Tikkasztó a meleg, tombol a nyár, lépteim alatt porzik a forróság. A távolban két héja köröz, zsákmány után kémlelnek, immár nem egyedül vagyok, aki ebben a hőségben vadászni megy. Kezemben egy bot van csupán és nagy lendülettel ballagok, hisz a Zsitva mindig vár.
Mielőtt még belevágnék az amurvadászat sűrűjébe, szeretném ismertetni az előzményeket. Augusztust írunk és bár fájó leírni, de május óta nem sok sikerélmény jutott. Egyrészt a szabadidő hiánya, másrészt pedig az elmúlt egy hónapban kárászpusztulás volt megfigyelhető a csatornán. A víz bűzlik, de szerencsére csak az ezüstkárászokat érinti valami járvány. Egyszerűen nem volt értelme vallatni a Zsitvát, azonban horgászni mégiscsak kell, ezért a balinok nyomába eredtem a helyi egyesület taván.
Természetesen minden alkalommal elő kellett teremteni a kellő mennyiségű snecit a törpék miatt, így már az elején rendkívül mozgalmasan indultak a horgászatok. Akárcsak régen, most is gyakran megtréfáltak az őnök, számos esetben „játszottak” a csalihallal, bezúzták a koponyáját és otthagyták, ennek ellenére azért sikerült néhány fenekeszeget szákba terelnem. A sokadik horgászat után meguntam a törpék hadát, elszántam magam, hogy teszek egy próbát, immár pergetve a Zsitván, mivel ekkor már nyoma sem volt a pusztulásnak. Végre élt a víz és még egy balint is sikerült fognom pergetve, ami egy jel volt számomra.
Így jutottam el egy meghitt, kellemes és vadregényes szakaszra. Nálam jobban már csak az amurok kedvelik a nyugodt részeket, ezért láttam a lehetőséget a helyben és úgy döntöttem, ideje visszatérni a régi kerékvágásba. A felszerelésemet leminimalizáltam: mindössze egy bottal, úszós készséggel és néhány liter kukoricával vágtam neki az ismeretlen pályának. Mindezt azért, hogy a kocsimat hátrahagyva kényelmesen, gyalog közelíthessem meg a horgászhelyet.
A felszerelés roppant egyszerű: klasszikus, feltolós nádi pontyozó szerelék, melynek a lelke egy három, esetleg négygrammos csúszó úszó, ezt követően jöhet az ólmozás, a forgó és a horogelőke. Amikor termetesebb halakra horgászom, a horgom mérete minden esetben hatos, amelyre az egy szem kukoricát az etetésre szánt magok közül választom – ez a bevágásnál többnyire azonnal leszakad, így biztosítva a szabad utat horgunknak az akadáshoz.
Augusztus 19. A horgászhelyemre érve gyönyörű látvány fogad, enyhén hullámzó víz, sűrű nádas és bőséges hínár mindenütt a part mentén. Délután öt óra van, ám még mindig nagy a forróság, kimelegedtem rendesen az úton befelé jövet, ezért most végre leülök és megnyugszom kicsit. Lassan, csendben pakolom szét azt a kevés holmimat, amelyet magammal hoztam. Összetolom a pálcát és beállítom a mélységet, majd feltűzök egy számomra tetszetős kukoricaszemet. Rövidesen letudom az etetést, végül minden porcikámmal a horgászatra koncentrálok és az úszót figyelem.
Talán tíz perc telt el, amikor az úszóm teljesen kiemelkedik, majd elfekszik a felszínen. Nem tétovázom, odavágok egy rendeset. Jó súlyba ütközöm, alig bírok rányitni a fékre, a hal azonnal nekilódul, és csak megy szüntelen. „Huhú, mi történt itt?!”, eszmélek fel, hiszen még csak most érkeztem. Vadul rohan ellenfelem, elhúz vagy húsz métert, végül megáll, majd ugyanezt eljátssza a másik irányba is. Ez hosszú meccs lesz! Kis idő múltán fáradni látszik, próbálom magam felé húzni, azonban ismét kitör. Úgy érzem, hínárba ment, úszóm magasan a zsinóron felcsúszva, alatta pedig egy jókora adag „saláta”. Nem csillapodik, újfent nekilódul és lerázza magáról az egészet. „Szerencse!”, könnyebbülök meg. Hosszú percek telnek el, mire elfogy az ereje és bemerítem. Örömöm leírhatatlan, és szinte remegek.
A vízben tartom és csodálom, míg megnyugszom jómagam is. Öntök egy vödörnyi vizet a matracra, majd óvatosan kiemelem a halat és ráhelyezem. Az amur kényes, és pokoli a meleg, ezért nagyon körültekintőnek kell lennem, míg a képeket készítem. Nem győzöm csodálni gyönyörű színeit, és hogy minden porcikája hibátlan, ez valami eszméletlen. Rövidesen a vízbe megyek vele, hosszan dédelgetem, mire teljesen magához tér és elillan kezemből a szépséges nádrágó.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
