Szelektálás telepített tavon

Szelektálás telepített tavon

Egy rövid, 24 órás horgászatot terveztem a Kiskunhalasi Tóth-tóra, mely igen híres amur- és pontyállományáról. Mivel telepített tóról van szó, a főként 2-3 kg-os potykákat rejt, de vannak rafinált, termetesebb példányok is. Sokszor kerekedik vita a fórumokon arról, hogy „lavórban” könnyű halat fogni. Igen, a kisebb, mohóbb pontyokra ez teljes mértékben igaz is. Azonban a nagyobb pontyok a piacon megtalálható csalirepertoár nagy részét már ismerik, ami feladja a leckét.

Délután 4 órakor érkeztem meg a kiszemelt helyre, amit gyors kipakolás követett. A taktikát már előző este gondoson elterveztem. Egyik bot a nagy melegekre tekintettel a mélyebb részeket hivatott meghódítani, míg a másik a partközeli, sekély területekre irányult. Napközben jellemző volt rekkenő 34-35 fok, de estére szépen lehűlt a levegő 7-8 fokra. Az etetés 20 mm-es halibut pelletből, valamint Black Squid és Big Fish bojliból állt. Kezdésként mindegyik etetésre fél kiló bojlit és fél kiló halibut pelletet szórtam. A halak kapókedvével folyamatosan ment rá az utánpótlás.

Íme, az etetés kellékei

Az első erőteljes, húzós kapásra félórát kellett várni, sajnos ráemelés után 1-2 perccel a hal akadót talált, ami az előkét elvágta… de semmi csüggedés! Újraszerelés, és mehet vissza a helyére! Kicsit „erősítettem” a felszerelésen: egy 35 librás PB Mussel 2-Tone-ra cseréltem az előkét.

Túlzásnak tűnhet, de legalább nem az előkén fog múlni!

A következő kapás a partszélben lévő szerelékre, Big Fish bojlira jelentkezett. Úgy látszott, hogy a nagy melegben az édes a befutó. Pár perc után megmutatta magát a 9,4 kg-os szépség. Minden horgászat során vannak hiányosságok, sokszor otthon felejt valamit az ember… ezúttal a fényképezőgép hiányzott. Még szerencse, hogy nem az ország másik felében horgászom.

Fényképezés után már a társai között úszhatott tovább

Ahogy kezdett sötétedni, ismét a partszéli botom került akcióba. A hal vehemensen igyekezett az akadó felé, de félúton meggondolta magát és irányt váltott, így semmi sem akadályozta a további fárasztást. Nem kellett sok, és szákba került az erőtől duzzadó ponty. Pontos súlya 8,64 kg volt.

Elcsábult a Big Fish bojlira

Ezek után sajnos rátaláltak az etetésre a kisebb testű pontyok. Gondolkozni kellett a szelektáláson. Első megoldás a csaliméret növelése. Két szem 20 mm-es bojlival kezdtem kísérletezni. Ilyenkor szép lassan érdemes növelni a csali méretét és türelmesen várni a halak reagálását. Nem kell megijedni ilyenkor az órákig tartó kapástalanság miatt. Az idő meghozza a várva várt eredményt, amit persze több tényező befolyásolhat, kezdve a legfontosabbal: az időjárással. Hideg- vagy melegfront jön-e, szélcsend van vagy szeles az idő… Érdemes a meteorológiai előrejelzéseket figyelni! Tapasztalataim szerint a jó eredménnyel leginkább kecsegtető időjárás az, amikor a napokig tartó meleg időt megtöri egy hidegfront, ilyenkor szinte „felrobban” a víz.

Ínyenceknek

A kapások kezdtek megállni, így arra lehetett következtetni, hogy a kisebb pontyok figyelmét nem keltette fel „a nagynak látszó dupla 20-as”.

A másik boton is elkezdtek szaporodni a kisebb termetű pontyok így váltani kellett. A szelektálásra a másik megoldás a hajszálelőke hosszának növelése. Ezzel a módszerrel is kikerülhetők a kisebb, mohón táplálkozó fiatal potykák. A csalira hibába szívnak, „hörpintenek” rá, a horog nem jut el a szájukig, így nem is fog megakadni, ellenben nagyobb társaikkal, amiknek nagyobb, hosszabb szájürege és nagyobb szívóhatást fejtenek ki.

Szép hosszan elengedve

Mivel elég nagy kánikulát ígért egész hétre az előrejelzés mindenfajta frontbetörés nélkül, sátrat nem vittem magammal. Estefelé elkezdett fújni a szél, ami egyre erősödött. Éjfél felé szabályosan átfagytam bélelt nadrágban és kabátban. Jó tanács: minden eshetőségre készüljünk fel! Éjfél után már kezdett elviselhetetlen lenni a nagy szél, alvásra lehetőségem sem volt. 1 óra fele maszatolós kapás törte meg a szél szavát, két-három csippanás után szépen, komótosan elindult a swinger. A túra első tükörpontya érkezett így, amit 7,89 kg-mal mérlegeltem.

Fotózáshoz persze lekerült a nagykabát és a sapka is

Az éjszaka több izgalmat nem tartogatott a sivító szélen kívül. Az éjjeli lehűlés nem hozta meg a várva várt csodát.

Már pirkadni kezdett, mikor ismét elindult a swinger. Nagy meglepetésemre a dupla 20-as Big Fish bojlinak nem tudott ellenállni egy szép amur, aminek a pontos súlya 10,52 kg volt a mérlegen. Az édes ízvilág szinte mindig felkelti az amurok figyelmét, azonban a pop-up golyóval kikönnyített kombinációkat szívesebben veszik fel.

Hajnali torpedó

Az amur visszaengedése után 1 órával megint a partszéli szereléken volt kapás. A második meseszép tükörponty 7,22 kg-osnak bizonyult. A hajnali órák rendszerint meghozzák a halak kapókedvét - mi, horgászok ennek csak örülünk, főleg ha ilyen szép példányok látogatnak meg minket.

Hajnali vendég

Délig a meleg miatt egy mozdításom nem volt. Nem sokkal később a legvehemensebb kapást produkálva egy 4,5 kg-os, jellegzetes „harci” pikkelyzetű tőponty jelentkezett a dupla 20-as csalira.

Még egy pár év, és a tó alfája lehet belőle

A szelektálás sajnos még mindig nem volt az igazi, de 24 mm-es Big Fish nem volt nálam, így a dupla 20-as kombinációt kellett tovább korrigálni. Nem volt más megoldás: nagy csali még hosszabb előkén felkínálva.

Meg is lett az eredménye: a horgászat legnagyobb hala 9,8 kg-ot nyomott!

Nem mindennapi testfelépítéssel rendelkezik

Délután meglátogatott Rokolya Péter barátom és kollégám, akivel a fehérvárcsurgói egyhetes horgászat részleteit beszéltük át. Csörög a telefonom, beszélgetés közben ismét a balos botom jelzett kapást. Peti odasietett és nyugodt fárasztást követően szákba terelte a már ismerős tükörpontyot.

Az elengedhetetlen közös fotó

A horgászat vége felé a másik szereléket is kitettem a partszélbe hosszan elengedett hajszálelőkén dupla 20-as Big Fish bojlival, így mindkét bot várta az érdeklődőket. Végre a jobbos bot jelzője apró csippanásokat hallatott. Arra gondoltam, hogy a kisebb pontyok próbálkoznak a csalival, ám 4-5 perc szöszmötölés után robbanásszerű kapás érkezett, melynek gazdája a második legnagyobb hal volt 9,63 kg-mal.

Úgy látszik, nem volt rest feltakarítani az etetést

A horgászat a vége felé közeledett. Pakolás közben még volt egy kósza csippanás, de utána már nem történt semmi említésre méltó. Kijelenthető, hogy ezúttal egyértelműen az édes ízvilág uralkodott a horgászat során, bár e kijelentés csakis a 24 órás időszakra vonatkoztatható. Éppen ezért sose alapozzunk egyféle csalira, mindig legyen egy fűszeres, büdös és édes bojli a táskában! Sosem tudhatjuk, hogy éppen melyik íz nyeri el a halak tetszését. A horgászat abszolút nyerő csalija ezúttal a Big Fish volt.

Írta: Farkas Szabolcs
Fotó:Rokolya Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.