Az első találkozás: Harsányban jártam…

Az első találkozás: Harsányban jártam…

Harsány… megannyi nagyhalas írás foglalkozott már ezzel a nagy halakban gazdag vízterülettel, amely nemcsak hazánkban, de bizony Európában is egyedülálló nagyhal-állománnyal várja a horgászokat. Évek óta figyelemmel kísérem az itt készült írásokat, filmeket és feltett szándékom volt, hogy egyszer én is eljussak ide és kipróbáljam magam, mire is jutok feederbotjaimmal a nagy halak birodalmában. Most jött el az első harsányi horgászatom ideje, és a horgászat előtt bennem (is) felmerülő rengeteg kérdést szeretném megválaszolni írásomban, hogy mi is itt a siker titka. Lássuk hát…

Magát a vízterületet, azt gondolom, senkinek nem kell már bemutatni. Harsány az a vízterület, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálni. Számtalan hatalmas hal otthona, a nagyhalas horgászat Mekkája. Ráadásul páratlanul szép környezet várja a horgászokat, ahol tényleg a természetbe olvadva várhatjuk az óriásokat. Fontos tény, hogy bár nem lehetetlen, és a szabályzat is engedélyezi a feederbotos horgászatot, bizony be kell látni, hogy itt a bojlis horgászmódszer az egyértelmű favorit.

Horgásztúrám időintervallumát is ehhez igazítottam, így egy 72 órát tölthettem el Harsányban. Az itt tapasztaltakat és a horgászat eseményeit szeretném bemutatni.

Csodálatos, szemet gyönyörködtető környezetben horgászhatunk nem hétköznapi halakra. Ezt tudja Harsány!

Horgászhely kiválasztása, bemutatása:

A megfelelő horgászhely kiválasztása itt, Harsányban (is) létfontosságú ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A keresztgáton található 8-as horgászhelyre sikerült foglalnom, ami nem a tó legfelkapottabb része. Egyébként ez pontosan az a hely, ahol Döme Gábor bemutatta a nagyközönségnek a Carp Bonbon névre keresztelt csalit „A ponty szereti a bonbont?” c. filmben. Nagyon sokszor visszanéztem ezt a filmet, viszont ez egy 4 évvel ezelőtti állapotot mutat be, azóta pedig igen sok minden változott mind Harsányban, mind az etetőanyagok palettáján.

A 8-as bojlis állás sajátossága az, hogy itt sekélyebb a víz a többi horgászhellyel szemben, valamint 3 stég közül választhatjuk ki, hol akarunk horgászni
Én a harmadik, a halőrháztól számított legtávolabbi stéget választottam horgászhelyemül. A tó sarkához legközelebb szerettem volna ülni, mert talán ez a „háborítatlan” sarok jelenti még a halak számára a nyugalmi zónát a középső, elérhetetlen rész mellett

Etetésre szánt csalogatóanyagok és a stratégia bemutatása:

A stratégiámat ezúttal egy olyan helyzethez, stílushoz alakítottam, amiről azt gondoltam, hogy ez lesz a legcélravezetőbb. A bojlis állásokon engedélyezett a csónak használata helykereséshez, bójázáshoz, illetve a reggeli-esti etetéshez. Úgy döntöttem, hogy ezúttal kissé keverve a „stílusokat” egy bóját leteszek, majd erre ráetetve fogok feederezni. Így olyan pontos etetést hozhattam létre, ami egy feederkosár segítségével nem kivitelezhető. Hogy pontosan miként oldottam meg ezt? Mutatom:

A helyemhez viszonyítva jócskán jobbra tettem le egy bóját, itt találtam egy keményebb placcot, ami nagyon ígéretesnek tűnt
A bója távolsága a képen látható 85 méter volt. Ez egy viszonylag könnyedén meghorgászható távolság, olykor túldobva az etetés külső peremét szerettem volna vallatni
A reggeli és esti etetést csónakból oldottam meg, a halakat ez cseppet sem zavarta, nekik ez már mindennapos
A Haldorádó bojli családot most próbáltam ki először, a Spicy Red Liver ízesítésre pedig szintén a harsányi bemutató miatt esett a választásom. Kizárólag oldódó bojlikkal etettem, a halibut pellet pedig Harsányban szinte kihagyhatatlan. Ezt az ütős párosítást tigrismogyoróval tettem még gazdagabbá
A bója nagy segítség a koncentrált etetéshez, továbbá remek támpontot adott a pontos dobásokhoz

Kosárba szánt etetőanyag és a végszerelék bemutatása:

Ha már az etetésem egy halas-májas alapra helyeztem, akkor mindenképpen érdemes ezt az ízvilágot felkínálni az etetőkosárba szánt etetőanyaggal is. További fontos tényező, hogy a lehető legjobb minőség kerüljön a kosárba, mert a feederbotos horgászatnak ez kifejezetten előnye lehet a kosár nélkül végzett bojlis horgászattal szemben, hogy itt bizony lehetőségünk van egy kosárnyi csalogatóanyag bejuttatásra minden dobáskor. Még egy gondolatot fűznék az etetőanyag kérdéshez: ha megvan a kiválasztott, tökéletesnek vélt etetőanyag, akkor ne dőljünk hátra és hagyatkozzunk csupán arra az egyre, hanem alapként felhasználva akár fokozzuk a csalogatóhatását! Nyugodtan adjunk hozzá egy ízben hozzá illő, attraktív, tömény etetőanyagot, és máris megvan a „B” tervünk, ha valami nem az elvárásunk szerint alakulna.

A Pellet Pack család legújabb tagja, a Fekete Tintahal már-már kötelező választásnak tűnt. Halas, tartalmas, igazi nagyhalaknak szánt csemege
Ám hatását fokozhatjuk, ha a Top Method család Maximum Green tagjával vegyítjük. Nagyon ütős kaja! Érdemes kipróbálni…

Miután megvan a horgászhely, stratégia, etetőanyag kérdéskör megválaszolása, lényegében két fontos tényező maradt hátra. A csali és a végszerelék. Utóbbival kezdeném. Megszállott method feederesnek tartom magam, szinte minden horgászaton hű társként használom a Method Flat kosarakat, viszont meglátásom szerint Harsányban nem a Flat kosár az ideális választás. Kipróbáltam természetesen, és bár rendkívül gyorsan adta a kapásokat, „sajnos” csak keszegre. Szerintem itt kifejezetten nem előny az, ha az etetőanyag kupac közepén trónol a csalink, sokkal eredményesebb („keszegmentes”), ha a kupactól kissé távolabb helyezkedik el. Erre kínál tökéletes megoldást a Pellet kosár.

0,18 mm-es zsinórral feltöltött távdobó orsókkal horgásztam és két 4,20 m-es extra heavy feederbottal vettem üldözőbe a tó halait
Az ideálisan összehangolt végszerelék elemei. Egy plusz súllyal ellátott 25 g-os Pellet kosár (így az össztömege 40 g) 0,14 mm-es Braxx előkezsinór, 8-as méretű szakállnélküli Gardner Dark Mugga horog. Elöljáróban csak annyit, hogy nem volt halvesztésem ezen a horgászaton…

Horgászat eseményei, tapasztalatok:

Szinte minden harsányi beszámolóban szó esik arról, hogy a két kapás között eltelt idő bizony nem 5-10 perc. Így a pörgős horgászatok után lelkileg is felkészültem arra, hogy itt bizony rá kell várni a kapásokra. Egyébként ez is egy harsányi sajátosság, ahogy ezen a túrán tapasztaltam. Addig is lehet gyönyörködni a természetben, elmélázni gondolatainkban, figyelni a halra utaló jeleket.

Egész évben erre vártam! Minden a helyén, tökéletes pillanatkép. Nagyon vártam az első harsányi pontyomat. Remek érzés itt horgászni, amikor a filmekből, írásokból ismert vízre tervezett horgászat egyszer csak valósággá válik!

Mielőtt elfoglaltam volna a horgászhelyet, még találkoztam az előttem itt horgászó bojlis kollégával. Érdeklődve kérdeztem, hogy milyen fogásokban volt része, és melyik időszak volt a legerősebbnek mondható. Négy nap alatt hat halat fogott. Mondanom sem kell, hogy kissé leforrázott a hír, viszont örömmel fogadtam azt az információt, hogy a kapásai 90%-a, a délutáni órákban érkezett. Ez mindenképpen bizakodásra adott okot. Szinte percre pontosan egy órát töltött vízben a végszerelékem, amikor ellentmondást nem tűrő, bődületesen erős, húzós kapásra vághattam be. Bevágást követően óriási súlyt éreztem, szabályosan megállt a bot a kezemben, ellenfelem tudatosan, komótosan úszva diktálta a tempót…

Hatalmas volt az öröm! Első harsányi halam súlya 18,90 kg volt. Az öreg tőponty mint utólag kiderült, túrám legnagyobb hala lett. Remek érzés volt egy ekkora halat a kezemben tartani
Az első este igazán mozgalmasan indult. Újabb ponttyal készíthettem közös képet

Mivel egy igen extrémnek mondható feederezésre szántam el magam, fontos volt, hogy a kapások jól érzékelhetőek legyenek még éjszaka is. Természetesen alvás nélkül lehetetlen lenne végighorgászni egy 3 napos túrát, de feltett szándékom volt, hogy minél több órát töltsek a feederbotok mellett.

Az éjszakai órákra a jól bevált Quick Feeder Blue fejek helyére elektromos kapásjelzőket tekertem a buzz barba…
… így ha a fáradtság úrrá lenne rajtam, a nyeletőfék hangja mellett egy plusz hangjelzés figyelmeztetett a mielőbbi reagálásra

Egy ilyen „marathóni”, őszi horgásztúra megszervezésekor mindenféleképpen fontos szerepe van a megfelelő meleg ruházatnak. Az éjszakák csípős hideggel fenyegettek, így alaposan fel kellett készülni, hogy ne szenvedés legyen a vízparton töltött idő. Harsányban pedig az éjszakai horgászatnak külön „kultusza” van, így érdemes komoly szerepet szánni neki.

Pazar erőben lévő, 17,90 kg-os tükrös tett próbára az éjszaka kellős közepén. A halak itt nagyon jó erőben vannak, hála a sok természetes tápláléknak. Élményszámba megy a fárasztás…
Úgy tűnt, tökéletesen működik a stratégia, szebbnél szebb halak érkeztek az éjszakai hidegben
Bizony reggelre a mínuszok is megérkeztek! Újabb próbatétel a természettől a horgászoknak. A sikeres horgászatnak itt is komoly ára van!

A horgászat kulcsa: „Mivel csalizzunk?”

Elérkeztünk írásom legsarkalatosabb kérdéséhez. Mi kerüljön a hajszálelőkére? Akármilyen fórumot, írást olvastam, mindenhol egybehangzó volt a vélemény. Halibut pellet. Megmondom őszintén, nem vagyok halibut pellet párti, de nem dugom homokba a fejem, és természetesen nálam is ez adta a csalizás alapját!

Kedvenc pelletjeim természetesen ide is elkísértek, de be kellett látnom, hogy itt túlságosan is vonzzák a keszegeket…
Egy ilyen termetes keszeg sosem bosszúság, de Harsányban kapitális, nagy pontyokért jár az ember horgászni. Ezúttal nem keszegekre vágytam!

Tehát nem Fluo és nem is oldódó lebegő pelletek voltak a favorit csalik. Ezúttal a halibut pelletre kellett bíznom magam, de ezt sem „natúr” állapotban tettem a hajszálelőkére, és nem is önmagában…

Fluo Flavor aromákban áztak a 16 mm-es fúrt halibut pelletek, ami kiemelkedte őket az etető pelletek közül
Kissé felpuhulva, az aromát magába szívva. Viszont a „tökéletesre csiszolt” csalit, ismét csak egy korábbi Döme Gábor filmben bizonyító csalipáros adta…
… Édes Ananász Fluo pellet + Halibut pellet + Spicy Red Liver Carp Dip. Ezzel a kombinációval fogtam halaim 90%-át!
Ilyen gyönyörű, 15 kg feletti pontyot is köszönhetek annak, hogy a horgászatom minden részletét megpróbáltam a halak ízléséhez és a helyi sajátosságokhoz igazítani. Megérte!

Fontos halkímélő előírások, a halak érdekében:

Idén nagyon sok vízterületen volt alkalmam horgászni, így különösen feltűnő volt számomra, hogy Harsányban a tó lakói az egész éves hihetetlen nyomás ellenére is majd kicsattannak az egészségtől, hála a megfelelő halkímélő eszközöknek és a halak védelmét szolgáló szabályzatnak.

Bölcső, mérlegelő állvány. Ezek önmagukban is a horgászhelyhez tartoznak. Továbbá a horgászat alapfeltétele a sűrű szövésű merítőháló és a sebfertőtlenítő. Így lehetséges az, hogy a fotókon gyönyörű, egészséges halakkal pózolhatunk

Időjárás:

Meg kell, hogy mondjam, ennél szeszélyesebb időt nem választhattam volna a horgászatra. Igazából szinte mindenből kijutott. Napsütés, ború, viharos szél, eső, éjszakai fagyok. Az időjárás szeszélyességét fokozza, hogy túrám második napján a Kékesen rövid ideig tartó havazást jelentettek a meteorológusok! De mindezen körülmények ellenére is, még ha haldömping nem is volt, azért a halak nagy nehezen kapásra bírhatóak voltak, ha azt kínáltuk fel számukra, amit kellett…

A természet olykor a lábunk előtt alakít ki mutatós ábrákat. Egy egyszerű nyomvályúban is meg lehet látni az ősz szépségeit!
5 fokos hőmérséklet, szakadó eső…
… de nincs mellébeszélés, a horgászatnak mennie kell!

Horgászat összegzése:

Nem túlzok, ha azt mondom, életem egyik legnagyobb élménye volt itt horgászni. A nehéz körülmények, valamint a tavon tapasztalt „haltalanság” ellenére remekbe szabott horgászatban volt részem, és bizony tisztán körvonalazódott számomra is: Harsányban minden halért meg kell küzdeni, nem adja ingyen a sikert ez a tó! Gondolom, akik gyakrabban megfordulnak itt, azok 100%-osan egyetértenek ezzel az állítással. A horgászatot szeretném számokban összegezni a jobb átláthatóság érdekében:

  • 40 óra horgászat
  • 9 ponty, 4 dévérkeszeg (0 lemaradt hal!)
  • 7 pontyom súlya haladta meg a 13 kg-ot!
  • a fogott halak átlagsúlya 13,54 kg!
  • a legnagyobb fogott hal: 18,90 kg

Nem lehet kérdés, hogy a jövőben sűrűbben fogok megfordulni Harsányban, remélhetőleg az eddig itt tapasztalt dolgokat csokorba gyűjtve és egy ideális időszakban talán sikerül még a hőn áhított 20 kg feletti ponty megfogása is. Azonban ha a cikkben bemutatott módszerekkel bárki szerencsét próbál Harsányban, egészen biztos, hogy remek élményekkel távozhat erről a remek vízterületről!

Rajzolni sem lehetne szebbet! Ilyen fantasztikus halak várnak mindenkit, aki ide ellátogat! Az egész harsányi „feeling” magával ragadott!

Írta: Bugyinszki Gábor

Kommentek
Kapcsolódó termékek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: