Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A Sebfertőtlenítő Extra két tégelyből áll, amelyekben kék és zöld folyadékok találhatók. A kék folyadék hatóanyaga metilénkék, amelyet az akvakultúrákban, a trópusi halak kedvelői használják elsősorban, a gombás fertőzések kezelésére. A metilénkék akkor is nagyon hatásos, ha „gyógyszeres halfürdő” részeként használják ammónia-, nitrit- és cianidmérgezés kezelésére, valamint sérült vagy beteg halak helyi és belső kezelésére „első válaszként”.
A zöld folyadék, az malachitzöld oldat, amely az egyik legszélesebb hatásspektrummal rendelkező kórokozók elleni szer. Egyaránt hatásos vízi penészgombák és élősködő egysejtűek ellen. Az egyik leggyakoribb és legveszélyesebb halbetegségnek, a darakórnak is hatékony gyógyszere. Jellegzetes színét másnapra elveszíti, színtelen vegyületté alakul át.
FONTOS! A kék folyadékot a horog ütötte sebek fertőtlenítésére, míg a zöld folyadékot a halak testén található hámsérülések és gombás fertőzések kezelésére ajánljuk. Hogy egyértelmű legyen mit hova kell fújni, ezért mindkét folyadék kinyomónyílása alatt egy-egy ikon jelzi ezt. A „halszáj” és „haltest” ikonok teszik egyértelművé a felhasználási területet.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Sebfertőtlenítő Extra két tégelyből áll, amelyekben kék és zöld folyadékok találhatók. A kék folyadék hatóanyaga metilénkék, amelyet az akvakultúrákban, a trópusi halak kedvelői használják elsősorban, a gombás fertőzések kezelésére. A metilénkék akkor is nagyon hatásos, ha „gyógyszeres halfürdő” részeként használják ammónia-, nitrit- és cianidmérgezés kezelésére, valamint sérült vagy beteg halak helyi és belső kezelésére „első válaszként”.
A zöld folyadék, az malachitzöld oldat, amely az egyik legszélesebb hatásspektrummal rendelkező kórokozók elleni szer. Egyaránt hatásos vízi penészgombák és élősködő egysejtűek ellen. Az egyik leggyakoribb és legveszélyesebb halbetegségnek, a darakórnak is hatékony gyógyszere. Jellegzetes színét másnapra elveszíti, színtelen vegyületté alakul át.
FONTOS! A kék folyadékot a horog ütötte sebek fertőtlenítésére, míg a zöld folyadékot a halak testén található hámsérülések és gombás fertőzések kezelésére ajánljuk. Hogy egyértelmű legyen mit hova kell fújni, ezért mindkét folyadék kinyomónyílása alatt egy-egy ikon jelzi ezt. A „halszáj” és „haltest” ikonok teszik egyértelművé a felhasználási területet.
10seconds until we redirecting you to the payment page.