, ezután a stupekot, és ismét egy ereszték állító gumit, amire a gubanc elkerülése miatt van szükség. A főzsinór végére 60 grammos végólmot kötünk. Az előkezsinórra kössünk fel egy horgot. A csalihalat a hátuszonya alatt tűzzük a horogra. Majd kezdődhet a fárasztás!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A süllőző stupek fix, helyhez kötött horgászatra (pl. akadó, tökleveles, nádsziget melletti) alkalmas szerelék. Az ereszték állításával a vízoszlop tetszőleges magasságába tartja a csalit. 60 grammal kell kisúlyozni ez már elegendő ahhoz, hogy a csalihal ne tudja a horgot az akadóba húzni és nagy szél esetén sem változtatja a helyét. A stupek 30 cm-es monofil előkével rendelkezik.
Használati útmutató
A főzsinórra, ami lehet monofil vagy fonott, felfűzünk két ereszték állító gumit, ezután a stupekot, és ismét egy ereszték állító gumit, amire a gubanc elkerülése miatt van szükség. A főzsinór végére 60 grammos végólmot kötünk. Az előkezsinórra kössünk fel egy horgot. A csalihalat a hátuszonya alatt tűzzük a horogra. Majd kezdődhet a fárasztás!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.