Carp Academy előkezsinór újdonságok a pontyhorgászatban

Carp Academy előkezsinór újdonságok a pontyhorgászatban

Lehetünk jókor jó helyen, alkalmazhatjuk a „legjobb” csalikat és még sorolhatnám a sikeres pontyfogás fontos összetevőit. Úgy gondoljuk, hogy mi mindent megteszünk, és ennek ellenére nem akar megérkezni álmaink pontya. Vajon mi ennek az oka? A kérdés jogos. A horgászok egy része figyelmen kívül hagyja a végszerelék összeállításához alkalmazott előkék anyagát, színét. Higgyék el, ez a siker egyik legfontosabb tényezője!

A Carp Academy előkezsinór újdonságok
A végszerelékek összeállításához alkalmazott előkék anyaga nagyon fontos szempont

A pontyfogó társadalom véleményét megosztja a speciális végszerelékek fontosságának kérdése. Egy részük egyáltalán nem használja ezeket, mert azt vallja, hogy minek az a sok felesleges dolog, hiszen semmit sem számít. Ez nagy tévedés! Az gondolják, hogy sokba kerül, macerás az összeállítása és egyébként is, korábban e nélkül is halomra fogták a nagy halakat. Ez az állítás sem állja meg a helyét, hiszen a Carp Academy termékeknek elérhető az áruk és néhány mozdulattal elkészíthető velük a szerelék. Alkalmazásukkal sikeresebbek lehetünk.

Carp Academy termékeknek elérhető az ára, segítségükkel sikeresebbek lehetünk

Nézzük, miért fontos a használatuk? Évekkel ezelőtt a pontyokat és szinte minden halat csak egyszer csaptak be, és már vitték is haza. Ez a hozzáállás mára megváltozott. A pecások jelentős része nem feltétlenül a hal húsáért horgászik, kialakult bennük a sporthorgászat szelleme is. Ők visszaengedik a kifárasztott halat éltető elemébe. Így egyes példányok már-már csali- és veszélyfelismerő képességre tesznek szert. Tudják, ösztöneiktől vezérelve sejtik, hogy a felkínált csalik a végszerelékkel együtt milyen következményt hordoznak. Fájdalommal társítják és elkerülik azokat. Ezért kénytelenek vagyunk mindig újabb végszerelékeket kitalálni - igazodva a vizeinkben előforduló különböző tereptárgyakhoz, körülményekhez. Ezt felismerve a Carp Academy cég folyamatosan fejleszti termékeit. Használatukkal nagyobb lesz az esélyünk, hogy sikeresen becsaphassuk a halakat.

A folyamatos fejlesztések révén a különféle előkezsinórok több színben kerülnek forgalomba

Feltételezéseim szerint a kiszemelt halak az etetésünkre érkezve nem minden esetben kezdenek el habzsolni. A kapitális egyedek egyáltalán nem. Ők iszonyú óvatosan csipegetik többnyire az etetés szélét. Ritkán mennek be a közepébe, ahol az óvatlan példányok lakmároznak. A tapasztaltabbak korábban akár több alkalommal is horgainkra kerülhettek, ezért roppant elővigyázatosak. A kiszemelt csalit mi a partról nem tudjuk figyelemmel kísérni, ám víz alatti felvételek igazolják, hogy a halak többször képesek beszívni és kifújni szájukból a csalit anélkül, hogy a horog megakasztaná őket. Ilyen esetekben vagy nagyon rutinos egyeddel állunk szemben, vagy nem jól választottuk meg a csali felkínálásának módját és eszközeit.

Ha már eddig eljutottunk, akkor egyszer már becsaptuk, hiszen nem vette észre a csalihoz vezető szereléket. Azt az utolsó métert, ami a helyesen megválasztott végszerelékünk. Ez annak köszönhető, hogy az hozzásimul az aljzathoz és/vagy beleilleszkedik annak környezetébe. A pontyot - számos érzékszerve mellett - két mellső uszonya is segíti a tájékozódásban.

A pontyot - számos érzékszerve mellett - két mellső uszonya…
… is segíti a tájékozódásban

Ezek segítségével képesek kitapogatni és felismerni a horgász által felkínált csalit, ami veszélyforrás is lehet számára. Láttam olyan víz alatti felvételt, melyen a ponty az uszonyaival örvényt képezve lökdöste a csalit, majd észlelve, hogy az nem tud szabadon távozni, otthagyta. Később (órák múlva) még visszatért, de amikor ugyanezt tapasztalta, végleg távozott.

A Carp Academy bemutatásra kerülő három új terméke felkészült ezekre az esetekre, helyes alkalmazásukkal egy részük elkerülhető. Végeredményként sikeres szákolás várható!

A Carp Academy termékek megfelelő használatával sikeres szákolás várható!

CARP ACADEMY Heavy Core Super Soft

Jó minőségű ólombetétes előkezsinór

A jó minőségű ólombetétes előkezsinórok egyik legfontosabb tulajdonsága a megfelelő lágyság. A Heavy Core Super Soft egy szuper lágy, kétkomponensű fonott pontyozó előkezsinór. A túl merev előkezsinórba, amely eláll a fenéktől, az etetésen úszkáló halak folyton beleakadnak, és ez megzavarja őket, óvatossá válnak. A Heavy Core előkezsinór lágyságának és súlyának köszönhetően teljesen rásimul az aljzatra, így nem zavarja a halakat. Az extra nehéz ólombetétet borító szövött külső hüvelyt arra tervezték, hogy ellenálljon a környezeti hatásoknak. Az ólombetét biztosítja, hogy a végszerelék utolsó szakasza teljesen a mederre feküdjön. Különlegessége, hogy puhaságának köszönhetően igazodik a mederfelszín alakjához. Könnyen fűzhető.

Fűzőtű segítségével…
…húzzuk át az ólmon
Helyezzünk rá egy gyorskapcsot, majd vágjunk le az ólombetétből 8-12 cm-t
Leadcore fűzőtű alkalmazásával…
… húzzuk vissza saját magába a belsején keresztül
A túllógó darabját vágjuk le
Elkészült az iszonyú erős rögzítés

Extra gyorsan merül, jól összeállított színkombinációja, álcamintás szövése pedig biztosítja, hogy észrevétlen is maradjon, diszkréten az aljzat hátterébe olvadjon. A szálak színkombinációját úgy választották meg, hogy azzal még nedves állapotban is elérhető legyen egy olyan foltozottság, ami megtöri az előke kontúrját. Az újfajta szövési eljárással készült külső bevonat nagyon könnyen fűzhető, ezért pár pillanat alatt elkészíthetjük segítségével kedvenc pontyozó előkénket. Másik előnye, hogy a külső bevonatába nagyon finom kevlárszálakat is beleszőttek, ezáltal ellenáll a kagylóknak, tuskóknak, köveknek és minden egyéb, zsinórt koptató víz alatti akadó dörzsölő hatásának.

Az előke másik végére helyezzünk az előbb bemutatott módszerrel egy forgós gyorscsatlakozót
Ezt húzzuk be az ólomba, majd akasszunk rá egy előkét (ennek elkészítését lentebb bemutatom)
Kész a fogós végszerelék, ami garantáltan rásimul az aljzatra és ellenáll a kagylóknak, tuskóknak, köveknek és minden egyéb, zsinórt koptató víz alatti akadó dörzsölő hatásának

Jellemzői:

  • hossz: 10 m
  • 35-45-60 lbs
  • 2,6 g / 100 cm
  • extra gyorsan merül
  • könnyen fűzhető
  • a fenék színébe tökéletesen beleolvad
  • puhaságának köszönhetően igazodik a mederfelszín alakjához

CARP ACADEMY Omen Skinbraid

A bevonatos, lágy pontyozó zsinórok új generációja
Camou és olive színekben kerül forgalomba

Az Omen Skinbraid bevonatos pontyozó zsinórok új generációját képviseli. A legtöbb bevonatos zsinór belső szála túl merev ahhoz, hogy érzékeny pontyozó előkét tudjunk készíteni belőle. Az Omen Skinbraid zsinór megalkotásánál fő szempont volt, hogy könnyen kezelhető legyen, és hogy a bevonat eltávolítása után megfelelően lágy zsinórt kapjunk. Az elkészült termék minden tekintetben túlteljesítette az elvárásokat. A kívánt mennyiségű bevonat egyszerűen, még körömmel is eltávolítható, a megmaradó belső szál pedig érzékenyen reagál a legkisebb mozgásra is. Jól megválasztott színei tökéletesen beleolvadnak az aljzatba, észrevétlenné teszik.

Készítsük össze a felhasználni kívánt anyagokat
Távolítsuk el a kívánt mennyiséget körömmel
A horogra felfűzött hajszálelőke-gyűrűt ütköztessük meg 2 db gumiütközővel és húzzunk bele 1 db szilikon karikát
Fúrjuk át a csalit úgy…
… hogy annak furatában szabadon mozogjon a gumikarika
Kössük fel a horgot az előkezsinórra csomómentes kötéssel
Majd befejezésként kössünk hurkot a végére. Kész a horogelőke, amely tökéletesen beleolvad az aljzatba

Jellemzői:

  • hossz: 20 m
  • 20-25 lbs
  • extra puha belső mag
  • beleolvad a fenék színébe
  • könnyen nyúzható
  • gyorsan merül

CARP ACADEMY Karma Super Soft Hooklink

Tökéletesen érzékeny pontyozó előkék készítésére…
… kiválóan alkalmazható

A Karma Super Soft Hooklink a gyártó 2013-as újdonsága. Tökéletesen érzékeny pontyozó előkék készítésére kiválóan alkalmazható ez a szuper lágy, kétkomponensű fonott pontyozó előkezsinór. Rendkívüli lágyságának köszönhetően könnyen be tudják szippantani a halak a felkínált csalit anélkül, hogy gyanút fognának. Körszövött kialakítású, ezért csomózva is megtartja szakítószilárdságát.

Az alkatrészek összeállítása után…
… kössünk egy fület…
… majd állítsuk be kellő hosszúságúra a hajszálelőkét
Csomómentes kötéssel rögzítsük a horgot. Ezt követően válasszunk tetszőleges csalit és fűzzük fel
Ha hóembert készítünk, akkor a stopperrel megütköztetett bojlikat rögzítsük egymáshoz gumiütközővel
Az előke másik végére kössünk egy hurkot, de előtte tegyünk rá szilikon csövet
Az elkészült előkét akasszuk rá…
… a leadcore előkére

A lágy előkezsinór gyorsan süllyed, szinte bármely csali felkínálására alkalmas. Színének köszönhetően az aljzathoz jól igazodik, elrejti szerelékünket a halak elől, szinte észrevétlen marad. Három különböző méretben és két színben rendelhető. Gyors merülő képességű a benne lévő speciális, szintetikus szál miatt.

Jellemzői:

  • hossz: 20 m
  • 15-20-25 lbs
  • extra puha
  • beleolvad a fenék színébe
  • -100% körszövött
  • gyors merülő képesség

Végezzünk húzáspróbát!
Ha megfelelt, mehet az akváriumba
Megfigyelhető a víz alatti viselkedése
A biztonsági kapocstól…
… egészen a horogig igazodik az aljzat domborzatához
Ez volt a cél. A Carp Academy új előkezsinórjai jelesre vizsgáztak
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.