Van az, hogy az ember kitűz maga elé egy célt, amit mindenáron el akar érni. Nagyon vágyunk egy dologra, mégsem kapjuk meg, aztán a legváratlanabb pillanatban, amikor abszolút nem számítunk rá, mégis sikerül, majd jön az az érzés, hogy „ez az, megcsináltam!”. De az is megtörténhet, hogy sokkal nagyobb ajándékot hoz nekünk a sors, mint amit elképzeltünk…
Csütörtökön korán reggel indultunk Lackó barátommal egy Szlovákiában fekvő kavicsbánya tóra horgászni. A horgászhely elfoglalása után gyorsan feltérképeztem a vizet markerúszóval. Egyik szerelékemet kb. 20-25 m-re dobtam egy púp tetejére, másikat tőlem balra a parttól 2-3 m-re. A távolabbi végszerelékre ólombetétes zsinór helyett 60-as átlátszó monofil zsinórt tettem, amin pasztás ólom és 20 cm-es előke fityegett. A közelebbin már ólombetétes zsinór, 80 g-os ólom és rövid, 15-17 cm-es előke várta a halakat.
Nemcsak a szerelékekben, hanem az etetés mennyiségében és módjában is különbözött a két hely. A part mellettire csak egy marék pelletet, tört és egész, oldódó és főzött fűszeres bojlit, valamint kevés főtt búzát szórtam, míg a másikra nagyobb mennyiségben kapásonként vagy félóránként szórtam a pelletet és bojlit, illetve rakétával Spod mixet, amelyhez melaszt öntöttem. Csalinak pelletet és pici, 10 mm-es pop-up bojlit használtam.
Az első halra nem is kellett sokat várni. A benti etetésről jött. Jó kezdésnek bizonyult a 13,5 kg-os tükrös, melyre Lackó barátom 12,5 kg-os pikkelyessel válaszolt.
Aztán elkezdtek csipegetni a halak, de tényleg csak csipegetni, mert a jó kezdés ellenére sorban maradtak le a halak fárasztás során. A szerelékkel semmi baj, hiszen nemrég ugyanilyenekkel majd 3 mázsát fogtunk és mindössze 2-3 leakadásunk volt. (Az is akkor, amikor 3 bottal fárasztottunk… ketten… :)). A lemaradások okát a nagy melegben találtam meg, ismerősömmel is előfordult, hogy nagy melegben majd minden második hala elment.
A bal oldali boton még mindig semmi, de türelem, jó helyen van, kevés hal várható onnan, de azok nagyok. Erre megszólal a bal oldali jelző… Ahogy megemeltem a botot, éreztem, hogy komoly ellenféllel van dolgom. A kis távolságnak köszönhetően kb. 15 perc után sikerült megszákolni a hatalmas pontyot. A merítőben látva egyből tudtam, 20 kg felett van. Alig hittem a szememnek, mikor matracra fektettük. „Ez az, megcsináltam, végre megvan!” kiáltottam. Gyorsan megmértük pikkelyes barátomat, mely a mázsálás során 25 kg-nak bizonyult. El sem hittem… Gyors fertőtlenítés és már csettegett is a fényképező. Hatalmas élmény volt tartani egy ekkora pontyot. Nagy örömmel másztam vízbe vele, sőt a visszaengedés utolsó pillanataiban a víz alatt követtem pár másodpercig az öreg harcost.
Ezután sorban jöttek a kapások. Hol nálam, hol Lackónál szólt a jelző. A nagy melegre való tekintettel Zig Rigre váltottunk 1-1 boton. Jöttek arra is halak, de én inkább visszaszereltem a fekvő csalira, bízva nagyobb halakban. Taktikám bevált, 8,5 kg-nál kisebb pontyot nem fogtam. Jött pár 10-11 kg-os pikkelyes és tükrös ponty is. Lackónak beakadt pár amur is, a legnagyobb 11,2 kg-ot nyomott. Sajnos egy gyönyörű, 8-9 kg körüli piros koi leakadt éppen a szákolás előtt. Aztán újra megszólalt a bal oldali jelzőm… „Ez is jó lesz!”, gondoltam, ahogy kézbe vettem a botot. Nemsokára már a matracon pihent egy szép nagy tükrös, mely 15,5 kg-nak bizonyult. Fotózás, fertőtlenítés, és már úszhatott is tovább.
Továbbra is jöttek a halak, de kimagasló méretű már nem érkezett. A nap folyamán 168 kg-os összfogásunk lett, melyből 130 kg-ot tudhattam magaménak. Ha nem akadnak le a halak, akkor könnyen lehetett volna ennek a duplája, de az már nem érdekes.
Szitás József
Fotók: Vincze László, Szitás József
