Methodos halkitermelés a Lencsés Horgásztavon

Methodos halkitermelés a Lencsés Horgásztavon

Egy kedves sporttársammal régóta terveztünk közös horgászatot, ahol végre nem a verseny heve vezényel minket, ahol nem kell végre számolni, ki hogyan áll, ahol nem feszül meg az ember, hogy minél több halat fogjon az eredmény érdekében. Ez elfoglaltságaink miatt sajnos sokáig nem jött össze, így továbbra is maradt a versenyeken történő megmérettetés. Lakhelyemen lévő tavon mindig jó eredményeket ér el Tamás, ezért is szeretnék már vele leülni egy kis tapasztalatcserére, tanulni a method technikát. Ám amikor végre eljutottunk a várt horgászatra, nagyon nem is kellett variálni az általam megszokott szereléken, mert ami beválik, azon ne változtassunk!

Sokat kellett rá várni, de októberben eljött a nap, amikor mindketten ráértünk egy pecára. A kérdés csak az; hol horgásszunk? Itthon, vagy az ő lakhelyén? Jól ismerjük ezeket a tavakat, ezért jött egy harmadik opció. A szegedi Lencsés Horgásztó! Hallottam erről a területről jót és rosszat egyaránt, de már szerettem volna valami számomra ismeretlen horgásztóra eljutni. Legyen akkor a Lencsés!

Sajnos nem a legjobb időt sikerült kifogni a horgászatra, reggel tejköd, 50 méter látótávolság az úton, előző nap záporok-zivatarok hűtötték le a környék vizeit és a levegőt. 10 fok volt reggel, és délutánra se melegedett a levegő 18 fok fölé. Reggel 7 óra körül értünk oda a szegedi Jobb Mint Otthon Kisvendéglő mellett nagy területen elterülő Lencsés Horgásztóra. A tavat Szeged belterületéről az 5-ös úton, a városból kifelé haladva, az Izabella vasúti híd után lévő Napos útról érjük el.

Az utcasarokról látni a vendéglőt

Ebből az utcából egy tábla mutatja jobbra a tó/vendéglő bejáratát. Itt találjuk a házirendet is, amit mindenkinek be kell tartania a tavon. A bejáratnál tudunk napijegyet váltani, ami nem tartalmaz halat, azt külön, adott áron tudunk vásárolni, sőt, akár el is készítik nekünk a vendéglőben. Napijegyünk 2 botra szól, szezonálisan napkeltétől napnyugtáig tartózkodhatunk a tóparton. 7,5 hektáros terület áll rendelkezésünkre, néhol igazi távdobós helyekkel, ahol érdemes 100 méteres dobásokat kisajtolni magunkból.

Ez a látvány fogad minket a bejáratnál, egy fűzfa alól
Van hely, amiből lehet válogatni

Az átlagosan 1,5 méter mély vízben foghatunk pontyot, amurt, harcsát, keszeget, kárászt, tokhalat. Tapasztaltuk, hogy nem az apraja van a vízben… Partját körben nádas borítja, amiben széles horgászhelyeket alakítottak ki, és ezeket rendszeresen karbantartják. Tamás valamennyire ismeri a helyeket, így rábíztam a választást, hova üljünk. Jobb oldalra táboroztunk le egy stéggel szemben. Már első ránézésre gyanúsak voltak a magasfeszültségű vezetéken lógó damilkoloncok… Később én is „kipróbáltam”, milyen érzés feldobni a szereléket, szerencsére szakadás nélkül lejött. A lényeg, hogy laposabban kellett dobni, mint a magszokott szépen ívelt dobásoknál, így elkerülhető a baj.

„Csodás” időnk volt reggel, bár minden idő alkalmas a horgászatra
Erre a helyre telepedtünk le. A képet másnap készítettem

A stég körülbelül 60 méterre volt, ez elé próbáltunk minél közelebb horgászni. Ezt a távot két 390 cm-es Cormoran Speciland bottal próbáltam megdobni. Az egyik egy extra heavy (max. 180 g) dobósúlyú bot volt egy 22-es damillal feltöltött Cormoran Bull Fighter 5000-es orsóval szerelve, másik pedig egy medium (max. 80 g), amire egy 20-as damillal feltöltött Cormoran 5PiF 3000-es orsó került. A két végszerelék Guru X-safe 36 és 46 grammos kosárból, 0,04 mm átmérőjű fonott előkezsinórból és csalitüskével kötött Gamakatsu G-Carp A1 Specialist teflonborítású horogból állt. A horgászat során előkerült még hosszabb, monofilra kötött kishalas horog, illetve fonott zsinórra kötött horog, amin szilikon karika tartotta a pelletet. A csalitüskén a Haldorádó Lebegő pelletjeit és minibojliait próbálgattam. Etetőanyagnak Haldorádó Vad Szilva és Carp Berry ízesítésű TOP Method Feeder etetőanyagot kevertem be 1:1 arányban. Sötét és édes etetőanyagot szerettem volna kipróbálni a lehűlt vízen. Kipakolás előtt megnedvesítettem az etetőanyagot, egy kevés micropellettel még megspékeltem, majd összeállítottam a horgászállásomat. A megfelelő távolság megdobása után a klipszekbe beakasztottam a zsinórokat. Etetőanyag kész, botok készen vannak, már csak a halak hiányoznak.

Kezdődhet a horgászat!

Alig telt el 5 perc az első bedobás után, máris jelentkezett az első kapás. Bevágás után nem volt heves védekezés, egy jókora keszeg került partra. Előkém itt még 14-es monofil volt 16-os horoggal, csontival csalizva. Gondoltam, akkor ne aprózzuk el, ha már horgászunk, akkor horgásszunk nagyobbra! Gamakatsu G-Carp A1 Specialist 10-es méretben, csalitüskével. Előkecsere után mehetett vissza a szerelék. Nem kellett sokat ülni a ládán tétlenül, 6 perc telt el a bedobás és a kapás között. Egy igen látványos elhúzós kapás kapásom volt, sikerült is megakasztani az első pontyot. Kis küzdelem után már a matracon pihent a 2,4 kg-os tükrös. Gyors fotó, és mehet is vissza. Újradobtam és elkezdtem a másik boton is átszerelni az előkét. Ekkor jött az újabb kapás.

Nem igazán lehetett látni, merre jár a hal, csak a zsinór iránya utalt rá
Meg is lett az első, és nem is az utolsó

Megint körülbelül 10 perc telt el. Csalinak felezett Haldorádó Fluo Oldódó Lebegő Édes Ananász pelletet használtam. Azért csak felezettet, mert az egész csali az előkét teljes hosszában meglebegteti, nemcsak a horgot. Bevágás után intenzív védekezés és vízcsapkodás az etetés felett. Az első kirohanások után elkezdett szépen kifelé araszolni a hal, de egyszer megállt és egy centi se előre, se hátra. Valami víz alatti akadályba akadt a szerelék. Próbáltam kiszabadítani a parton jobbra és balra 20-20 métert cincálva a zsinórt, sajnos sikertelenül.

Második, ami megakadt félórán belül. A bot nagyon könnyedén vette az akadályt

Jöhetett a beszakítás - remélve, hogy csak az előkét fogom bennhagyni. Ahogy húztam hátra a botot, a damil elindult jobbra: a hal szerencsére kiszabadította magát. Rövid fárasztás után ért a meglepetés, mert egy kisebb tokhal küzdött a horgon. Őt is lefényképeztük és ment tovább a dolgára. Ha ilyen tempóban jönnek a halak, mint ahogy az első kettő, egy rendkívül jó pecának állunk elébe!

Neki is tetszett a Fluo pellet

Horgok felcsalizva, a heavy boton továbbra is lebegő pellettel, a mediumon pedig Red Tuning pelletekkel. Bár nem új keletű csali, eddig nem okozott csalódást egy vízen sem. Az első két ponty 7:21-kor és 7:30-kor jött. A harmadik már 7:59-kor a Red Tuningra érkezett. Ekkor szállt be szomszédom is a pecába, megakasztotta az első pontyát. Neki se telt el 10 perc a bedobás és a kapás között. Nagyon eltalált ez az etetőanyag és a csali kombináció, nagyon jól bírja a dobásokat az etetőanyag, igaz, a Vad Szilva nem egy tipikusan method etető, de a Top Method jól összetartja. Sorra jöttek a pontyok az etetésről, nem volt ritka, hogy egyszerre kettő pihent a pontymatracon, mert Tamás is fogott, és én is.

Látszódik a képen a jó akadás
Egy újabb szép tükrös
Általában egyszerre volt kapásunk, ebből látszik, hogy a pontycsapat épp az etetéseken tanyázik
Az eredmény
Valószínűleg a friss telepítésből sikerült fogdosni, mivel a szája teljesen hegmentes

9 óra körül megcseréltem a két botot, hogy a másik helyen kipróbáljam a lebegőket és a kemény pelleteket. Megint nem kellett sokat várni a kapásra - ahogy Tamásnak sem, így megint 2 tükrös pihenhetett a parton egy fotó erejéig. Következő csalim a Kék Villám fantázianevű kemény pellet a medium boton. Ki akartam próbálni a hideg vízben egy halasabb jellegű csalit is. Ezzel a csalival más tavakon - igaz, a nyári meleg vízben -, már temérdek halat fogtam, egy próbát megér a hideg vízben is. Éppen a táskámban voltam nyakig, valami másfajta lebegő csalit kerestem, amikor elért a hangos figyelmeztetés: „Kapásod van!”…

Kérem a következőt!
Nem is kellett sokat várni, karikában a bot

Felemeltem a botot, és sikerült is megakasztani a halat, azonban annyira hirtelen elindult befelé, hogy a zsinórklipszig letekerte a zsinórt. Ahogy megállt, lányos zavaromban nem tudtam, hová nyúljak, mi történt, miért állt meg a zsinór. Leesett, hogy a klipsz fogta meg a damilt. Gyorsan kiakasztottam - megéri az etetést megkeresgélni utána, vagy akár új etetést kialakítani. 14 perc fárasztás után láttam meg először a nagyobbacska pontyot. A számomra hosszú fárasztás után derült ki a súlya: 6,80 kg-os volt a gyönyörű, hibátlan nyurga. Hatalmas siker, hogy első horgászatom alkalmával ezen a tavon ekkora halat sikerült matracra tenni, viszonylag finom szerelékkel. Fárasztás közben Tamás is partra segített egy kisebb pontyot, így újra kettő halat tudtunk fotózni.

Megint páros fárasztás volt, de a Red Tuning meghozta a várt eredményt
Egy gyors fotó…
… és mehet is vissza

E szép nyurga után egy kisebb szünet volt a kapásokban, egy órán keresztül csak Tamásnak sikerült pontyot fogni, ám 11 óra körül a Red Tuning pellet megmutatta, hogy nem kispályás. Igaz, ekkor nem egy 6,80-as hal vette fel a csalit, hanem „csak” egy 4 kilós, ám ugyanakkor Tamás is fogott egyet. Jól mutatta a lebegő pelletek és a minibojlik közötti különbséget a két hal mérete, viszont az tény, hogy a lebegő csalikra sűrűbben érkeztek a kapások.

2 újabb hal a matracon, balról 4 kg, jobbról 2 kg
Ez a csali is bejött

A nap folyamán Tamás egy másfajta etetőanyaggal rengeteg keszeget fogott, abból is 40 deka volt a legkisebb, de elmondása szerint vannak a tóban 2 kg körüli példányok is. A nap folyamán csak egy ezüstkárászt sikerült fogni. Puha pontypelletre jött, ám ez a hal se volt a kisebbek közül való, egy kilogrammot nyomott. Ez volt az utolsó halunk, sajnos lejárt a mai napra szánt horgászidőnk, reggel 7 órától 14 óráig voltak bent a szerelékek a vízben.

A végére egy gyönyörű kárász

Összesítve a mai napot összesen 16-16 db pontyot fogtunk 2 és 6,8 kg között. Nagyon rosszul indult a nap a kellemetlen időjárással, de megédesítette nekünk ez a rengeteg ponty és a tokhal. Csalik: a Haldorádó Fluo Oldódó Lebegő Pellet Édes Ananász ízesítésben, Quatro Fluo Pop Up minibojlik, csonti, Puha Pontypellet, valamint Red Tuning Pellet Kék Villám és Magyar Betyár ízesítésben. Versenytársamnak köszönhetően sok élménnyel gazdagodtam, hiszen szerelékeink - a kosár kivételével - most ugyanolyanok voltak, különbség csak az etetőanyagban volt megfigyelhető. Az általa kevert keszeges etetésen szelektáltan fogta a keszegeket, néha egy-egy beugró ponttyal. Remélem, a következő versenyen sikerül fölé kerekedni. Várom, hogy legközelebb is jöjjünk a Lencsés Horgásztóra!

Készítette: Kedvessy Viktor Gábor (vkedvessy)
Fotókat készítette: Kedvessy Viktor Gábor

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: