Őszi ezerjó

Őszi ezerjó

Az idén nekem mindössze két horgásztúra fért be, éppen ezért tűkön ülve vártam, hogy végre a vízparton lehessek. A felkészülést már hetekkel előtte megkezdtük, hogy minden rendben legyen. Az idő és Fortuna kegyes volt hozzánk, ezért élményekben és rekordokban gazdag horgászatban volt részünk.

A helyet cimborám foglalta le már az év elején. A választása a Móri Ezerjó Major Horgásztóra esett, azon belül is az 1/2 faházat sikerült lefoglalni, bár igazság szerint az 1/1 lett volna a cél, de hát ezt sikerült.

Az 1/2 helyet foglaltuk el vasárnap délelőtt

Az én feladatom a magmix készítése volt, ez kukoricából és repcéből állítottam össze. A bojlit Dávid gyúrta és ő kizárólag ezzel is csalizott. A faházat délelőtt 9-kor foglaltuk el. A kipakolás után csónakba ugrottuk, és irány a víz. Az egyik bóját a sziget közepére raktuk le, míg a másikkal a mély vizet céloztuk meg.

Jó helynek ígérkezik
A szerelékek a helyükön
Kapás!
Végre a parton
Kukorica + édes ananász volt mindkét horgomon a csali

A helyet egyáltalán nem ismertem, ezért társamra hagyatkoztam, aki már horgászott itt. Az etetés a bal oldali bójához a kukorica, bojli és halibut pellet mellett minimális csírázott kendermag is jutott a vízbe. Az én bójámra kizárólag etetőhajóval vittem be a kaját, ami kukoricából és repcéből állt. Szerelékem 80 g-os pasztaólomból és egy 4-es Gamakatsu horogból állt, a csali pedig egy szem kukorica és egy 16 mm-es főzött ananászos pop-up bojli volt.

Dávid és a töves
Feszülnek az „izmok”
Jövőre újra találkozunk
Első esti vendég
Éjszakai ébresztő

Az első pontyomat délután sikerült a szákba terelni. Finoman húzta el a csalit, de szerencsésen akadt, és a fárasztást követően, majd pár kép után engedtem is útjára. Dávid ekkorra már két ponttyal gazdagította a fotóalbumát. Éjfél előtt még egy bajszossal villogtam a vaku – akarom mondani a reflektor – fényében.
A reggeli közben – ami mennyei finom szalonnás-gombás-hagymás tojás volt – a jobb oldali kapásjelzőm felvisított: egy +12 kg-os ponty szakította meg a kajálást.

Érzem, már fárad
Azért pár tükörpontyot is fogtunk

A második nap részemről nagyon akciódúsra sikeredett, ugyanis 7 pontyot mérlegeltem és egy amurt is fogtam. A 72 óra villámgyorsan eltelt, összesen 18 db halat fogtam, 2 amurt és 16 pontyot és, amik között volt egy 19,20 kg-os tőponty is. A legnagyobb halat barátom egy 21,43 kg-os ponttyal húzta be, ami egyéni rekordja is egyben. Innen gratulálok hozzá még egyszer. Szép munka!

19,20 kg
Nagy meglepetésemre egy spanyolmintás
16,46 kg-os amur

Írta: Horváth Viktor
Fotók: Csigó Dávid

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.