Meszesi körkép

Meszesi körkép

Az ősszel látogatást tettem a Duna azon szakaszán, mely számomra eddig még szinte ismeretlen volt. A Duna e része egykoron csodás horgászélményeket tartogatott mindazoknak, akik kilátogattak. A sokszínű meszesi Duna-part mára csak halovány árnyéka korábbi önmagának, de szerencsét próbáltam, bizakodva a színes halfaunában.

A meszesi Duna szakasz Bács-Kiskun megyében, Kalocsa környékén található. A part és a mederviszonyok is nagyon változatosak. A kikötőtől délre eső rész rendkívül erős sodrású, közepesen mély víz. A gát védelmére hatalmas bazaltkő-szórással terítették a partot, de az agyagos mederfenéken is megtalálható belőlük jócskán. Az ezek közé beékelődött hordalék faágak és a rengeteg beszakadt horgászzsinór miatt igen nehéz és akadós terep. Elsősorban márnára horgásznak itt, de az őszi időszakban elvétve a harcsahorgászok is látogatják. Télen jó menyhalas helynek bizonyult, bár állományuk évről évre csökken. Észak felé haladva, a Kék Duna vendéglő környékén szintén erős sodrású, de sóderos, fokozatosan mélyülő rész található. Évekkel ezelőtt itt a rakós bottal horgászók igencsak szép dévérkeszegeket fogtak, mely manapság csak elvétve fordul elő, akkor is inkább a 0,5 kg alatt példányok jelentkeznek. Továbbhaladva észak felé, mintegy 800 méterre található a meszesi kőgát, illetve a strand rész. A kőgátról a paksi mérce szerinti 170 cm alatti vízállásnál lehet horgászni, ennél nagyobb érték esetén már nem lehet megközelíteni, mert víz alá kerül. A kőgát alvízi oldalán gyakorlatilag megszűnik az áramlás, így hagyományos fenekező végszerelékkel, sőt akár csúszóra szerelt úszós készséggel is meghorgászható. A kőgáton átbukó Duna vize az idők során alaposan kimosta a medret és rengeteg hordalékot tett le. Ez a rész igen akadós és a 8-9 méteres vízmélység miatt bizony nem túl könnyű terep. Elsősorban keszegfélékre, illetve elvétve egy-egy pontyra számíthatunk itt, de a süllő- és harcsahorgászok is előszeretettel keresték fel, mert jó eséllyel számíthattak kapásra. A kőgát spiccéről a sodorvonalba horgászva egy-egy márna is elcsíphető, de sokan pergetnek is itt, igaz, valóságos műcsali-temető. A gát felvízi oldalán, a strand részen egy hatalmas homokpad terül el, átlagosan alig 60-70 cm-es vízmélységgel, mely fokozatosan mélyül. Az öbölszerű képződmény miatt a víznek itt nincs sodrása, így az akár 100 méterre bevetett készség is gond nélkül megáll. Természetesen alacsony vízállásnál ennél rövidebbet kell dobni a sodorvonal eléréséhez. Ha a kisebb töréseket, gödröket megtaláljuk, jászkeszegek, paducok is rátalálhatnak a horgunkra. Kiváltképp igaz ez akkor, amikor napsütéses az idő. A strand, amikor csendes, csak úgy hemzseg a balinoktól. Akad olyan időszak, amikor a balin percenként mutatja magát semmivel sem összetéveszthető rablásaival.

A meszesi kőgát egykoron igen népszerű horgászhely volt, manapság viszont egyre kevesebben látogatják
Kőbe vésett művészet a meszesi Duna-parton

Elsőként a strand részen próbáltam szerencsét. Végszerelékem 0,22 mm-es főzsinórból, fonott dobóelőkéből, illetve egy 80 grammos hagyományos, nyitott feederkosárból állt. A horogelőke 0,16 mm-es és mintegy 60 cm hosszú volt. A 12-es számú horogra néhány szem csontkukac került. Az etetőanyagot sem bonyolítottam túl: Haldorádó Bázis Mix - Folyóvízi alap, egy kis Haldorádó Nagy Dévér aroma és egy marék színes, édes angolmorzsa elegye. Mivel a víz igen sekély és csak lassan mélyül, kb. 60 méterre kellett bevetni a végszereléket. Az első dobásra mindjárt egy kisebb paduc érkezett, melyet néhány hasonló méretű társa is követett egy-két bodorka társaságában, majd egyre kevesebb kapás jelentkezett. Érdekesség, hogy amint újra kisütött a nap, ismét gyakrabban sikerült kapást elérni. Kellemetlen, viharos erejű szél fújt, ami jelentősen megnehezítette a dolgom.

A végszerelék gond nélkül megáll, akár 100 méterre bevetve is
A homokpadról bodorkák…
… kistestű paducok…
… és egy leánykoncér is előkerült
A viharos szél hatalmas hullámokat korbácsolt, mely elégé megnehezítette a dolgom

Egy kicsit feljebb gyalogoltam, hogy a partról meg tudjam dobni azt a részt, ahol már némi sodrása is van a víznek. Itt a kapásra valamivel többet kellett várni, ám rövidesen jött a meglepetés. Szokatlanul vehemens védekezés miatt nagyobb jászkeszegre vagy leánykoncérra gyanakodtam, de mikor a sekély vízben megláttam, hogy milyen halat akasztottam, alig hittem a szememnek. Egy kis ponty tette tiszteletét nálam. A kőgáton egy idős horgász próbált szerencsét, de elmondása szerint az utóbbi években nem látott errefelé pontyot, így különösen nagyra értékeltem a fogást. Néhány fotó után természetesen szabadon engedtem, mellyel a halnak óriási szerencséje volt, hiszen ha más horgász horgára akad, szinte biztos, hogy a konyhaasztalon végzi, ahogy a dunai halak többsége.

Majdnem meglépett a fotózás elől
Nem is tudom, mikor volt utoljára alkalmam lencsevégre kapni pontyot a Dunán
Az itteni horgászoknak szokatlan, nálam természetes mozzanat, ahogy a megfogott hal visszanyeri szabadságát
Az őszi alkonyat a Dunán mindig magával ragad

Következő alkalommal – egy szemerkélő esős reggelen – az étterem környékén található sóderos partszakaszt próbáltam vallatni, de sajnos nem sikerült átütő sikert elérnem. Néhány gombóc alapozó etetéssel kezdtem, majd különböző távokat próbáltam meghorgászni. Egyetlen kapást sikerült elérnem, melynek egy félkilósforma dévérkeszeg volt az elkövetője. A horgot viszont nem kellett kiszednem belőle, mert a merítést megelőzően angolosan meglépett a fotózás elől. Az alacsony légnyomás, illetve a borongós, hűvös időjárás sem tett jót, így végül maradt a kikötőtől délre eső, mély, nagyon gyors sodrású szakasz, hátha sikerül esetleg egy márnát elcsípni. Itt a végszerelék tekintetében gyökeres változtatásra volt szükség, mert az igen erősen sodró vízben a 350 (háromszázötven!) gramm össztömegű végszerelék is épphogy elegendő volt. A dunai horgászataim során egy jól bevált by Döme Power Fighter River botot használok, mely XXH erősségű. A bot dobósúlya 100-250 gramm, de egy kifinomult, sokat gyakorolt technikával akár a 400 grammot meghaladó össztömegű végszerelék is célba juttatható a bot károsodása nélkül. A távolság persze némileg korlátozott, de a 20-25 méter az esetemben bőven elegendő. A dobóelőke természetesen nem maradhat el, hiszen nélküle az első dobási kísérlet után szinte biztos, hogy a végszerelék odalesz. Az egyre jobban rázendítő eső sem vette kedvem a horgászattól, de reménykeltő volt a dél felől tisztuló égbolt is a távolban.

Alapozó etetéshez évek óta nagy megelégedéssel használom a Haldorádó Bázis Mix - Folyóvízi alapot
A gyors folyású, közepesen mély részen folytattam a horgászatot, melytől az eső sem tántorított el
A dobóelőke használata elengedhetetlen a nagy tömegű végszerelék célba juttatásához

Botom spiccén néhány apró rezdülés jelezte, hogy akad érdeklődő a felkínált néhány szem csontkukacra, és egy általam rég nem látott halfaj került a merítőbe. Utoljára a Duna budapesti szakszán, az északi vasúti összekötő híd közelében tudtam szilvaorrú keszeget fogni, ezúttal viszont nem is egy került horogra. A felhők szép lassan elvonultak, és a reggel még elképzelhetetlennek hitt barátságos, napsütéses idő is beköszöntött. A kapások száma is megnőtt, de igazán komoly méretű halat itt sem sikerült fognom. Egy-egy szilvaorrú keszeg, bagolykeszegek és egy fiatal kis márna volt a napi horgászat eredménye, így nagyjából azt kaptam, amire számítottam. Egészen szürkületig próbálkoztam, azonban a zivatarfelhők és a felettem cikázó villámok egyértelműen tudatomra adták, hogy ideje összepakolni és távozni. Egy kicsit elszomorított, hogy az egykoron bőkezűen adakozó Duna-szakasz halbősége mára nagymértékben visszaesett. Néhány évvel ezelőtt, amikor még csak látogatóként érkeztem a meszesi Duna-partra, egymást érték itt a horgászok. Akik rakós bottal próbálkoztak, tetemes mennyiségű keszeget fogtak. Nem volt ritka az egy-másfél kilogrammot meghaladó dévér sem, csodás márnák és jászkeszegek is színezték a terítéket. Manapság szinte teljesen kihalt a part, csupán elvétve látok egy-egy horgászt rendszerint nagyon kevés vagy semmilyen eredménnyel. Az, hogy ennek mi lehet a valódi kiváltó oka, azt mindenkinek a fantáziájára bízom, de ha rövid időn belül nem történik gyökeres változás természetes vizeink és a halállomány védelme érdekében, akkor a jövő horgásznemzedékei számára nagyon sötétek a kilátások a dunai horgászatok tekintetében.

Rég nem látott vendég, egy szilvaorrú keszeg…
… melynek jól látható jellegzetessége a kerekded formájú, sokszor kékes árnyalatú orr
Csodás, ezüstös fényben tündöklő bagolykeszeg
Apró termete ellenére csupa izom ez a márna, a méretes példányok egyre ritkábbak
Szürkületkor a távolban zivatarok pattantak ki
A pillanat, amikor úgy éreztem, itt az idő összepakolni
A cikázó villámok fényjátéka rendkívül látványos, de komoly veszélyt jelent

Meszesi körutam utolsó állomása, a kőgát alvízi oldalán lévő mély, csaknem álló víz. A vízmélység itt átlagosan 8-9 méter, a meder pedig eléggé akadós, a Duna hordalékával jócskán telített. Elsősorban dévérkeszegre számítottam ezen a részen, és a megérzéseim jónak bizonyultak. Itt már lényegesen finomabb végszerelékkel horgászhattam, hiszen a 20 grammos kosár is mozdulatlan maradt a mederfenéken. Az előkém hosszát egy picit megnöveltem, nagyjából 80 cm-re. A horog mérete 14-es, azon pedig kissé lógósan egy közepes méretű trágyagilisztát kínáltam fel. Szerencsére ezt a részt általában elkerülik a gébek, nincsenek jelen nagy mennyiségben, így jó eséllyel várhattam a dévérek jelentkezését, és sikerült is jó pár méretes példányt fognom. Ha nem is kapitálisak, de akadt köztük közel 1 kg-os is, amely az eddigiekhez képest komoly előrelépés.

Egy szál trágyagilisztával szép dévérkeszegeket fogtam a mély vízből
Egykor nem volt ritka a két kilogramm körüli dévér, manapság már ennek a méretnek is nagyon tudtam örülni
Ha nem is tömegével, de folyamatosan, negyed- vagy félóránként érkeztek a nagyjából egyívású példányok

Az itteni mederviszonyok és a mély víz is azt sugallta, hogy ide a késő őszi, téli időszakban is beállhatnak a halak, és akkor talán végre sikerül nagyobb dévérkeszeget is fognom, így hát december elején rá is próbáltam. Az első két alkalommal alig tudtam néhány kapást kicsikarni, értékelhető halat sem fogtam, nemhogy dévért. Végül egy esős, hideg napon bekövetkezett a vaskos meglepetés, melyben csak a legmerészebb álmaimban, titkon reménykedhettem. Egy erőgumival kombinált végszereléket alkalmaztam, melynek előkéjén egy apró, 14-es méretű horog és két szem pinki várta az érdeklődő halakat. A 20 grammos kis feederkosárba Haldorádó Fluo Energy - Vörös Gyümölcs etetőanyag került egy kevés CSL Tuninggal keverve. Amikor megérkeztem a gáthoz, az időjárás olyannyira a rosszabbik arcát mutatta, hogy még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán horgászni tudok. Csípős, hideg szél fújt, és az eső is egyre jobban eleredt. De ha már kijöttem, igaz, némi hezitálás után, de végül rászántam magam. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy ezen a napon kapást tudok kicsikarni, nemhogy halat fogni. A víz hőmérséklete legfeljebb 5-6 fok lehetett. A végszereléket nagyjából 25 méterre dobtam be magam elé, és jó néhány másodpercbe került, mire a mederfenékre ért.

A hideg és intenzív esős időben semmi jel nem utalt arra, hogy egyáltalán kapást tudok kicsikarni

Nagyjából fél óra telt el a változó intenzitású esőben kapás nélkül, mire két apró pöccintésre lettem figyelmes. „Biztosan egy géb”, gondoltam elsőre, de folytatásként egy lassú, finom húzás érkezett. Ez volt a bevágás pillanata! Az elakadás-szerű első másodpercek után szokatlan ellenállásba ütköztem, halam komótosan elindult a sodrás irányába. Itt van végre az első dévér, amely termetesnek ígérkezik? Nagyon óvatosan fárasztottam, viszont a hal mozgásában volt valami fura, ami egyáltalán nem utalt arra, hogy tényleg egy dévérkeszeg küzd a horgon. Mi lehet ez? Kisebb harcsa, esetleg süllő? Csaknem tízpercnyi huzavona után végül sikerült a merítőbe terelnem a jó 3 kilós tükröst. Ponty a Dunából, december közepén! Egész egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy ez velem valaha is megtörténik, ráadásul egy olyan helyen, ahol csak a megérzéseimre hagyatkozhattam. Szerencsére a kőgát spiccén egy hozzám hasonló, igen elszánt sporttárs pergetett, így segítségemre volt a fotózás során. Nem kis örömömre, rövidesen én is egy szép süllőt fotózhattam neki, mely szintén visszanyerte szabadságát. Az eső és a hideg szél miatt már annyira átfáztam, hogy a horgászat befejezése mellett döntöttem.

A harmadik próbálkozásra vaskos meglepetésben volt részem…
… nem várt vendég pihen a merítőben
Ponty a Dunából, december közepén. Bőrig ázva és átfázva, de hihetetlenül boldog voltam!

Annak ellenére, hogy ez a Duna-szakasz az utóbbi években finoman szólva sem volt bőkezű a horgászokkal, egyvalami egészen biztos: a dunai horgászat rendkívül szeszélyes, kiszámíthatatlan. Sokszor egy reményekkel teli napon döbbenünk rá, hogy hiába a legjobb tudásunk, a legjobb felszerelések és csalogatóanyagok, hiába van meg a helyismeretünk, ez semmit sem ér. A Duna az egyik legnagyobb tanító. A legváratlanabb pillanatban is képes megajándékozni vagy megbüntetni. Ha a szabályozások és a horgászok szemléletváltása lehetővé teszi, a jövőben ismét régi fényében tündökölhet a folyó, és akkor talán mi is bizakodhatunk, hogy: „Unokáink is látni fogják!”…

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: