Method suli 56. rész – június

Method suli 56. rész – június

A Method suli 53. részében már feltűnt az a horgászbot, amely már a tesztelési időszakban komoly hírnevet szerzett magának. Egész egyszerűen azért, mert olyan blankra akadtunk, amelyhez hasonló még nem volt a látókörünkben. A By Döme Kaiwo Gold Method Feeder botokat a method technika professzionális kivitelezésére fejlesztettük. Ebben a filmben részletesen bemutatom ezt a botcsaládot úgy, hogy elsősorban azon tulajdonságokat emelem ki, amelyek a method módszer megfelelő kivitelezését szolgálják. Így nemcsak azok kapnak hasznos infót, akik kíváncsiak az új TOP botjainkra, hanem azok is, akik magasabb szinten szeretnék űzni a „módszert”!

A method technika alapvetően egyszerű. Éppen emiatt értékelődik fel minden apróság. A horgászat megfelelő kivitelezése legalább annyira fontos, mint az, hogy mi kerül a kosárba. Ha igazán eredményesen szeretnénk űzni ezt a horgászmódszert, akkor végszerelékünk folyamatos kontrolálása a legfontosabb. No de mit is értek ez alatt? A method módszer esetében minden egy kosárnyi eledelen múlik. Ha azt jól kínáljuk fel, akkor az intenzíven telepített tavak halbőségének köszönhetően a halfogás garantált. Viszont a megfelelő kontrollálás nagyon nem könnyű feladat. A dobástávolság, az áramlási viszonyok, a szél, sőt még a várható halméret is befolyásolja azt, hogy milyen végszerelék-bot kombót kell használnunk. Horgászataim során nagyon sok olyan pecással találkoztam, akik ugyan jól készítették el a method szerkót, de megfelelően nem tudták azt alkalmazni, mert olyan botra tették fel, amely nem volt, mondjuk, a kosárral összhangban. És itt az összhang nem csupán annyit jelent, hogy nem érjük el a kívánt dobástávot, hanem totálisan használhatatlanná válik a rendszer a kezünkben. Lássuk, hogy mire kell figyelni ahhoz, hogy az apróságokat összegyúrva egy kerek egésszé váljon az eddig elsajátított tudásunk!

A method módszer egyszerű technika, professzionális kivitelezése viszont összetett feladat
A method kosarak használatának csúcsa a finomszerelékes, nagyon aktív pontyhorgászat
E technikát a népszerű, intenzíven telepített tavak halbőségéhez fejlesztették

Bot – orsó
Nyilván a horgászbot elsődleges társa az orsó. Elsősorban méretben kell megfelelnie az adott bothoz, de magához a módszerhez és persze a bot karakteréhez is alkalmazkodnunk kell. Itt vannak például ezek a finom pálcák. Ezekre feltenni, mondjuk, egy nyeletőfékes orsót, több mint tévedés. Egész egyszerűen nem illeszkedik bele abba a technikába, amelyet ez a bot képvisel. Az aktív, koncentrált peca alapja egy első fékes – lehetőleg gyorsfékes – orsó, amely nagy áttétellel rendelkezik, így gyors bevontatásra képes. A gyorsfék mind a halfárasztáskor, mind dobáskor fontos, hiszen egy mozdulattal lehet zárni és nyitni a féket. Az önakasztás kialakulásához is fontos, hogy ne csússzon meg a fék, tehát legyen ellenállás, amikor a hal megindul. A kontaktfelvétel után érdemes már csak nyitni a féken, amikor biztos, hogy az akadás rendben megtörtént bevágás nélkül is.
Ami még fontos egy orsónál, az a zsinórkapacitás. Na, nem azért, mert szükség van e horgászatnál, mondjuk, 300 méter zsinórra. De a dobon akkor is legyen 300 méter, ha csak 50-re horgászunk! Ne legyen rajta csak 100, mert akkor dobáskor a lepergés lassú, a zsinór pedig tekeredik. Inkább tegyünk alá 200 méter régi zsineget, és 100 métereket cseréljünk sűrűn, mintsem félig töltsük a dobot. Ez nagyon fontos!

A modern, aktív horgászatokhoz készített method botokhoz lehetőleg gyors, első fékes orsót válasszunk
A pörgős horgászatok során a fék addig behúzva marad, amíg csak lehet. Így megelőzhető a dobás során történő baleset, vagy a megcsúszó fék miatti rossz akadás
Az olyan elképesztően rugalmas botok, mint amilyen a By Döme Kaiwo Gold Method Feeder is, egyáltalán nem igényli a fék használatát a fárasztás első felében
A legjobb „versenyméret”

Bot – orsó – halméret
Kicsit továbbmenve, bele lehet kalkulálni a fogható halméretet is a botválasztásba, de nem érdemes. Tudom, hogy sokan félnek attól, hogy egy ilyen vékony, rugalmas, finom bottal alárendelt szerepük lesz egy nagy hallal való küzdelem során, de ez nem igaz. Egy jól dolgozó, karikába hajló bot sokkal, de sokkal hasznosabb halfárasztáskor, mint az, amelyik csak néha bólint bele a halba. Ráadásul a halvesztések nagy része sem azért következik be, mert valami enged, hanem azért, mert a rugalmatlan, durung bot, amely nem tudja a folyamatos kontaktot fenntartani, azt eredményezi, hogy a zsinór belazul. Minden ilyen belazulás a horog megmozdulását, és a seb tágulását okozza, mígnem elmegy a halunk, és bosszankodunk. A folyamatos kontaktot, a folyamatos terhelést az ilyen rugalmas botokkal lehet a legjobban fenntartani.

A látszólag vékony kis pálcák elképesztő erőtartalékkal rendelkeznek!
Nem kérdés, hogy milyen célra készítették ezeket a botokat

Etetőkosár – horgászbot
E két dolog harmóniája megalapozza a horgászat pontosságát és kivitelezhetőségét. Egy erős bot könnyű kosárral instabil felkínálást eredményez, míg egy lágy bot nehéz kosárral esetlen, lassú reagálású és pontatlan lesz. A horgászbot kiválasztását elsősorban a meghorgászni kívánt távolság határozza meg. Ez a botcsalád 4 méretben kerül forgalomba, melyek az aktív methodozások legkeresettebb változatai: 330L, 360M, 380MH és 390H. Mindegyik boton fel van tüntetve az optimális dobótáv, valamint dobótömeg, mégpedig azért, hogy könnyebb legyen választani hozzá kosarat. Mert ugye hiába képes egy 330-as bot akár 60 grammos kosarat is bejuttatni 30 méterre, nem arra való, és nem jelent a horgászat során előnyt számunkra. Ahogy az sem, hogy egy 390-es pálcával akár 30 grammos kosarat is be lehet dobni 70 méterre, főleg megtöltve, ám azt ott stabilizálni egy jó kis szélben már nem lehet, tehát igazából a botok csomó olyan képességgel is rendelkeznek, amelyek a horgászat kivitelezésében nincsenek segítségünkre. Ezeket a képességeiket általában más fontos szempont indokolja, így érdemes mindig arra a hangsúlyt fektetni, ami számunkra éppen akkor fontos!

A botokon megtalálható információk közt az optimális dobótömeg is megtalálható. Ez segít a megfelelő kosár kiválasztásában!
Nyilván az időjárási tényezők felülírhatják az optimális dobótömeg használatát, de a dobósúly-tartomány is szerepel minden botnál, így tudunk a határértékek között lavírozni, ha a helyzet erre kényszerít
E finom pálcákhoz a Haldorádó Dart kosarak közül az „L” méretű változatok passzolnak

Lássuk a tényeket, hogy mekkora kosárral érdemes is horgászni a szóban forgó horgászbotokkal:

390H – CW: 40–100 gramm. Az Optimal CW 50 gramm. Tehát nagyjából egy megtöltött 40-45 grammos L méretű method kosár az ideális választás ehhez a változathoz.
380MH – CW: 30–90 gramm. Az Optimal CW 40 gramm. Tehát nagyjából egy megtöltött 30-35 grammos L méretű method kosár az ideális választás ehhez a változathoz.
360M – CW: 25–70 gramm. Az Optimal CW 30 gramm. Tehát nagyjából egy megtöltött 20-25 grammos L méretű method kosár az ideális választás ehhez a változathoz.
330L – CW: 10–30 gramm. Az Optimal CW 20 gramm. Tehát nagyjából egy megtöltött 15-grammos L méretű method kosár az ideális választás ehhez a változathoz.

Ez persze nem azt jelenti, hogy bármilyen károsodás érné a botot, ha mondjuk, egy 330-as változatra feltennénk egy 30 grammos kosarat és azzal vetnénk be 15 méterre, mert azt kívánja a megfelelő stabilitás elérése. Mindössze annyit jelent, hogy a kecses bottest a optimálisan – a legnagyobb hatékonysággal – a megadott értékek figyelembevételével használható.

Négy, a finomszerelékes és versenyszerű method horgászatnál legtöbbször kézbe kerülő hosszban érhető el az új By Döme Kaiwo Gold Method Feeder botcsalád
Method horgászatok során gyakori vendég a ponty mellett az amur is…
… legtöbbször viszont kizárólag pontyra methodozunk

Megdobandó távolság – főzsinór – dobóelőke
A minőségi dobásoknak, és persze a kosár stabilizálásának kulcsa lehet a megfelelő főzsinór kiválasztása. Egy szükségtelenül vastag főzsinór ugyanis nagyon lecsökkentheti a dobástávolságunkat. Nem pereg olyan könnyen le a dobról, mint egy vékonyabb, a levegőben nehéz és nagy felülete miatt lassú. Mind a pontosság, mind pedig az elérhető távolság megsínyli a vastag főzsinór használatát. Sőt, ha szél is van vagy vízáramlás, akkor a vastag zsinór annyira instabillá teszi a végszerelékünket, hogy használhatatlanná válik.
Az indokolatlanul vékony főzsinórnak is vannak hátrányai. Dobóelőke esetén a csomó körül el tud vékonyodni és idejekorán elszakad. De azt is bele kell kalkulálni, hogy a modern method horgászat sok halról szól. A sok fárasztás pedig nyújtja a zsinórt, amely így előbb-utóbb elfárad.
A dobóelőke tekintetében sem szabad elrugaszkodni egyik irányba sem. Egy nagyon vastag dobóelőke a dobástávot visszaveti, míg egy vékony sajnos a sok dobás hatására elvékonyodhat. Ha nem kell kimaxolni a dobástávot, akkor lehet vastagabbat választani, mert az tartós, de az optimális a lágy, rugalmas botok esetében 0,30-0,35 mm-es monofil, fonottból pedig max. 0,20 mm-es.
Ha van rá lehetőség, akkor az ilyen rugalmas botoknál használjunk felvastagodó monofil dobóelőke változatot, ha nincs, akkor törekedjünk a kicsi csomók kivitelezésére. Ha az adott vízen szabad fonottat használni, akkor pedig a választás egyértelmű.

A botokon az ajánlott zsinórvastagságot is feltüntették, mely mindegyik esetben 0,18-0,22 mm
A magas kopásállóságú gyűrűsor szépen kivezeti a zsinórt, segíti annak egyenletes lepergését és kifutását
A termetesebb halak is könnyedén és gyorsan megadják magukat a rugalmas bottestnek!

Spicc kiválasztása, dobósúly-tartomány
Mindennapos kérdés, hogy mikor melyik spiccet kell a botba tenni. E botcsaládhoz 3 spicc jár, melyek élénksárga színezetet kaptak. Ezek 1, 2, és 3 unciásak. Sok félreértés van azzal kapcsolatban, hogy mikor kell a leggyengébb vagy épp a legerősebb változatot betenni. Method pecánál ez könnyen leegyszerűsíthető. Minél könnyebb kosarat használunk, annál lágyabb spiccet érdemes használni. A legerősebb spicc egy 20 grammos kosarat már képes elvonszolni a helyéről a befeszítéskor, ám az 1 unciás biztos nem fogja azt megmozdítani. Ez máris magától értetődővé teszi azt, ahogy a dobástáv csökkenése is a lágyabb spiccek használatára ösztönöz minket. A kapásérzékelés ennél a pecánál irreleváns, mert ha akarjuk, ha nem, az önakasztás minden esetben megtörténik, és már csak a menekülő hal megiramodását látjuk, vagyis már csak erre tudunk reagálni.
A By Döme Kaiwo Gold Method Feeder botokon több adat van megadva, mint eddig bármelyik botcsaládunknál. Van rajta CW, azaz Casting Weight, amely a dobósúly-tartományt jelenti. A megjelölt értékeken belüli az a tömeg, amelyet biztonságosan el lehet vele dobni. Azonban van egy másik érték is, amelynek a neve Optimal CW, tehát optimális dobósúly! Ez nem határérték, hanem egy megjelölés, amely azt jelzi, hogy mekkora az a tömeg, amellyel a botot csúcsra járathatjuk, tehát elérhetjük vele a maximális dobótávolságot és a legkomfortosabb horgászatot. Nyilván 10-15 grammos eltérések itt is lehetnek, ugyanis a szél és az áramlat mindig átírhatja a forgatókönyvet!

A Gold Method Feeder botok spiccei 1, 2 és 3 unciásak. Mindegyik élénksárga színezetet kapott

A By Döme Kaiwo Gold Method Feeder botok négy különböző méretben kerülnek forgalomba, így beszélhetünk konkrétumokról is. Mindegyik változat más és más távolság meghorgászására való. Az érdemi eltérést köztük az a néhány centiméternyi differencia jelenti, mely a „teherhordó” részből hiányzik. Ennek megfelelően változik a botok erőssége is. Ez a botokon is fel van tüntetve STRENGTH felirattal. Ez alatt a gyártó azt jelzi, hogy mekkora tömeget lehet felemelni vele. Az adatok egyébként meghökkentők. Íme:
390H – 4500 gramm
380MH – 4500 gramm
360M – 4000 gramm
330L – 4000 gramm

Megjelenés
Szándékosan hagytam a végére ezt a tényezőt. Az eredményesség szempontjából ugyanis ennek nincs túl nagy jelentősége. Azonban az, ha egy prémium minőségű és kimagaslóan jó adottságú bot megjelenésében nem tükrözi ugyanazt a színvonalat, akkor bizony nem érezzük magunkénak. A By Döme Kaiwo Gold Method Feeder botok minden apró eleme a magas minőséget tükrözi. Ezek önmagukban, egyenként is nagyon tetszetősek, de az egész, egyben tükrözi igazán vissza mindazt, amit egy prémium horgászbottól el lehet várni. 
Az aranyszínű bottest, az aranyozott végdugó és betétek, a színes gyűrűk, a karbonmintás orsótartó együtt gyönyörű összhatást kelt. Aki jobban szemügyre veszi a botot, az láthatja, hogy minden apróságra figyeltünk! Még a tagok illesztésénél is fel lett tüntetve egy-egy nyíl, amelyek a helyes illesztést segítik annak érdekében, hogy ne kuszán álljanak a gyűrűk. Nyugodtan mondhatom, hogy professzionális funkcionalitás és elegáns, letisztult megjelenés jellemzi ezt a botcsaládot, amelyet elsősorban azoknak ajánlok, akik versenyszerűen vagy finomszerelékes method technikával üldözik a pontyokat.

A professzionális minőséghez egyedi és elegáns megjelenés is dukál!
Visszafogott méretű feliratok és aranyberakások emelik a fekete bottest megjelenését

Csapatunk tagjai, akik e botokat próbálták, tesztelték, olyan szakemberek, akik világszínvonalon is eredményes versenyhorgászok. Az a rengeteg tapasztalat, amelyeket évek alatt sokszor a saját kárunkon tettünk magunkévá, mind megtestesülnek ezekben a botokban. Mivel is zárhatnám ezt az epizódot, mint azzal a mondattal, amelyet már régen kimondtam ezekre az eszközökre. Ilyen jó method botok még nem voltak a kezemben!

A botok megjelenése is a legmagasabb minőséget tükrözi
Ezzel a bottal komolyabb szintre emelhetjük method horgászatunkat!

Ez a rész elsősorban az új TOP botcsaládunk bemutatását szolgálta, de azt gondolom, hogy sok olyan hasznos információ hangzott el a method technika kapcsán, amelyeket azok is tudnak alkalmazni, akik már megérkeztek botválasztás terén. Akik nem, azoknak pedig azt javaslom, hogy várják meg, míg megérkeznek a By Döme Kaiwo Gold Method Feeder botok, és ha van rá lehetőségük, vegyék kézbe, próbálják ki őket. Ha szeretnél többet megtudni a botokról, vagy ha horgásznál velük, mielőtt bizalmat szavazol nekik, keress fel bármelyik social média csatornámon, segítek a döntésben!

Írta: Sipos Gábor
Fotók: Jakab Boldizsár

Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2026 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.