Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Gardner Mugga horog az oly híres, eredeti és egyedülálló "önakasztós" forma tökéletesre fejlesztett változata. Ha jól megfigyeljük a horgot, rögtön kitűnik a forradalmi újítás: 25 fokban megdöntött horogszem, hajlított szár és egyenes, mikroszakállas hegy. Egyszerűen lenyűgöző, hiszen a hal ha egyszer beszippantotta a csalival együtt, nem tudja azt úgy kifújni, hogy ne akadjon a szájába! A legegyszerűbb kötéssel is kiváló akadást biztosít - többek között ez is oka a népszerűségének. Kifejezetten kisméretű, hajszálelőkén felkínált csalikhoz, mint például csalizó pelletekhez, 1-2 szem kukoricához, pop csalikhoz, szilikon csali imitációkhoz ideális választás. Akkor tökéletes a csali felkínálás, ha a hajszálelőkén található csalit kikönnyítjük, de a horog a mederfeneket karcolja. A horgok kis méretük ellenére nagyon erősek és rendkívül jól akadnak, nagyon jól tartanak hosszan tartó fárasztás során is. Ideálisak a feederes-nagyhalas horgászathoz!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Gardner Mugga horog az oly híres, eredeti és egyedülálló "önakasztós" forma tökéletesre fejlesztett változata. Ha jól megfigyeljük a horgot, rögtön kitűnik a forradalmi újítás: 25 fokban megdöntött horogszem, hajlított szár és egyenes, mikroszakállas hegy. Egyszerűen lenyűgöző, hiszen a hal ha egyszer beszippantotta a csalival együtt, nem tudja azt úgy kifújni, hogy ne akadjon a szájába! A legegyszerűbb kötéssel is kiváló akadást biztosít - többek között ez is oka a népszerűségének. Kifejezetten kisméretű, hajszálelőkén felkínált csalikhoz, mint például csalizó pelletekhez, 1-2 szem kukoricához, pop csalikhoz, szilikon csali imitációkhoz ideális választás. Akkor tökéletes a csali felkínálás, ha a hajszálelőkén található csalit kikönnyítjük, de a horog a mederfeneket karcolja. A horgok kis méretük ellenére nagyon erősek és rendkívül jól akadnak, nagyon jól tartanak hosszan tartó fárasztás során is. Ideálisak a feederes-nagyhalas horgászathoz!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.