FOX termékek az áruházban - 4. rész

FOX termékek az áruházban - 4. rész

A Fox hihetetlenül sok terméket készít, szinte “öngyilkos” vállalkozás lenne az összes bemutatása, részletes ismertetése. Persze egy-egy népszerű Fox termék kiemelésével, használati útmutatókkal történő bemutatásával már megfelelő segítséget lehet nyújtani azon horgászoknak, kik a Foxot részesítenék előnyben. Ezúttal egy újabb sátorral, bottartó állvánnyal, a méltán híres Fox Box-szal és még több apró és nélkülözhetetlen segédeszközzel ismerkedhetnek meg. Rendkívül fogos végszerelékek is terítékre kerülnek, melyek mind elősegíthetik a horgászatok eredményességét.

Stalker Shelter X elősátor

A nyári időszakokban a nyitott Stalker Shelter tökéletesen alkalmas a táborozásokra, a hosszabb horgásztúrák során is megfelelő védelmet nyújthat az eső vagy akár a szél ellen is. De még a késő őszi, kora tavaszi horgászatok során is nagy jelentősége van, főleg a nappali órákban. A komolyabb, zárt sátrak mellett alkalmas arra, hogy felszerelésünket tároljuk benne, a nappali órákat ne a zárt sátorba, hanem a nyitott Stalker Shelterben töltsük el. Szállítás közben, összecsomagolt állapotban jelentéktelen a mérete, s a felállítási ideje sem vesz igénybe többet 5 percnél.

Stalker Shelter X főbb tulajdonságai
- Esőálló anyagból készült, 3000 mm vízoszlop nyomásának is ellenáll
- Két személy és a felszerelés is elfér alatta
- Rendkívül strapabíró, összetett FRB üvegszálas rudazat biztosítja a sátor stabilitását
- Acél sátorkarók a biztonságos rögzítést garantálják

A felszerelés tárolására is alkalmas a Fox Stalker Shelter


Fox Ultra 3 Bedchair ágy

Az egyik legnagyobb méretű ágy, mely kapható a horgászpiacon. Az igazán hosszú, akár egy hónapig tartó horgásztúrák során is biztosítja a megfelelő kényelmet, lehetővé teszi a nyugodt pihenést. Az ágy könnyű, rendkívül erős alumínium váza elviseli a legkomolyabb igénybevételeket is. A megfelelő stabilitást és a tökéletes alátámasztást az ágy három lába garantálja. A lábak egy speciális, igazi kuriózumnak számító szerkezettel vannak ellátva, melynek köszönhetően pillanatok alatt a kívánt magasságba állítható az ágy. 2005 óta “extra” kipárnázással, gumírozással kerül forgalomba, melynek köszönhetően lényegesen rugalmasabb, kényelmesebb a Fox Ultra 3 Bedchair.

Ez az ágy szinte örök darab, még mázsa feletti emberek által nyújtott, nem mindennapi igénybevételeket is könnyedén elviseli


Fox Evolution Euro Carryoll táska

Ezt a táskát olyan horgászok számára tervezték, akik esetleg hosszabb horgásztúrákra vállalkoznak, s ennek következtében sok felszerelést szeretnének magukkal vinni. A táska egyik fő előnye a lenyitható elülső rész, amely lehetővé teszi a könnyű hozzáférést a belső részhez. Nem elhanyagolható a táska alap kiterjeszthetősége sem, (belső tároló zsebek kivehetőek) mellyel megnő a belső tárolókapacitás. Tovább növeli a tárolóhelyek számát a két külső zseb is, de a négy darab belső mozgatható (kivehető) “erszény” zsebek is rengeteg hasznos apróság sérülésmentes tárolására alkalmasak.

Fantasztikus pakolási lehetőségek praktikus elrendezésben
Szinte minden táska “végzete” a cipzár, ha tönkremegy, már használhatatlanná is válik. A Fox táskáknál ez szinte elképzelhetetlen


Négyrekeszes orsó és pótdob tartó táska

Kettő orsó és legalább négy pótdob tárolására alkalmas ez a táska. Akár a tartalék orsókat is sérülésmentesen tárolhatjuk ebben a táskában, s mivel kis helyet foglal, a szállítások során sem lesz vele nagy probléma. Kettő különböző méretű orsó is gond nélkül elhelyezhető a táskában, a tépőzáras válaszfalakkal variálni lehet a fakkok méretét. Az értékes orsókat érdemes óvni, félteni, erre pedig ez a vízhatlan, keményfedelű táska tökéletesen megfelel

Az értékes orsókat sérülésmentesen tárolhatjuk ebben a táskában


Fox Box Delux Set Large Single

Ez a szereléktartó Fox Box szinte minden olyan apró, de nélkülözhetetlen kellék tárolására alkalmas, mely szükséges egy végszerelék elkészítéséhez. A hasonló szerelékes dobozokhoz képest, viszonylag nagyméretű, egyoldalú doboz, mely megfelelő mértékben biztosítja a szerelékek tárolását. A Fox Boxban található összes apró szerelékes doboz gumiszigetelésű, s így kiválóan véd a nyirkosság, nedvesség beszivárgása ellen.

A következő kiegészítők találhatóak a Fox Boxban:
- 1 db négyrekeszes doboz
- 1 db kétrekeszes doboz
- 2 db nyolcrekeszes doboz
- 5 db előkezsinór tartó doboz
- 2 db előketartó tábla
- 2 db négyrekeszes kisméretű doboz.

Ebben a Fox Boxban minden apró, de nélkülözhetetlen kellék elfér, mely feltétlenül szükséges egy végszerelék elkészítéséhez
A Fox Boxban találhatóak előkezsinór tartók is, melyekben praktikusan tárolhatóak a különböző fonott előke zsinórok
Az előketartókon kialakított éles fémfüllel könnyedén levághatjuk a kimért előkehosszt


Fox Horizon Rod Pod

A Fox Horizon Rod Pod hihetetlenül sokoldalúan felhasználható, univerzális bottartó állvány. A hátsó lábakat rendkívül széles terpesztésre is be lehet állítani, szinte a földre lehet fektetni a bottartó állványt. Ez nagy stabilitást ad neki, még a legnagyobb viharokban is mozdulatlan marad. Az első teleszkópos lábakkal akár jelentősnek mondható állvány eleji magasság emelkedést is beállíthatunk, igazodván a meghorgászandó víz sajátosságaihoz. Összeállítása egyszerű, percek alatt végezhetünk vele. Az állvány alumínium anyagának köszönhetően rendkívül könnyű, szállíthatósága nem jelent problémát.

A Horizon Rod Pod több lehetőséget is kínál a felállításával kapcsolatosan


Fox Warrior monofil zsinór

A Warrior monofil zsinór az összes Fox zsinórra jellemző, szigorú instrukciók alapján legyártott termék. Az egyik legkönnyebben megfizethető Fox zsinór, gazdaságos és jó minőségű. Különösen nehéz terepre ajánlott, kemény fárasztásoknál is alkalmazható. Jó tűrőképességgel rendelkezik, a zsinór “emlékezete” egészen kiváló. Nagy szakítószilárdságú, könnyen kezelhető, erős és megbízható zsinór.

A Fox Warrior 0,35 mm-es monofil zsinór 1000 méteres kiszerelésben kapható. Ez a mennyiség akár három nagyméretű orsó feltöltésére is elegendő lehet
A szakítószilárdság terén nincs ámítás, a Fox zsinóroknál a valós értéket tüntetik fel mindig


Fox Barbuster monofil zsinór

A Soft Steel (puha acél) egyszerű technikájának a hasznosításával fejlesztették ki a Barbuster monofil zsinórt. A kifejlesztése során a fő szempont az elsőrangú ellenálló képességen volt. Ennek köszönhetően a Barbuster zsinór a próbák során átment a legszigorúbb terepteszteken is. A zsinór rendelkezik a nedves csomótűrő képesség főbb jegyeivel is. Ennek a zsinórnak kevés egyenrangú partnere van a nagy ponty horgászatánál, különösen gazos, hínáros, tökleveles vizeken.

Tökleveles, hinaras vizeken tökéletes partner lehet a Barbuster monofil zsinór


Fox Soft Steel monofil zsinór

A Soft Steel zsinór a tesztelések után szinte azonnal a pontyhorgászok kedvence lett. 2005 óta ezek a zsinórok álcaszínes változatban is készülnek: a modern technika izgalmas tulajdonsággal ruházta fel őket. 15-20 centiméterenként változik a színük, s ez szinte megszakítja a zsinór látható körvonalát. Ez jelentős előnynek bizonyulhat egy tiszta vízben történő horgászat során.

A Soft Steel Carp Line rendkívül rugalmas és nagy ellenálló képességgel rendelkezik. Ez a zsinór átment szinte minden elképzelhető tesztelésen, vizsgán, még kagylós terepeken is meglepően jó eredményeket produkált. Nagy ellenálló képességét figyelembe véve mégis viszonylag puha zsinór, hurkolódás nélkül, jól feltekerhető az orsó dobjára. A semleges, barna szín kitűnő, sok élenjáró pontyhorgász elengedhetetlennek tartja e monofil zsinór használatát

Extrém, nehéz horgászati körülmények közepette is használható a Soft Steel Carp Line monofil zsinór


Fox Soft Steel Camo monofil zsinór

A Soft Steel Camo pontosan egy olyan fajta monofil zsinór, melynek jellegzetes mintázatát a modern tudomány segítségével, fejlett festési technikával alkották. A zsinór 15-20 centinként öt különböző tónusú színben változik, ezáltal szinte eltűnik a vízben. Kristálytiszta vízben óvatos, öreg pontyok horgászatánál nagy segítségünkre lehet a Soft Steel Camo monofil zsinór

A Soft Steel Camo szinte láthatatlanná válik a vízben


Fox Warrior XT bojlis bot

Az “eredeti” Warrior botok minden idők egyik legjobb pontyozó botjai voltak. A továbbfejlesztett XT változat megtartotta az eredeti botok jó tulajdonságait, de számos külső, illetve technikai fejlesztést hajtottak végre rajta. Teljesen új az orsótartó, ultra vékony, puha, karbonszál erősítésű fogónyéllel készült, gumiborítással látták el. Szenzációs bot, nagyon kedvező áron!

A Fox Warrior botok nemcsak a behordásos horgászatra, hanem a bedobásokra is kiválóan alkalmasak
A Warrior botokból nem spórolták ki az anyagot! A falvastagság garantálja a bot hosszú élettartalmát


Három és négybotos főzsinór-süllyesztő Backlead Bar

A főzsinór-süllyesztő ólom egy rendkívül hasznos kiegészítő kellék, de sokszor komoly problémát jelent a stabil elhelyezése a bottartó állványra. A Backlead Bar ezt a problémát egy csapásra megoldja, használatával könnyedén rögzíthetjük a főzsinór-süllyesztő ólmot. A Fox bottartó állványok első tartóvilláira kettő műanyag fül segítségével pattinthatjuk fel

A főzsinórsüllyesztő ólom műanyag tartó része praktikusan elhelyezhető a Backlead Bar kampóján
Persze, ez a rendkívül hasznos kiegészítő általában csak a Fox bottartó állványokra helyezhető fel


Fox pótláb sátorhoz és bottartó állványhoz

Nagyon hasznos kiegészítő kellék a Fox pótláb, univerzálisan felhasználható, több helyzetben is nagy segítségünkre lehet. A kisebb lábbal rendelkező Fox bottartó állványok elejét ezzel a pótlábbal akár 1,70 méterig is felemelhetjük, szinte a függőleges helyzetig. Ez pedig tökleveles, hínáros tavakon végrehajtott horgászatok során megfizethetetlen segítséget jelent.

Különböző elősátrak, Brollyk, ernyős sátrak bejárat felőli részének stabilizálására is tökéletesen megfelel ez a Fox pótláb.

Akár a bottartó állványokat is felemelhetjük szinte függőleges helyzetbe ezekkel a pótlábakkal


Fox Specialist Carp Hook, Series 5 horog

A Series 5-ös horog a lebegő csalik, a különleges csali felkínálások egyik speciális horga. Az extra hosszú, ívben görbített száron rengeteg variálási lehetőség van a különböző fogós végszerelékek elkészítésére. A horog különleges alakja és a rendkívüli hegykiképzése kapáskor azonnali behatolást biztosít

A Fox Series 5-ös horgok lehetőséget kínálnak több lebegtetési variációra is
Ezek a horgok tűhegyesek, biztosítják a tökéletes akadást


Fox csalifúró

A Fox csalifúró a legkeményebb csalikkal is megbirkózik, legyen szó akár csontkemény bojliról vagy tigrismogyoróról. Kiválóan alkalmazható a pelletek előkészítésére a csalizások előtt. Nem repeszti szét a legszárazabb pelletet sem, gond nélkül átfúrja, 1,5 mm-es lyukat készítve rá. Tökéletesen alkalmassá teszi a kemény csalikat is a hajszálelőkés felkínálására.

A Fox csalifúróval könnyedén átfúrhatjuk a legkeményebb csalit is
A hajszálelőkés csalifelkínálást segíti elő a Fox fúró


Fox Boilie Props

A Fox Boilie Props egy olyan különleges csalistopper, mely kuriózum a maga nemében. Különleges kiképzésének, formájának köszönhetően még a puha csalikat is tökéletesen megtartja a hajszálelőkén, nem engedi lecsúszni arról. A stopper szélei egyedülállóan görbített, szinte magához szorítja a csalit, követve annak vonalát. Ennek köszönhetően nem csak a puha, hanem a nagyon kemény csalik hajszálelőkés rögzítésére is alkalmas. Szinte rásimul a csalira

Ezzel a különleges kiképzésű stopperrel a puha és a kemény csalikat is megfelelően lehet rögzíteni a hajszálelőkén


Fox Knot-Lok Rig Glue

Különböző kötések biztonsági rögzítésére kiválóan alkalmas a Fox Knot-Lok Rig Glue. Horogkötésekre (főleg a csomó nélküli kötésnél), kettő zsinór összekötésének rögzítésére, de akár az előke merevebbé tételére is használható. Fantasztikus előnye a ragasztónak, hogy nem tubusos a kiszerelése, hanem egy speciális műanyag tartóban forgalmazzák. Ebben a ragasztó megőrzi folyékony halmazállapotát, nem fog kiszáradni. Egy külön adagoló gombbal pedig cseppenként lehet a ragasztót a felületekre felvinni. Rendkívül gazdaságos felhasználást biztosít a Fox Knot-Lok Glue

A Knot-Lok Rig Glue a kötéseket teszi stabilabbá


Fox olló

Nincs bosszantóbb annál, mikor pár használat után már képtelen egy olló ellátni feladatát, kicsorbul, elveszti az élét. A Fox ollóra ez nem jellemző, szinte örök darab, sokáig kifogástalanul áll a horgászok rendelkezésére. Többszöri használat után is könnyedén vágja el a legpuhább, selymes tapintású fonott előkezsinórokat is, mintha éles pengével dolgoztunk volna. Ez az olló sok bosszúságtól kímélhet meg bennünket!

Végre egy olyan olló, mely sokadik használat után is könnyedén vágja el a fonott zsinórokat


CAMO TUBING RIGS WITH SAFETY CLIPS

Az álcázó gubancgátlós szerelék hosszú és rugalmas gubancgátló csöve speciális színének és felületének köszönhetően nagyon jól beleolvad a legtöbb meder mintázatába. A cső a dobás közbeni kialakuló gubancoktól és a fenéken történő dörzsölődés miatti zsinórsérülésétől is megóvja a végszereléket. Az együttesnek része a Carp Safety Lead Clip, ami speciális biztosítószege révén a műanyag testbe pattintott forgó rögzítését még stabilabbá teszi: a forgó csak akkor szabadulhat ki az ólomkapocsból, ha előzőleg a rendszert lezáró gumiharang is lecsúszik róla.

Egy csomag 3 szerelékhez elegendő alkatrészt (45 cm-es gubancgátló cső, ólomkapocs, gumiharang és gyűrűs forgó) tartalmaz.

Három komplett végszerelék található a Camo Tubing Rigs With Safety Clipsben
A biztosítószeg használatával rendkívül stabillá tehetjük ezt a végszereléket


45 lb CAMO LEADCORE WITH LEAD CLIPS

Ez a készlet előre összeállított ólomelőkés szerelékeket tartalmaz. A speciális, 45 lbs teherbírású ólomelőke megvédi a zsinórt a sérülésektől, és a fenékre süllyedve megakadályozza, hogy az óvatos pontyok a főzsinórba úszva idő előtt elriadjanak az etetésről. A nehéz mag köré szőtt minta remek álcázó tulajdonságot biztosít. Az ólomelőke két végén szőve és ragasztva kialakított hurkok erősek, a jelzett teherbírás rájuk is vonatkozik. Az előke egyik vége egy gyűrűs forgóban végződik, ami a biztosítószeggel ellátott ólomkapocsban (Carp Safety Lead Clip) rögzül. Az ólomkapocs működését az ólomelőke felől ráhúzott gumiharang biztosítja.

Egy csomag 3 db végszereléket tartalmaz.

Az ólombetétes előkezsinór akár a kagylók vagy az éles sziklák ellen is védelmet nyújthat
Az ábra megfelelően szemlélteti, hogy főzsinórt az ólombetétes előkezsinórral milyen kötéssel lehet biztonságosan egymáshoz rögzíteni


45 lb CAMO LEADCORE HELI-RIGS

Ez a végszerelék tulajdonságaiban megegyezik a Camo Leadcore With Lead Clips tasakban található végszerelékkel, de felhasználás, összeszerelés terén már jelentős különbségek fedezhetőek fel. Az előke egyik vége egy speciális elemben végződik, ami a beépített gyorskapocs révén az alkalmazott súlyok egyszerű cserélgetését is lehetővé teszi. A horogelőkét a két gumigyöngy között szabadon körbeforduló gyűrűs forgóba kell hurkolni. A felső gumigyöngy szilikon ütközővel kombinált, ami megfelelő beállítás mellett lehetővé teszi, hogy az előkét hordozó gyűrűs forgót a lebegő csali feljebb csúsztassa az ólomelőkén. Ennek különösen magasra felnövő vízi növényzetben vehetjük hasznát. Az ólomkapocs működését az ólomelőke felől ráhúzott gumiharang biztosítja.

Egy csomag 3 komplett szereléket tartalmaz (75 cm-es ólomelőke, szilikon ütközős gumigyöngy, gyűrűs forgó, gyorskapocs és az ezt beborító, gyöngyben végződő gumihüvely).

A Fox készít helikopter végszereléket is ólombetétes változatban
Ez a végszerelék szinte biztos, hogy nem gubancolódik össze a bedobások során


KWIK CHANGE SWIVELS & SLEEVES

Ezt a speciális, forgóval egybeépített gyorskapcsot elsősorban a PVA tasakokkal történő horgászat megkönnyítéséhez fejlesztették ki. A forgókapocs egy hagyományos és egy nyitott, kampó alakú szemmel rendelkezik. Ez utóbbi teszi lehetővé az igazán gyors előkecserét. Az előkehurkot a nyitott szemre az előke felől ráhúzott rugalmas rögzítő hüvely tartja a helyén. E kiegészítő segítségével pillanatok alatt leakaszthatjuk az előkét, egy fűzőtűvel felhúzhatjuk rá a már elkészített PVA-csomagot, és a hurok visszaakasztásával és a rögzítő hüvely helyére tolásával már dobásra kész is a végszerelék. A praktikus segédeszköz PVA-termékek használatától függetlenül is hasznos: az előre megkötött előkék gyors cseréjét is megkönnyíti.

Egy csomag 10 szerelékhez elegendő alkatrészt (7-es méretű Kwik Change forgó és hozzá való kúp alakú hüvely) tartalmaz.

Ebben a végszerelék csomagban, az egyik felén nyitott forgó, több variációra, különböző végszerelékek elkészítésére is lehetőséget nyújt
A PVA hálóba belehelyezett etetőanyagot gyorsan és biztonságosan felhelyezhetjük az előkére
A helikopter végszerelékekre is felhelyezhető PVA háló, erre az esetre is kapható végszerelék kombináció
Ezen a helikopteres szereléken is könnyedén és praktikusan elhelyezhető a PVA hálóba belehelyezett etetőanyag


HELI-KIT

Ez a kiegészítő a korábbi helikopter végszerelék újratervezett változata, ami így már tökéletesen illeszkedik az összes újabb Fox alkatrészhez. A speciális, olívzöld törzs elég hosszú ahhoz, hogy a gyorskapcsot és az ólom fülét is eltakarja, még akkor is ha az forgót is hordoz. A felső és a törzzsel egybeépített gyöngy jól tompítja az előkét hordozó gyűrűs forgókapocs ütéseit. A két gyöngy közé szorított forgókapoccsal tökéletesen működik a gubancmentes helikopter szerelék. A rendszerbe pontosan illeszkedik a 45 lb Camo Leadcore, illetve a 1,7 mm-es átmérőjű Camo Rig Tube. Utóbbit célszerű a végszerelék összeállításakor pillanatragasztóval is rögzíteni.

Egy csomag 5 szerelékhez elegendő alkatrészt (gyűrűs forgó, gyorskapocs, gumigyöngy és gyönggyel egybeépített hüvely) tartalmaz.

A helikopter végszereléket előnyben részesítő horgászoknak hamar a kedvencük lehet ez az új Fox termék
Minden, a Fox által gyártott végszerelékekhez használati és szerelési útmutató is tartozik

Ladányi Tamás
Csörgits Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.