Tavaszi praktikák

Tavaszi praktikák

A tavakat rabságban tartó vastag jégpáncéloknak ma már hírmondója sincs. Beköszöntött az igazi jó idő, elérkezett a kellemes napsütéses, várva várt tavasz. Horgászvizeink hőmérséklete folyamatosam emelkedik, de még alacsonyabb az ilyenkor szokásosnál, így aki halat is akar fogni, annak bizony feltétlenül tartani kell magát a tavaszi horgászat törvényeihez. Sok tényező együttes érvényesülése hozhatja meg a sikert. Vegyük sorba őket.

Hol keressük a halakat

A halak télen sem "alszanak", csupán a hideg víznek köszönhetően az életfunkcióik lelassulnak. Ez a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogy jóval kevesebb táplálékot fogyasztanak, és nem tesznek meg nagy utat annak megszerzéséért. A helyzet természetesen a jég veszte után sem változik meg gyökeresen, hiszen a víz hőmérséklete változatlanul alacsony marad. Épen ezért elengedhetetlen, hogy ismerjük a halak téli vermelő helyeit, hiszen a néhány fokos vízben még valószínűleg a téli pihenőhelyeiken tartózkodnak. A víz azonban, ahogy napról napra egyre melegebb lesz, úgy telik meg a partmenti sekély víz is élettel. A halak remekül érzékelik a sekély meleg, és a mély hideg vizek közötti különbséget. Elegendő néhány napsütéses nap és egyetlen halat sem találunk a hűvös mederben.

A kifogott halakat a legnagyobb kényelemben és biztonságban egy tágas 2,5-3 m-es sűrű szövésű haltartóban tárolhatjuk.
Kárász a horgon!

Az etetőanyag

Sokan azt vallják, hogy a néhány fokos vízben felesleges, sőt egyenesen vétek etetni. Szerintem pedig ilyenkor is érdemes némi etetőanyagot juttatni a vízbe, hiszen egy jól összeállított keverékkel könnyen felkelthetjük a halak érdeklődését, és egy helyre koncentrálhatjuk őket. Persze fokozottan ügyelni kell a mértékre, mert a lelassult halak a dermesztő vízben jóval kevesebb táplálékot fogyasztanak, mint egyébként. Egy hideg vízre összeállított jó etetőanyag csábítóan illatozik, és bőségesen tartalmaz élő anyagot is. Hatását növeli a csonti, a giliszta, a pinki, vagy az etetőszúnyog. Az etetőanyagok színe legyen mindig sötét, hiszen a víz a tavasz kezdetén nagyon tiszta, így a világos színek könnyen rémisztőnek tűnhetnek a halak szemében. A víz hőmérsékletének növekedésével, a halak aktivitása, étvágya egyre nő. A tó vagy folyó vize is egyre zavarosabb lesz. A nemrég még fekete vagy sötétbarna színű etetőanyagokat felváltják az egyre világosabb, sárgás árnyalatú keverékek. A mennyiség is arányosan növekedhet.

Az etetőanyagunk csalogató hatását nagymértékben fokozhatjuk, ha Amino Dope-t keverünk hozzá. A terméket az etetőanyag bekeveréséhez szánt vízben kell feloldani
A csontik jól érzik magukat a fűrészporban, de használatba vétel előtt célszerű őket megtisztítani

A horgászbot

A halak tartózkodási helyei kora tavasszal, legtöbbször a parttól távol helyezkednek el, így a karcsú spiccbotok, vagy rakós botok rendszerint nem jöhetnek számításba. Annál jobb szolgálatot tehet egy gerinces matchbot, vagy feeder, esetleg pickerbot. Ezekkel a pálcákkal a legtöbb tavon könnyen elérhetjük a távoli haltanyákat és a csalinkat oda juttathatjuk, ahol az leginkább el fog kelni.

A matchbot igazán eredményes eszköznek bizonyulhat a 'fázó' halakra történő horgászatkor
Azért a fenekező horgászoknak is van esélyük a halfogásra

Mit tegyünk a horogra?

A hideg vízben halaink figyelmét a magas fehérjetartalmú tápláló falatokkal hívhatjuk fel a leginkább. A csontkukaccal, pinkivel, gilisztával, szúnyoglárvával, csemegekukoricával, időnként a főtt kenderrel is eredményesek lehetünk.

A csalizásra szánt nyüveket akár meg is ízesíthetjük. A hideg vízben gyakran ez a siker titka

Egyéb fontos kellékek

Zsinór: Mindig célszerű a terepviszonyokat figyelembe véve a lehető legvékonyabb zsinórokat használni. A zsinórátmérő megválasztásánál vegyük figyelembe azt is, hogy a halak tavasszal nem annyira erősek, így kevésbé agresszíven küzdenek, mint mondjuk nyáron. Ezen dolgok figyelembevételével én legtöbbször a 16-os főzsinór és 10-14-es előke mellett döntök. Persze a helyi sajátosságokat figyelembe véve ennél még lejjebb is adhatjuk.

Horog: A horgokkal szemben három követelményt kell támasztani. Legyenek aprók (12-20), vékony húsúak, és mindig igazodjanak az előke átmérőjéhez.

A megakasztott pontyok, ha már minden veszni látszik, gyakran veszik az irányt a nádas felé. Ilyenkor, ha halunk a szákkal már elérhető távolságban van célszerű gyorsan cselekedni
Innen már nincs menekülés! Legalább is a fotózás pillanatáig

Bízom benne, hogy a leírt információk segítségével minden kezdő horgászhoz közelebb juthat egy-egy élményekben bővelkedő horgásznap, vagy napszak eltöltése. Sok szerencsét, és kitartást kívánok mindenkinek.

Sikeres tavaszi horgászat eredményei

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.