Harc a bajszosokkal

Harc a bajszosokkal

Az igen szeszélyes április miatt szép halakat horogra csalni nem volt könnyű feladat, olykor-olykor nehezebb is, mint kifárasztani őket. Az alkalmat megragadva írásomon át szeretném bemutatni Önöknek, miként tudjuk magunkhoz édesgetni a halakat akár a mindennapi praktikákkal, akár még a gyermekkorunkból ismert, nagyapáinktól ellesett módszereket alkalmazva.

Köszöntöm kedves olvasóimat, Steiner Péter vagyok. Elsőként pár sorban bemutatkozom és elmondom, hogyan lettem e kiváló sport szerelmese. Ez az egész valahol még 6 éves koromban kezdődött, amikor apukámmal egyre gyakrabban kezdtem el járni különböző tavakra és Ráckevén található telkünkre. Itt kiváló adottságok mellett sok lehetőségem volt tanulni és kísérletezni. Minden ismeretet, amit erről a sportról tudni kell, neki köszönhetek, a legfontosabb technikáktól kezdve a legapróbb taktikákig. Ahogy felnőttem, a horgászaton belül a feeder technikára „szakosodtam”, meglátásom szerint a legtöbbet erről tudok. A korábba megismert taktikai elemek számtalan sikert hoztak már, és ezeket a mai, modern horgászat vívmányaival ötvözve még szebb eredményeket mutathatok fel.

Ennek bizonyításaként egy olyan horgásztóra látogattam el, ahol a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva jól tudtam, hogy adottságainak és halállományának köszönhetően további fejlődésre van lehetőségem. A nagyméretű példányokkal rendelkező tavak előnye, hogy a legizgalmasabb körülmények közepette űzhetem legnagyobb szenvedélyemet, a horgászatot - itt nagyobb ponty, amur vagy akár tokhal is akadhat a horgomra. Ez a vízterület Budapesttől 15 percre található Joker Horgásztó. A korábbi években is rengeteg szép halat foghattam ki.

Borult, hűvös idő fogadott a kora reggeli órákban

A horgászatom helyének kiválasztásakor a korábbi évek tapasztalatait vettem alapul, ezért a a tó közepén található sziget végével szemben helyezkedtem el, ahol igen nagy horgászatra alkalmas terület van.

Horgászhelyem „berendezése”

Két etetési területet alakítottam ki, egyiket a parttól kb. 20-30 méterre, a másikat jóval beljebb, 60-70 méterre. A kisebb távolság létjogosultságát az alapozza meg, hogy a víz nagyon hamar kezd mélyülni, így már kisebb távolságban is akár kapitális méretű halakba akadhatunk.

Most is jól bevált feeder-, illetve pickerbotom vittem magammal

A kisebb távolság könnyebb meghorgászhatósága érdekében egy 2,7 méteres Manta Basic Picker botot, a nagy dobásokhoz pedig egy 3,6 méteres Nevis Axum Carp Feedert használtam. Mindkét bot esetén „hagyományos” feeder szereléket alkalmaztam: gubancgátló csőre egy 30 grammos rakéta-, illetve a másik bot esetében egy 20 grammos kerek feederkosarat tettem fel. Felkerült a gumiütköző, a mini forgó, erre pedig a horogelőkém is, mely 0,20 mm-es Spro Vision előkezsinórból és 6-os horogból állt. Minden készen állt a horgászat megkezdésére.

Végszerelékem bevetésre készen a felfűzött csalikkal: natúr tigrismogyoró és főzött kukorica
Következhetett a dobás is

Az első dobás után nem kellett sokat várnom, pár perc múlva már apró rezgések jelentkeztek a feederbot spiccén, majd meg is érkezett az első komolyabb kapásom. Bevágás után a bot végén éreztem a halat.

Íme, a nap első tükrös bajszosa
A halat gyors fotózás után azonnal visszaengedtem

Csalizás után gyorsan újra dobtam, hiszen minden perc számított. Ugyanebben a felállásban ment vissza a szerelékem a kívánt helyre. Nem is kellett várnom sokat, kb. 15 perc telhetett el az első halam után, mikor hirtelen nagy kapás törte meg a reggeli nyugalmat. Az azonnali berántást követően görbült a horgászbotom rendesen.

Újabb szép bajszos közelített a part felé, bár ezt kb. 10 perc fárasztás után érthettem el
Termetes, 6,5 kg-os jószág volt, mely az általam eddig fogott legnagyobb halak közé sorolható
Őt is visszaengedtem, hadd nőjön szép nagyra

Essen pár szó a használt csalikról is! Carp Zoom Feeder Carp etetőanyagot használtam egész horgászatom alatt, amihez Carp Zoom epres adalékanyagot adtam, de szinte csak néhány cseppet, ehhez adtam még konzerves csemegekukoricát.

Említettem a nagyapáinktól tanult módszereket is. Nos, erre a legjobb példa a boltban is kapható édes pufi és édes puffasztót rizs. Én ezekre a módszerekre emlékszem még kisebb koromból, mikor a szomszéd bácsi is használta. Kipróbáltam én is ezeket, feltűztem egy szem főzött kukoricával és vártam a fejleményeket.

Meg is hozta az halat a klasszikus csalikombináció

Még egy klasszikust is kipróbáltam, a giliszta és csemegekukorica kombinációját, ami szintén sikert hozott a parthoz közelebbi etetésemen.

Megdolgoztatta a kis pickert ez a szépség
Újabb szép tükrös a part közelből klasszikus kombinációval

E kellemes, bár hűvös reggellel induló nap eredményeként 8 db halat sikerült horogra csalnom. Összességében 33 kg pontyot fogtam, a legnagyobb 6,5 kg-os volt. Ez ihlette a címet is, hiszen egész nap bajszosok akadtak a horgomra.

A bent megakasztott halak is húztak és küzdöttek rendesen
Partközeli halak is jól harcoltak
Arra intek mindenkit, bánjon szépen a halakkal, hiszen ők a mi kis bajszos barátaink
Ne féljetek, tőlük nem harapnak

Ezekkel a képekkel szeretném zárni soraim. Valamint, hogy a mai fejlődések közepette senki ne felejtse el a gyerekkorában tanult és elsajátított csali kombinációkat. A halak is ugyanolyan állatok ezért mérettől függetlenül szépen bánjunk velük! :)

Utolsó gondolatként hozzátenném minden egyes halat visszaengedtem, tehát teríték képet nem készíthettem a halászati törvények értelmében.

Minden olvasónak a jövőben eredményes horgászatot kívánok!

Írta: Steiner Péter
Fotók: Boross Gabriella

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: