TOP MIX 2008. évi újdonságai - 2. rész: etetőanyagok és adalékok

TOP MIX 2008. évi újdonságai - 2. rész: etetőanyagok és adalékok

A termékfejlesztés - természetesen - nem hagyhatta érintetlenül a Top Mix cég jól ismert termékeit, az etetőanyagokat és ezek adalékait sem. A márka bővülő kínálatából itt az újabb halcsemegéket, csalogató anyagokat, etetőanyag-kiegészítőket mutatjuk be.

- Mint azt az előző termékismertetőnkben említettük, a vállalkozás fő profilja az etetőanyag gyártás. Mire számíthatunk a Top Mix etetőanyagok terén ebben az évben?

- Természetesen ezen a területen is sok újdonsággal örvendeztetjük meg a horgászokat. Sokan azt hiszik, hogy ebben már nem lehet újat alkotni, pedig nagyon nem így van. Rengeteg ízről, adalékról, ezek keverékéről derül ki, hogy igen fogós és esetenként szelektíven fogós tud lenni. Viszont ehhez nagyon sokat kell horgászni, nagyon sokat kell tesztelni, és nem csak a hazai vizeken.

Nézzük például az amerikai bajnokságot! Úgy kezdődött, hogy először az egyik amerikai klubcsapat segítséget kért tőlem etetőanyag ügyben. Elmondásaik alapján készítettem nekik kétfajta etetőt, amelyikből az egyikkel megnyerték az amerikai csapatbajnokságot. Ez alapján készítettem el azt az etetőt, amellyel sikerült megnyernem az Amerikai Egyéni Horgászbajnokságot, sőt a második és a harmadik helyezett is ezt használta. Ez az etető eléggé hasonlít az Xtasy VIP etetőre, annak egy - kissé a helyi viszonyokhoz igazított - változata. Az Xtasy VIP etető ezzel nem csak itthon és Európa számos országában (pl. Olaszországban is) bizonyította fogósságát, hanem már a tengerentúlon is. Tehát ki merem jelenteni, hogy ez egy stabil, jól összerakott etetőanyag, amely számtalan helyen bizonyított. A többi új etetőnket is csak sok eredményes teszt után hozzuk forgalomba. Ebben segítenek a hazai és külföldi TOP MIX csapatok tagjai.

- Melyek a 2008-as etetőanyag-újdonságok?

- 2008-ban is elsősorban a hazánkban legnépszerűbb horgászat, a pontyhorgászat területén hoztuk ki a legtöbb újdonságot. Kezdjük a sort a BIG CARP széria 5 tagból álló etetőanyagaival!

Big Carp Selector etetőanyag család

Ez egy kifejezetten a pontyhorgászok számára kifejlesztett etetőanyag család. Az etetőanyagok összetevőit, ízeit, színeit, szemcseméretét mind-mind a lehető legrövidebb időn belüli legeredményesebb horgászat céljainak figyelembevételével válogattuk össze. Ennek megfelelően vannak gyorsan oldódó részecskéik is, amelyek a gyors csalogató hatást biztosítják. Tartalmaznak CSL. pelletet, mely önmagában is kiváló ponty csali. Ez lassabban oldódik, ezért tovább a helyszínen tartja a pontyokat. A családba tartozó etetőanyagok egyedülállóak abban, hogy nagyszemcsés fluor piros, fluor narancs és fluor sárga színű, édes, pontyos aromakeverékkel ízesített angolmorzsát is tartalmaznak. A fluoreszkáló színek fokozottan felkeltik a halak kíváncsiságát még zavarosabb vízben is. Az etetők gyártásánál kizárólag természetes aromákat és aromakeverékeket használtunk, melyek tovább növelik azok fogósságát. Az össz-ízhatást az emelt mennyiségben felhasznált carruba is javítja. A Big Carp Selector termékek felhasználhatók alapetetőként, szoktató etetéshez, etető- és feederkosárba, valamint a pontyos versenyeken is. Állaguk vízzel nagymértékben változtatható. Jól tapadnak, ezért jelentős mennyiségű etető magot is képesek fölvenni. Megfelelő méretű gombócokat készítve akár 100 m távolságra is belőhetjük azokat. Folyóvízi pontyozáshoz is kiválóan alkalmasak, kaviccsal nehezíthetők. Itt is tapasztalni lehet a fluor morzsa csalogató, hal számára figyelemfelkeltő hatását. Az öt etetőből álló sorozat tagjait XT jelzéssel és egy számmal különböztetjük meg egymástól.

SELECTOR XT 11: narancssárga színű, intenzív gyümölcs aromakeverékkel készített etetőanyag. Kiválóan alkalmas melegedő vizeknél is.

SELECTOR XT 21: natúr színű, intenzív marcipán - tejszín aromakeverékkel készített etetőanyag. Kiválóan alkalmas nyári, meleg vizeknél.

SELECTOR XT 31: sárga színű, ananász alapra épített aromakeverékkel készített etetőanyag. Kiválóan alkalmas nyári, meleg vizeknél.

SELECTOR XT 41: piros színű, különlegesesen finom trópusi gyümölcsökből készített aromakeverékkel készül. Kiválóan alkalmas késő tavasztól kora őszig.

SELECTOR XT 51: Sötét barna színű egyedi aroma keverékkel készített teljes szezonos etetőanyag.

A Big Carp széria mellett azonban a korábbi pontyos etetőanyagok sorát is kiegészítettük három új taggal. Ezek közül az egyik a Carp Carruba etetőanyag, mely szerintem az idei év egyik siker etetőanyaga lesz.

A Carp Carruba etetőanyag

Régóta használjuk pontyos etetőinkhez a carruba-t, de eddig nem volt elérhető a szirup és a pellet, mely megítélésem szerint szükséges lett volna egy komplett etető elkészítéséhez. Most azonban le tudtam ezeket gyártatni és elkészítettük ezt a prémium minőségű pontyos etetőt. A carruba fa vagy más néven szentjánoskenyérfa (elkorcsosult változatát nálunk is ismerik) a mediterrán országok déli lejtőin hozza meglehetősen édes, talán kissé a kakaóhoz is hasonló ízű termését. Ennek a hosszú, bab alakú termésnek a gyümölcsös részét és kipréselt szirupját használtuk fel alapanyagként ehhez a pontyos etetőhöz. A szirupnak különösen erős, meghatározható illata nincs, kissé édeskés-alkoholos jellegű, inkább az íz hatása a döntő. Ezáltal egy igen édes, carruba-ra jellemző illatú etetőanyagot készítettünk, mely nagy százalékban tartalmazza a darabolt gyümölcsöt is, sőt carruba pelletet is. A carruba pellet 6 mm-es, a gyümölcsből készült, igen lassan oldódó pellet.

CSL Ponty etetőanyag

A CSL. Ponty speciális pontyos etetőanyag, mely az igen bevált Corn Steep Liquor alapanyagokra épül. Alapját a CSL pellet és annak alapanyagai adják. További adalékként például jelentős mennyiségű tourteau de mais-t is felhasználtunk. Az íz hatást CSL folyadék hozzáadásával növeltük. Az etetőanyagban lévő CSL pellet lassú oldódásával tovább helyben tartja a pontyokat.

Végezetül, de nem utolsó sorban a hagyományos pontyos etetőnknek elkészült a piros színű változata is egy remek íz anyaggal.

Piros Pontyos etetőanyag

A meggyes hatású aromakeverékkel készített pontyos etetőanyag magas beltartalmi értékű, nagyszemcsés, piros színű etető. Alapanyagai többféle módon feltárt kukorica származékok, olajos magvak, szója és természetes aromák. Különleges alkotóeleme - melyet már minden minőségi etetőanyagba beleteszünk - egy ízfokozó, melytől kissé sósnak tűnnek az etetők. Ennek az a szerepe, hogy íz és aromaanyag még gyorsabban és intenzívebben terjedjen a vízben, fokozva az etetőanyag csalogató hatását. Különleges nagyszemcsés piros angolmorzsát is használunk pontyos etetőinkhez, ami magas fehérjetartalmú (szóját és kukorica glutént tartalmaz) adalék.

- Mi a helyzet a 2008-as keszeges etetőanyagokkal?

- Nézzük az új keszeges etetőket!

Jó minőségű keszeges etetőanyagot csak jó minőségű alapanyagokból lehet készíteni, amely meghatározza az árat is. Keszeges etetőinkhez már kizárólag csak fűszereket, fűszer keverékeket, kivonatokat használunk ízesítéshez.

Piros (liquirizia) Keszeg

Két éve ismerkedem ezzel a mediterrán növény, a liquirizia (édesgyökér) héjából készült kivonattal, mely minden tesztelésnél, a teljes szezonban jó eredményeket adott a keszegek és kárászok horgászatánál. Később, miután kicsit jobban utána kutattam, kiderült, hogy ezt, pl. Angliában igen előszeretettel használják, és nem csak etetőkben, hanem még bojlizásnál is. Ennek megfelelően készítettük el ezt a prémium minőségű, piros színű, édes ízű, egyenletesen finom szemcseméretű, sok olajos magot tartalmazó, versenyhorgászathoz is alkalmas keszeges etetőanyagot.

River Crysalis, az igen magas crysalis tartalmú folyóvízi etetőanyag

Folyóvízi horgászathoz készült a River Crysalis nevű, igen jó minőségű, de összetevői miatt igen drága etetőanyag. A speciálisan folyóvízre készített, magas crysalis és sajt alapanyagú, csúcsminőségű etetőanyag elsősorban márna, jász és paduc versenyszerű horgászatához ajánlott. Olaszországban igen népszerű és bevált etetőanyag a folyóvízi versenyhorgászok körében a scardola és márna horgászatánál.

Special Feeder Piros

A feederes etetőanyagok körét is bővítettük egy kifejezetten a feeder botos (etetőkosaras) horgászat számára készített etetőanyag keverékkel. Közepesen finom szemcsézetű, tutti-frutti - méz ízesítésű, gyorsan oldódó, sok felszálló szemcsét tartalmazó, piros színű etető. Aromaanyaga miatt elsősorban a pontyfélék horgászatához javasolt. Egyaránt alkalmas a hagyományos etetőkosaras és feederkosaras horgászathoz.

Az új „sárga zacskós” etetők

Teljesen megújítottuk az igen népszerű „sárga zacskós” etetőinket. Teljesen új, az eddiginél klasszisokkal szebb csomagolást kaptak, de természetesen ügyeltünk a „sárga zacskós” szimbólumra, és az etetők minőségét is megemeltük.

Ezenkívül az etetők köre két új taggal, a Karamell és a Zöld lucerna etetőkkel egészült ki. Az egyik különösen finom karamell aromával készült, amely köztudottan bevált a pontyhorgászatban. A karamell átható illata és kellemes édes íze távolról is horgunk közelébe csábítja kedvenc halunkat. Remekül tapad, kiváló etetőanyag feeder- és hagyományos etetőkosárba is. A másik újdonság ez az amur horgászatához kifejlesztett etetőanyag, amelynek zöld lucerna ízesítése az amurok számára ellenállhatatlan. A zöld lucerna aromát kifejezetten a mi kérésünkre készítették el, és a mi teszteredményeink alapján öntötték végleges formába. Sok esetben hihetetlenül szelektív horgászatot tesz lehetővé, bár a ponty is igen kedveli. Más etetőkhöz keverve növeli azok fogósságát.

- A zacskós kiszerelés mellett már elérhetők a vödrös Top Mix etetőanyagok is. Mit érdemes ezekről tudni?

- A tavalyi év vége felé jelentünk meg a piacon a vödrös etetőkkel.

Vödrös etetőanyag

Négyféle teljesen új pontyos etetőanyag keveréket csomagoltunk gazdaságos kiszerelésű vödrökbe. A minőségi etetőanyagok közül három eddig teljesen szokatlan, viszont a tesztelések során igen fogósnak bizonyuló ízesítést kapott. Az etetők kiválóan alkalmasak feederkosaras és etetőkosaras horgászatokhoz is.

VANÍLIA: Az általunk használt különleges fűszeres vanília ízesítés gyakorlatilag évszaktól függetlenül jó fogási eredményeket biztosít használójának. További előnye, hogy bármelyik etetőanyaghoz keverhető.

TIRAMISU: Rendkívüli eredményességű etetőanyag, melynek íz és zamatanyaga abszolút újdonság az etetőanyagok körében (legalábbis egyelőre). Nagyon kellemes kávé-tejszín-mascarpone aromáját a halak is nagyra értékelik.

TROPIC: Egyedi gyümölcsaroma keverékkel ízesített etetőanyag keverék, különösen ajánlott a nyári hónapokra.

EGZOTIK: Egyedi trópusi gyümölcs aroma keverékkel készített pontyos etetőanyag keverék, elsősorban tavasztól őszig.

- Mit ajánlasz a gabonákat, egyéb szemeseket preferálók számára?

- Úgy ítélem meg, hogy egyre nagyobb tért hódítanak az etető magok és ezek közül is a tartósítószer nélküli, de nem feldolgozatlan magok, magkeverékek. Valamilyen szintű feldolgozás, főzés, erjesztés vagy mindkettő együtt mindenképpen szükséges, hiszen ezzel nagymértékben javul a magok csalogató hatása.

Saját fejlesztésünk a természetes tejsavas erjesztési eljárással készített etető magok, magkeverékek, melyek tartósítószert nem tartalmaznak. Az erjedési folyamatok elindítása után, amikor a magok aroma- és zamatanyagai feldúsulnak, és ezáltal a csalogató hatásuk a legjobb lesz, leállítjuk a folyamatokat. A magokat védőgázos technikával csomagoljuk. Mivel a termékek tartósítószert nem tartalmaznak, eltarthatóságuk is rövidebb idejű. E termékek pontyokra és amurokra gyakorolt csalogató hatása minden elképzelésen túltesz. Használatukat elsősorban a nyári meleg vizeknél javasoljuk, ponty és amur horgászatához. Egyaránt alkalmasak szoktató és előetetéshez, de horogra tűzve vagy hajszálelőkére fűzve csaliként is kiválóak. Eddigi etető magjaink két új keverékkel bővülnek.

Ponty-mix és Amur-mix, mely utóbbit az erjesztésen kívül a tavaly igen népszerűvé vált hínár-sás kivonattal is kezelünk

Hatalmasat léptünk előre pellet ügyben is, és mint mindenhol máshol, itt is szeretünk a magunk útján járni, és nem a már mindenhol kapható, már-már elcsépelt pelletek további forgalmazói köré léptünk be, hanem azoknál még magasabb minőségűekkel rukkoltunk elő. Természetesen ezeket nem mi gyártjuk, hanem vesszük a megfelelő gyártóktól, ügyelve arra, hogy pontyok számára kifejlesztett pelletek legyenek.

8 mm-es ponty pellet

Olaszországban készült ez a pontyok számára optimalizált tápanyagtartalommal rendelkező 8 mm-es pellet. Növényi és állati eredetű fehérjékkel (pl.: halliszttel gazdagon) dúsított, de ugyanakkor zsírsavakban szegény, magas olajtartalmú pellet. A szemek viszonylag gyorsan kifejtik csalogató hatásukat, hiszen rövid idő alatt (15-40 perc alatt) felpuhulnak, de eredeti formájukat órákon keresztül megőrzik. Ezeket a csábító, nagy, puha, illatos falatokat az év bármely szakában szívesen fogyasztják a halak. Kora tavasszal és késő ősszel (15 Celsius-foknál kisebb hőmérsékletű vízben) különösen hatékony az epres és ananászos ízű, a melegebb vizekben pedig a „nagy klasszikus”, a frankfurti kolbászos változat. Számos hazai teszthorgászat során kiderült, hogy nem csak a pontyok, hanem minden termetes békés hal szereti. Olyan helyen is fokozza etetőanyagunk fogósságát, ahol talán még soha nem ízlelhette meg a hal.

12 és 16 mm-es fúrt ponty pellet

Két méretben hozzuk forgalomba ezt a Franciaországban gyártott fúrt ponty pelletet.

Ez a fúrt ponty pellet egy rendkívül összetett, precízen adagolt alkotóelemekből összeállított, különösen magas tápértékű eledel. A vonzerejét adó alkotóelemek közül érdemes megemlíteni a hal-, hús-, alga- és ráklisztet, de a domináns anyag egyértelműen a halliszt. A rendkívül tiszta, magas koncentrációjú fehérje (40%), valamint a közepes halolaj tartalom egy nem hétköznapi eledellé teszi ezt a pelletet, amelyet nagyon gyorsan felfedeznek, és előszeretettel fogyasztanak a halak. Mérete (12 és 16 mm) és kellemesnek nem nevezhető illata miatt rendkívül jó szelektív hatást biztosít. Különösen bevált a termetes pontyok céltudatos horgászata során. A melegedő és meleg vizekben (15 Celsius-fok felett) igazán hatásos. Kora tavasszal és késő ősszel (15 Celsius-foknál kisebb hőmérsékletű vízben) különösen hatékony az epres és ananászos ízű, a melegebb vizekben pedig a „nagy klasszikus”, a frankfurti kolbászos változat. Nem csak etetéshez ajánljuk, hiszen könnyedén csalizható is. A közepén található lyukon keresztül csak fel kell fűzni egy vékony hajszálelőkére, amely a horog öblébe kötve máris bevethető csalivá teszi ezeket a pelleteket. Lassan (a víz hőmérsékletétől függően), 2-4 óra alatt puhul fel teljesen, de akkor sem esik szét, megőrzi eredeti formáját.

Minden általunk forgalmazott pelletet kicsomagoltunk kis dobozokba is, ezért nem szükséges mindenből megvásárolni az 1 kg-ot ahhoz, hogy teljes választékunk legyen.

A hagyományos Magis Pellet dobozban, szilikon gyűrűvel
A 8 mm-es pelletek dobozban, szilikon gyűrűvel
A 12 mm-es fúrt pelletek dobozban, szilikon gyűrűvel
A 16 mm-es fúrt pelletek dobozban, szilikon gyűrűvel

A pelleteknek ezt a kis kiszerelésű változatát egy visszazárható dobozban, ajándék szilikon gyűrűkkel hozzuk forgalomba.

Az etető pelletek is egyre kedveltebbek. Most két új terméket ajánlunk az eddigi MCS etető pelletjeink mellé.

12 mm-es CSL pellet vödörben

Nyugat-európai pontyhorgászok körében az egyik legkedveltebb a CSL pellet. Kedvező tulajdonságait egyre több horgász kezdi felismerni, egyre többen használják a horgászataik során az etetéseikhez. Meglehetősen gyors oldódásukkal pillanatok alatt felkeltik az etetés környékén tartózkodó halak figyelmét. Az oldódás eredményeképpen az etetésen és körülötte a fenék felett egy hosszú ideig fennmaradó, csábító íz és illatfelhőt hoz létre. Két méretben kerül forgalomba, a 12 mm-es 4 kg-os kiszerelésben, vödörben, a 6 mm-es 800 grammos kiszerelésben, zacskóba csomagolva. Közvetlenül használható etetéshez, bojlis előetetéshez, vagy akár PVA hálóba rakva közvetlenül bojlizáshoz is. Teljes oldódási ideje kb. 1 óra.

Carruba pellet és C.S.L. pellet

A carruba bab a mediterrán éghajlaton élő szentjánoskenyérfa termése. Elsősorban a bab húsát használjuk, mely édes jellegű, magas szénhidrát- és fehérjetartalmú. Ezért elsősorban állati takarmányozásra használják, de igen finom édességek, sőt italok is készíthetők belőle. Régen kakaópótlónak is szokták használni. Ezt az enyhén édeskés-erjedt illatú pelletet igen kedvelik a pontyok, elsősorban a melegebb vizeknél. Lassú, mintegy 1-2 óra oldódási idejű. Kiválóan használható etetőanyagba keverve alapetetésnél, a lassabb oldódási ideje miatt az etetésen jól megtartja a halat. Őrölve kitűnő természetes édesítő, ízesítő anyag bojli készítésnél is.

Az igazi szúnyoglárva tartalmú 3 mm-es pellet Angliában készül

Igazi kuriózum a szúnyoglárva pellet, Gyulai Feri mondta, mikor az akváriumában szerette volna megnézni, hogy mennyi az oldódási ideje, hogy nem volt ideje a pelletnek feloldódni, mert a halak azt azonnal megették.

A természetes szúnyoglárva egy olyan hihetetlenül hatásos hal csali, hogy úgy éreztük, nélkülözhetetlen, hogy forgalmazzunk egy pelletet, amelyben benne van maga a szúnyoglárva is, nemcsak a gyenge aroma utánzatok. Olyan pelletet, amelyen nem csak egy bevonat van, amely esetleg gyors hatást biztosít, hanem meg is marad a hatása, azaz nem mosódik ki. Ezzel az ízig-vérig szúnyoglárva pellettel a szúnyoglárva lenyűgöző vonzerejét sikerült munkába fogni: folytatja is a munkát órákon át, miután beszórtuk a vízbe! Ahogy ez a fehérjében és zamatanyagokban gazdag pellet szétbomlik, a vízben oldódó vörös felhő szinte az etetés területére húzza a hatalmas étvágyúvá vált halakat, amik feltúrják körülötte az iszapot a szúnyoglárváért!

Roppantott magokból készített keverék

A complete mixek területén is bővültünk, mert úgy láttuk, hogy a mai rohanó világunkban a legtöbb horgásznak egyre kevesebb az ideje az etetőanyagok keverésével foglalkozni, illetve ennek az ellentettje, egyre kevesebb a pénze, hogy a bekevert, de fel nem használt etetőt kidobja. Két új, alapanyagaiban is új típusú kész keveréket készítettünk, három-három változatban.

Kizárólag a pontyok által kedvelt természetes anyagokból, roppantott magvakból készített keverék, melyben a magvakat tourteau de mais-szal ragasztottuk össze. A kész, nedves keverék további vizezést nem igényel. A vízben lassan oldódik, az apró szemcsék felhőt képezve, jó csalogató hatást fejtenek ki. Közvetlenül felhasználható alapozó etetéshez és etetőkosaras horgászathoz. Natúr, vanília és epres ízesítéssel kínáljuk. Minőségüket 2 évig megőrzik.

Egész magvakból tejsavas erjesztéssel készített keverékek

Általunk kidolgozott technológia alapján, kizárólag a pontyok által kedvelt természetes anyagokból, magvakból, tejsavas erjesztéssel készített keverék, melyben a magvakat tourteau de mais-szal ragasztottuk össze. A tejsavas erjesztéssel létrehozott íz és zamatanyagok fokozzák a keverék csalogató hatását. A kész, nedves keverék további vizezést nem igényel. A vízben lassan oldódik, az apró szemcsék felhőt képezve, jó csalogató hatást fejtenek ki. Közvetlenül felhasználható alapozó etetéshez és etetőkosaras horgászathoz. Különleges változata az amur horgászatához kifejlesztett keverék, amely a magokon felül még lucernát is tartalmaz. Minőségüket 60 napig megőrzik.

- Mi a helyzet az egyre népszerűbb bojlis és feeder- technikával? Kínálsz az e módszereket használó horgászoknak is valami újdonságot?

- Gondoltunk a feederes és bojlis horgászokra is, de természetesen itt is előtérbe helyeztük a természetes anyagokat.

Bait Balls etető golyók

A Bait Balls kész etetőanyag golyó, vákuumcsomagolásban és kb. 40 mm-es méretben. A Bait Balls roppantott és egész magvakból készül, a megfelelő magokból készített lisztkeverékkel összeragasztva, kizárólag természetes anyagok felhasználásával. Ezekkel az etető golyókkal akár 100 m távolságra is etethetünk csúzli vagy parittya segítségével. Sok időt megtakaríthatunk, hiszen nem kell fáradtságos munkával elkészíteni, majd keményre gyúrni, pontosan megformázni a golyókat, amely elengedhetetlen a pontos etetéshez. A golyók különleges állaga révén sokáig megmaradnak, a magvak csak lassan oldódnak ki belőlük, ezért sokáig ott tartják a halakat az etetésen. Sértetlen csomagolásban minőségét 1 évig megőrzi.

Mini Balls, azaz magvakból készített bojli golyók

A Mini Balls csali golyók 22 mm-es méretben készülnek. Összetételük megegyezik a Bait Balls etetőgolyókéval, tehát kizárólag természetes magvakból készülnek, és ezek lisztjeinek keverékével vannak összeragasztva. Semmilyen tartósítószert nem tartalmaznak, és legalább olyan elsőrangúak, mint a legjobb bojlik. Hajszálelőkével tudjuk a horogra rögzíteni, oldódási ideje 4-7 óra. Az összeragasztáshoz használt finom lisztek folyamatosan oldódnak ki, és a halak gyorsan megérzik a csábító zamatanyagot. A gyártás és a csomagolás módja megvédi az összetevők minden fontos tulajdonságát, illat, zamat stb. A Mini Balls használata különösen rövidebb horgászidő esetén javasolt. Igen jól alkalmazható a Bait Balls etető golyókkal létrehozott etetőzónák meghorgászásához.

- Az ötletes újítások után már csak az maradt kérdés, hogy mivel bővül 2008-ban a Top Mix etetőanyag-adalékok, aromák palettája?

- Az adalékok területén „csak” egy új dologgal jelentkezünk, a fluo morzsákkal.

Fluo morzsák színváltozatai

Különleges és egyedülálló adalékok ezek a fluoreszkáló színű morzsák. Rendkívül élénk színüknek és nagyon finom édes ízüknek köszönhetően kiváló csalogató hatást biztosítanak. Még zavarosabb, sötétebb vizekben is láthatók a szemcsék, ezért az ízük mellett a láthatóság hatásával is növelik a keverék vonzerejét. A tesztek során egyértelműen kiderült, hogy feltűnő színük ellenére nem riasztóak, hanem a halak kíváncsiságát fokozva növelik az etetőanyag fogósságát. Jól használhatók folyóvízi horgászatnál is. Új, Big Carp XT etetőinkben is ezeket a morzsákat használjuk.

Édes kukorica kivonat és a brasem aroma

Az 500 ml-es aromáink köre két különleges darabbal egészül ki.

Az édes kukorica kivonatból készített pontyaroma használatával etető- és csali anyagaink illatát a legfinomabb, édes csemegekukoricáéval megegyezővé varázsolhatjuk. A Brasem aroma a klasszikus dévér aroma folyékony változata. Sok év óta versenyeken is bizonyítja fogósságát. Eddig csak por alakban volt elérhető, most elkészítettük a sokkal finomabb folyékony változatot.

Legvégül pedig megemlítem az üveges kukoricákat, ahol újdonságként idén elérhető már az ananászos és frankfurti kolbász ízesítésű kukorica is.

- Köszönöm a részletes termékismertetőt!

(X)
Döme Gábor - Papp József

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.