A mai, felgyorsult világban már nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy huzamosabb, akár hetekig tartó horgásztúrákon vegyenek részt. A legtöbb horgász (köztük én is) annak is örül, ha egy délutánra vagy éjszakára kijut a vízpartra és kedvenc hobbijának hódolhat. Ilyenkor pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mivel kedveskedünk a pontyoknak! Mutatom az egyik kedvenc keverékemet, ami egy szuper halmágnes és már sokszor bizonyított!
A legnagyobb probléma, amivel sok sporttársnál szembesülök, hogy csupán a csali ízesítésében látják a siker kulcsát. Ennek fő oka, hogy láttak egy cikket vagy videót, ahol az a típus nagyon jól működött, csak éppen a körülményeket nem vették figyelembe. Arra már jóval kevesebben gondolnak, hogy amivel etetnek, az sokszor csak akkor tudja igazán kifejteni a hatását, mikor ők már régen hazaértek vagy elmentek dolgozni… Ilyenkor szidják a csalit, hogy az nem is jó vagy egyszerűen ráfogják, hogy nem evett a hal.
Meggyőződésem, hogy sok esetben a nem megfelelő etetési stratégia a kudarc fő oka, és ha kicsit körültekintőbben készítettük volna elő a horgászatot, bizony ugyanazon jellegű csalival sikeresek is lehettünk volna. Érdemes néha kicsit kacsingatni a finomszerelékes technikával horgászó sporttársak felé, akik sokszor nem a csalit cserélik le, ha nincs elég gyorsan kapás, hanem az etetőanyag összeállításán vagy felkínálási módján változtatnak, és ha az sem hoz átütő sikert, csak akkor következhet a csali módosítása.
![Az én kedvenc összeállításom Az én kedvenc összeállításom](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az én keverékem alapmottója is lehetne a gyorsaság, ez a legfontosabb tényező, amit figyelembe kell venni, mielőtt bárminek is nekifognánk. Éppen ezért mindig viszonylag gyorsan oldódó összetevőket használok. No de nézzük is, hogyan épül fel a kedvenc fűszeres receptem!
![Egy kevés bojlit összetörök Egy kevés bojlit összetörök](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Természetesen mindenből csak oldódó jöhet számításba! Természetesen mindenből csak oldódó jöhet számításba!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Első lépésként az etetésre szánt bojli egyharmadát beleöntöm egy vödörbe, majd a következő egyharmadot csali őrlő segítségével összetöröm, a megmaradt részt pedig egyszerűen elfelezgetem. Már ezzel is sokat nőtt csalogatóanyagunk hatékonysága, mivel a bojliszemek felülete nem zárt, és a fontos összetevők azonnal kifejthetik hatásukat. Ezt követően hozzáadok néhány marék mikro pelletet. Általában olyat választok, ami illik a keverék ízesítéséhez. A Haldorádó Fűszeres Vörös Máj bojlival a Chilis Tintahalas mikro pellet jó összhangot alkot. Sok horgásztól hallottam már, hogy „Persze, az csak arra jó, hogy odacsalja a fehérhalakat és azok csak megnehezítik a pontyhorgászatot”. De aki látott már víz alatti felvételeket a pontyok táplálkozásáról, az biztosan nem így gondolkodik. Az apró szemcsék pont olyan vonzók a nagyobb testű halak számára is, és ha ők rátalálnak az etetésre, onnantól az apró halak nem rúghatnak labdába a pályán. De kanyarodjunk vissza az összeállításhoz, mert még van bőven teendő a végleges formáig!
![Hozzáadok egy kis Chilis Tintahal mikro pelletet… Hozzáadok egy kis Chilis Tintahal mikro pelletet…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és egy kevéske felezett bojlit … és egy kevéske felezett bojlit](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Én ilyenkor szoktam hozzáadni a Carp Syrupot (sűrű folyékony aromát), amelyet nem sajnálok róla, hadd szívja fel a sok száraz összetevő. Két fontos alapanyag van még hátra, az egyik az édesítőszer, a másik pedig a Stick Mix. Igen, kicsit furcsán hangozhat egy fűszeres keverékben az édesítőszer, de engem már az évek alatt meggyőzött, szinte soha nem feledkezem meg róla, mert a pontyok is nagyon kedvelik az intenzíven édes ízeket.
![Syruppal meglocsolom Syruppal meglocsolom](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egyik kedvenc adalékom az édesítőszer, imádják a pontyok az édes ízeket! Egyik kedvenc adalékom az édesítőszer, imádják a pontyok az édes ízeket!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
És igen, jöhet a Stick Mix, miatta sem szabad spórolni a folyékony aromával, mert sokat magába fog szívni.
![Teszek hozzá még egy kis Stick Mixet is, amellyel teljes lesz a keverékem Teszek hozzá még egy kis Stick Mixet is, amellyel teljes lesz a keverékem](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A keveréket ezek után jó alaposan összekeverem és legalább egy félórára állni hagyom, ezt követően pedig használatra kész is. Furcsának tűnhet, hogy nem adok hozzá vizet a sok száraz összetevő ellenére, de egyáltalán nincs szükség rá, ez a keverék víz nélkül is tökéletesen fog süllyedni a nehéz szemcséknek köszönhetően, amelyet a Syrup tovább fokoz. Mehet az etetőlapátba vagy a Spombba, mert azzal is remekül működik. A fűszeres „bomba” a vízbe érést követően azonnal dolgozni kezd, és ha tartózkodnak táplálkozó kedvű pikkelyesek a közelben, biztosan felkelti azok érdeklődését.
![Jól összekeverem és egy félórára állni hagyom Jól összekeverem és egy félórára állni hagyom](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Spombba vagy PVA hálóba is tökéletes keverék Spombba vagy PVA hálóba is tökéletes keverék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Szándékosan nem utaltam mindvégig a horogcsali ízesítésére, mert ebben is sokféle tézis látott már napvilágot. Én mindig úgy horgászom, hogy először megpróbálom a csalogatóanyagokkal harmonizálóval és szép lassan távolodom attól az egészen nagy kontrasztú ízekig. Sokszor pont a legutóbbi hozza meg az igazán különleges fogásokat, amelyre egyáltalán nem is számítottam már. Tehát mindenképpen érdemes kísérletezni, akár egészen vadnak tűnő kombinációkkal is!
![Neki is ízlett! Neki is ízlett!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Félreértés ne essék, nem állítom egy szóval sem, hogy ez egy csodafegyver, mert olyan a horgászatban nincs, ezt már régen megtanultam, de ha szeretnénk gyorsítani egy néhány órás vagy egy éjszakás horgászaton, ez a keverék maximálisan alkalmas lesz rá!
Írta: Haskó Tamás