Amikor a tavasz bekopogtat 3. rész

Amikor a tavasz bekopogtat 3. rész

Március. Az első tavaszi hónapunk, noha az időjárás többnyire roppant szeszélyes. Az elmúlt hetekben némileg enyhült az időjárás, ezt pedig a halak is érezték, ezért rendkívül szórakoztató horgászatokban volt részem.

Korai volt az öröm, ugyanis mostanra visszatértek az éjjeli fagyok, ez pedig nagyon áthúzta a számításaimat. Ismét passzívabb arcát mutatja az élővilág, az eddig jól működő helyek nem produkálnak, ezért úgy döntöttem, elindulok a magam útján.

A tavasz a virágoké
Üde színfoltok a hosszú és szürke tél után

Elhatároztam, hogy lehorgászok egy teljes szezont egy adott helyen, a Zsitván. Célszerű volt, hogy rápróbáljak már kora tavasszal, finomszerelékkel, amolyan felderítő üzemmódban. Mint korábbi írásomban már említettem, nagyon szeretek hosszúelőkés módszerrel horgászni, mivel rendkívül eredményes itt, a csatornán. Tavaszi horgászataim során szinte mindenféle halat fogtam már itt ezzel az apró keszegektől az amurig.

Tőlem jobbra…
… és tőlem balra
Nagy kedvencem a Fine Carp: rendkívül élvezetes vele a horgászat és élmény minden egyes hal megfogása
Szinte kivétel nélkül ezeket a Tufty kosarakat használom, az etetőanyag pedig a szokásos sötét kaja élő anyaggal megbolondítva, értelemszerűen csalizni is ebből válogatok

Szokásomhoz híven ebéd után indulok horgászni, érkezésemkor enyhe nyugati szél és derült idő fogad egy kis napsütéssel. A szél miatt annyira nem bánkódom, mivel hátszelem van, és egész elviselhető. Az első kosárnyi kaját lendítem a vízbe és türelmesen várok, tudom jól, hogy „fel kell építeni” a helyet, mire megjelennek a halak nagyobb számban. A bodorkák ma felettébb aktívak, szinte minden dobás halat ad, vegyes méretben jelentkeznek.

Az apróbbak jelentkeztek elsőként…
… majd jöttek a darabosabbak
Az első ezüstkárász is megérkezett
Gyönyörűen közvetít a spicc minden egyes finom mozdulatot
Barka

Rövid szünet következik, alábbhagyott a keszegek rohama. Hamarosan beköszön az első ezüstkárász, amit már nagyon vártam. Úgy tűnik, beérett a hely, megérte a sűrű kosarazás, mivel a következő dobások már rendre csak kárászt adnak. Nagyon szórakoztató és élvezetes egy ilyen finom, light feederrel még a kiló alatti halak megfogása is. Ez valóban egy másik dimenzió, ezért is teszem le olyan nehezen ezt a pálcát, hamar megszerettem és nagyon a szívemhez nőtt.

Öröm a peca, amikor light feederrel ilyen gyönyörű vörösszárnyúakat foghatunk…
… hát még, ha beindulnak a kárászok
Összejött egy kisebb mennyiség

Hét darab kárásszal zárom a horgászatot, nem panaszkodom, elégedett vagyok. A sötét etetőanyag remekül működött ma is, a csonti-pinki csalikombinációnak pedig nem tudtak ellenállni a halak. Az új helyen pedig kezdésnek tökéletes volt ez a peca, bár bevallom, még nagyobb reményekkel várom a következő horgászatot.

Hattyúk a termőföldeken
A napnyugta egy varázslat

Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.