Szerettem volna idén is az amurok nyomába eredni, de ezúttal egy kevésbé ismert csatornára esett a választásom, az V-ösre. Információm nemigen volt a vízről, így nagyon nagy elvárásaim sem voltak, inkább a felfedezés öröme és célja vitt előre. Tudtam viszont, hogy élnek benne amurok, így természetesen ők kerültek célkeresztbe. Tartsatok velem egy parádés amuros kalandra egy igazi holdbéli tájra, az Alföld szívébe!
A BÁCSHOSZ kezelésében levő kis csatornában többféle hal él, de érdemi információ kevés van róluk. Rekord meleg nyarunk volt, mely alaposan megtépázta vizeinket, viszont a kis csatornák elég szépen átvészelték és jó fogási esélyekkel kecsegtetnek. Nekem nyári horgászat lévén – ahogy említettem – az amurok voltak célkeresztben, még ha ezúttal nem is a legnagyobbakat vettem célba.
Etetés, Csalik:
Etetésre Natúr Tigrismogyoró Mixszel készültem és Max Motion amur bojlival vegyesen etetve 2-2 kilogramm került a vízbe, melyet halanként ugyanennyivel pótoltam. Emellett, hogy a figyelmet fenntartsam, időközönként 1-1 lapáttal dobtam a helyre. Az amurok szeretik, ha van friss utánpótlás a helyeken és a locsogásra is sokszor odamozdulnak megnézni, milyen finomság csobbant a vízbe. Mivel olajfák környékén horgásztam, ez a módszer – mint később kiderült – kimondottan hatékonynak bizonyult.
Végszerelék:
Alapvetően az inline ólmos szerelék híve vagyok, mely gyorsan akaszt, de ha extrém akadós vagy növényzettel gazdagon tarkított a pálya, akkor elhagyós oldalklipszes szerelékeket alkalmazzunk, melyek szintén sokszor bizonyítottak már. Most viszont ez a hely tisztának bizonyult így inline ólmot használtam, abból a nagyobbakat, melyek stabilan akasztanak a vastag és kemény amurszájban is. Az előkekérdést nem gondoltam túl, lágy előkéket kötöttem vastag, öblös, 4-es méretű horoggal és természetesen horogbefordítóval. Sima csomómentes kötést és Blowback riget alkalmaztam ezúttal is.
Fogások:
A csatornák zöme gyér halállománnyal rendelkezik a tavakhoz képest, ez köztudott. Most sem vártam sok halat, viszont 4 akcióból 4 szép amurt sikerült fognom. Nagyon örültem, hogy egy számomra ismeretlen vízen egyből szép halakat foghattam, ráadásul halvesztés nélkül.
Biztatok mindenkit a csatornahorgászatra, komoly önfejlődéssel jár, és olyan látásmódot szerezhet az ember, melyet más vizeken nem. A kanálisok varázsa páratlan, és olyan halakkal ajándékozhatnak meg, melyekre örökké emlékezni fogunk! Viszont kérek mindenkit, vigyázzunk rájuk és felelőséggel járjunk ezekre a vizekre. Szerencsére egyre több vízkezelő védi a nagy halakat már, de a jövőnkért elsősorban mi felelünk. Sikeres horgászatot kívánok!
Köszönöm, hogy elolvastátok az írást és megnézitek a filmet.
Írta: Rokolya Péter
Fotók: Putz Tamás, Rokolya Péter