Egyre jobban vonz a célzott VADVÍZI nagyponty-horgászat, amelyről egyébként nagyon-nagyon kevés hiteles információ lelhető fel bárhol. Kitűzött céljaim teljesítésével jól haladok, hiszen idén tavasszal megfogtam a Balatonon új pontyrekordomat, majd a Tisza-tavon, versenykörülmények között fogtam egy közel 20 kg-os vadvízi tövest. Ezeket nagyhalas módszerrel, bojli csalival fogtam. Meggyőződésem, ha hazánk legnagyobb állóvizein (a kisebb tavakról már nem is beszélve) ennyire hatékony a bojlis technika, akkor csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg a Dunát is!
Az előző epizódban részletesen bemutattam az etetésen történő horgászatot, ám a hűlő vízben egyre inkább fog prioritást élvezni a tradicionális keresőhorgászat. A method horgászat kifejezetten e módszer technikája, azonban ezt is lehet tudatosabban művelni annál, mint hogy „ide dobok, oda dobok, itt is fogok, ott is fogok”! Ebben az írásban és filmben most ezt szeretném nektek bemutatni.
Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!
Íme, bemutatjuk kínálatunkban, a vadonatúj iBite Zander úszót! iBite, maga a márka is érdekesen cseng, mely sejtet egyfajta technikai újítást önmagában is. Ez igaz minden szérián belüli termékre. Az iBite márka alatti termékek mindegyike a legfrissebb újításkon és fejlesztéseken alapul, megkönnyítve, érdekesebbé téve a horgászok mindennapjait és a vízparton eltöltött idejét.
A jelenlegi széria az úszós horgászoknak kínál egy érdekes megoldást az éjszakai pecákhoz. A termék ötletét a világítópatronos éjszakai módszer ihlette, a koromsötétben eltűnő úszó látványa, majd egy szebb hal partrasegítése rendkívül szép emlék lehet, de ehhez látni kell a sötétben a kapást jelző úszótestet, amihez valamilyen világítópatron, vagy egyéb megvilágítás szükséges, ami nem mindig áll rendelkezésre. Erre nyújt megoldást ez a világító antennás úszó, melynek belső felépítésének köszönhetően, a ki és bekapcsolható ledes antenna kellő megvilágítást nyújt a horgászat idejére. 425-ös elemmel működik (legalább 40 órás élettartamú elem) Akár 1-2 órás hirtelen ötletből fakadó horgászatokhoz is alkalmas eszköz, a fényváltási süllőzéshez plusz támpontot adó világító úszó nagyban megnövelheti a horgászat sikerfaktorát, a fényviszonyok miatt elveszített kapások ideje lejárt.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, bemutatjuk kínálatunkban, a vadonatúj iBite Zander úszót! iBite, maga a márka is érdekesen cseng, mely sejtet egyfajta technikai újítást önmagában is. Ez igaz minden szérián belüli termékre. Az iBite márka alatti termékek mindegyike a legfrissebb újításkon és fejlesztéseken alapul, megkönnyítve, érdekesebbé téve a horgászok mindennapjait és a vízparton eltöltött idejét.
A jelenlegi széria az úszós horgászoknak kínál egy érdekes megoldást az éjszakai pecákhoz. A termék ötletét a világítópatronos éjszakai módszer ihlette, a koromsötétben eltűnő úszó látványa, majd egy szebb hal partrasegítése rendkívül szép emlék lehet, de ehhez látni kell a sötétben a kapást jelző úszótestet, amihez valamilyen világítópatron, vagy egyéb megvilágítás szükséges, ami nem mindig áll rendelkezésre. Erre nyújt megoldást ez a világító antennás úszó, melynek belső felépítésének köszönhetően, a ki és bekapcsolható ledes antenna kellő megvilágítást nyújt a horgászat idejére. 425-ös elemmel működik (legalább 40 órás élettartamú elem) Akár 1-2 órás hirtelen ötletből fakadó horgászatokhoz is alkalmas eszköz, a fényváltási süllőzéshez plusz támpontot adó világító úszó nagyban megnövelheti a horgászat sikerfaktorát, a fényviszonyok miatt elveszített kapások ideje lejárt.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.