Pölöske, Pölöske, Pölöske…

Pölöske, Pölöske, Pölöske…

Minden évben eljön az a pillanat, amikor kollégámmal (és barátommal) elindulunk az év első horgásztúrájára. 2010-ben is közeledett ez a nap, de vállalati elfoglaltságok miatt két héttel az indulás előtt le kellett mondjuk. Teljesen magunkba roskadtunk. Gyors telefonálgatás, levelezés után sikerült Pölöskére helyet foglalni. Ami ott történt, nagyon sokáig emlékezetes marad! Még akkor is, ha a 20+-osok elkerültek minket (lehet, ezzel már az elején pár olvasót elvesztettem).

Eredetileg első alkalommal utaztunk volna Merenyére. Na, ez nem jött össze. Teljes erővel kezdtük gyűjteni az információkat, amint megkaptuk a visszaigazolást Pölöskéről. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Ami a helyszínen fogadott minket az embert próbáló horgászatot sejtetett.

Akadó akadó hátán

A helyünk az egyik szigetre szólt, amit csak csónakkal lehetett megközelíteni (mint a szigeteket általában). Rutinszerűen elkezdtünk radarozni, de hamar rájöttünk, hogy semmi értelme. Mindenütt akadót mutatott. Hol fogunk mi horgászni? Félre radar, elő a tapogató rúd. Órákig tapogattunk. 13 éve vagyok nős, de ennyit még nem tapogattam. Még András barátom sem, pedig Ő aztán… 4 helyet jelöltünk meg. Kettőt a bokorsor előtt, kettőt annak túloldalán, a patakmeder közelében. A helyiektől ellesett módon (botvilla segítségével) vezettük át a bokorsor túloldalára a szereléket.

Egyik kiálló ágra kötöztük a botvillát (lásd a kép jobb oldalán)

Közel 10 éve horgászom, ezalatt rengeteg „tuti” tippet kaptam etetési stratégiára. Ettől most megkímélek mindenkit, inkább csak leírom, hogy mit és mennyit etettünk. A végszerelék környékére és a bokrok irányába szórtunk néhány marékkal, amit minden kapás után megismételtük.

A recept:

  • erjesztett tigrismogyoró,
  • főtt kender,
  • vegyes, felezett bojli.

Felszerelés:

  • 3,60-as, 3,5 lb tesztgörbéjű kétrészes bot,
  • nyeletőfékes orsó,
  • 30-as fluoreszkáló főzsinór,
  • 1 m-es leadcore,
  • 30-40 cm-es előke (25 lb),
  • horog (3-as).

A csalikat folyamatosan próbálgattuk, lehetőleg mind a négy boton mást, vagy másképp applikáltunk. Miután behúztuk a szerelékeket, egy kicsit szusszantunk volna.

Szussz…

Bár a víz meleg volt (25-27 ºC), folyamatosak voltak a kapások. Eleinte sok halat vesztettünk, de lassan megtanultunk együtt élni az akadókkal. Kíméletesen, viszont határozottan kellett fárasztani. A felszereléseket sokszor végletekig terheltük. Az első 48 órában egyetlen percet sem pihentünk. Két bottal horgásztunk, egy harmadikat mindig készenlétben tartottunk. Szereltünk, behordtunk, fárasztottunk. Leginkább 3-5 kg-os halakat fogtunk. Szinte mind pikkelyes ponty volt.

A nap minden szakában volt kapásunk

Egyre kevesebb halunk ment el, de még mindig sokalltuk. Variáltuk az előke hosszát, az ólom méretét, a csali felkínálását, méretét. A bojli méretének nem volt jelentősége, az íz terén azonban a májas és fűszeres kiemelkedett a többi közül. Sajnos a májas hamar elfogyott. A többi ízben nem volt észrevehető különbség. A 35-40 cm-es előkét ítéltük a legragadósabbnak. Biztosan tartotta a halat. Emellett a golyót egy kicsit messzebb húztuk a horogtól és nem használtunk nagy kampót (zömmel 3-asat).

A szerelék lelke

Az egyik boton én mindig az előbb említett két ízt erőltettem. Legalább két bojlit használtam, de olykor még egy lebegővel is megtoldottam. Kísérletezés eredménye második nap reggelizés közben érett be. Szerencsére közel ültem a bothoz. Bevágás, csónak és fárasztás…az eredmény egy 6,95 kg-os gyönyörűség. Újabb bivalyerős hal.

Erős, sértetlen

Nem sokkal később újabb kapás érkezett a bokorsor előtti etetésről. Újabb jobb halat véltem a horgon. Érzésem részben beigazolódott.

Pop Up akadt a hátúszójába vadászat közben

Estig András fogott néhány halat, köztük egy 9,2 kg-osat is. Vacsora utáni jól megérdemelt bambulásunkkal voltunk elfoglalva, amikor életre kelt az orsó dobja. Cefetül húzta. A hal fölé mentünk csónakkal, és elkezdődött a fárasztás. Éreztem, hogy túránk legnagyobbja, de nem tudtam megítélni, mekkora valójában. Terheltem a felszerelést, amennyire lehetett, mert körben mindenütt akadók voltak. Próbáltam a halat a felszín közelében tartani. 10-15 perc elteltével csak én fáradtam, de az adrenalin erőt adott. Újabb 5 perc elteltével láttuk meg először. Biztosra vettük, hogy 10+-os. Még kb. 10 perc kellett, mire csónakba emelhettük.

12,85 kg. Imádok horgászni!

Azon az éjszakán András is fogott egy 12,9 kg-osat. Másnap délben úgy döntöttünk, pihentetjük a helyeket. A szokásosnál jobban megszórtuk mind a négy bóját, majd kimentük ebédelni a közeli településre. Hal is szerepelt az étlapon, de inkább négylábúval tömtük magunkat. Kora délután folytattuk a pecát. Számomra nem sok jót hozott, de András több kisebb mellett fogott egy 9,55 kg-osat. Másnap éjszaka viszont megfogtam a túra harmadik legnagyobb halát.

9,65 kg. Éjszaka fotóztuk, hadd ússzon mihamarabb

Utolsó nap is mindketten fogtunk, 3-5 kg közöttiek jöttek.

Megsimogattam a púpját és továbbengedtem
Nem hiszem, hogy „lakatlan sziget”

Több konklúziót is levontunk az öt nap során. A 35-40 mm-es főzsinór nem túlzás, sőt kívánatos. Kb. 20 m 60 mm-es monofil előtét zsinór hasznos lehet. Kampózó, botvilla is jó, ha van az embernél. Következő túránkat már ezekkel felszerelkezve indítjuk! Álljon itt végül egy táblázat, amiben a fogásaimat összegeztem.

Az általam kifogott összes hal adata és néhány információ a fogások körülményeiről

Remélem, írásom nem lett túl tényszerű. Igyekeztem mindent leírni, amit egyszeri látogatással tapasztaltunk. Utolsó soraimat a Hármas-Körösön, csónakomban ülve vetettem papírra. Szeretem a Körösöket. Jó lenne, ha jobban vigyáznánk e folyókra is.

Mindenkinek legalább ilyen élményeket kívánok!

C&R

Írta: Szamosi Attila (katus3)
Fotók, táblázat: Szamosi Attila

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.