Este 7 felé jött az első bronz-hátú! Ő is óvatosan kapott, de a beemelés utáni elnehezedés megdobbantotta a szívemet. Nem idegesen, hanem szinte komótosan húzott felfelé, végig a mélyben tartva a zsinórt. Csak ki ne akadjon!
Úgy volt, hogy csapok egy nagy pergető hétvégét, de mikor meghallottam, hogy a keszegek nagy része már leívott, mindjárt lekonyultak nagyra törő vágyaim. Ráadásul a legnagyobb profiktól is azt hallani, hogy hosszú napok óta semmi nem mozdul a Tisza tavon. Alig lehet rablást megfigyelni esténként. A régi jó helyek egymás után hagynak cserben mindenkit. Lehet, hogy a cián igazi hatása most üt ki a folyón!? Megtoldva ezeket a jó híreket azzal, hogy a motorcsónak használatot a legjobb területeken betiltották... hát nem sok jót ígért az elkövetkező két nap!
Nem sok kellett hát, hogy barátom indítványozására benevezzek az évadnyitó tiszafüredi versenyre. Hagyományosan tavasszal, csónakokból, párosával vágnak neki a horgászok a Füredi Holt Tiszán kitűzött pályának.
Mivel a keszegező felszerelésem nem hiánytalan, ezért a megelőző két napban a horog, zsinór, úszó pótlásokkal, előkekötésekkel és etető anyag beszerzéssel foglaltam el magam. Az indulás előtti délben kaptam a hírt, hogy Feri barátomat a szíve miatt kórházba vitték. Szegényt már 5 évvel ezelőtt megműtötték egyszer... csak nehogy megint baj legyen!
Letörten nézegettem összekészített csomagjaimat az előszobában és a rohanó évek fölött töprengtem. A nyüzsgő, koszos város, a pénz, az idegeskedés, bedarál majd mindenkit... mindenkit, aki hagyja, de az igazi menekülés és kikapcsolódás talán elfeledteti a rosszat. Amíg a halakat űzzük, a gondok talán meg is szűnnek, de mindenesetre nem gyötörnek minket.
Az elmúlás feletti filozofálgatás volt e az oka, nem tudom, de erős kényszerem támadt, hogy a menekülés e csodálatos útját mással is megosszam.
Fiam jó párszor próbálkozott már a pecával, nem is ügyetlenül. Az utóbbi időben "komolyabb" sportok felé fordult, de én nem tettem le róla, hogy ezt a szép magot, a horgászat és a vízpart szeretetét, elültessem benne. Közös kirándulásaink mindig szép emlékek maradnak, és a "keszegező előkészületek" sem mennek így kárba. A gyerekkel való foglalkozás igaz, hogy kimerítő, de igazi kihívás is. Ha kicsit több idő telik el hal nélkül, bizony a fiú hamar megunja a várakozást, és egykedvűen állapítja meg: na, itt sincs hal! A törekvés, hogy módszereimmel minél könnyedebb, szórakoztatóbb színben tűntessem fel a halfogást, bizony engem is mindig valami újra tanít.
A tervek boldogan repítettek az iskola elé, ahol Mátét beültettem autómba, és alig múlt dél, mikor vígan nyargaltunk a Tisza felé. A gyerek lelkesedése és izgalma, a vízparti sátorozás és a ránk váró két napos non-stop peca, bizsergető érzéssel töltött el.
Egy olyan helyet céloztunk meg, mely engem még soha nem hagyott cserben.
Csigafogó. Apám így nevezte el a partot, mert szinte mindig fogtunk erre csigát horoggal, véletlenül, de szabályosan, úgymond "szájba" akasztva. Alkalomról alkalomra tanultam ki itt a víz minden felém küldött tanító jelét, így most lemérhetem, mit tudok átadni ebből a kezdő horgásznak.
Mire a kiszemelt partot megközelítettük már 4 óra is elmúlt. A nap úgy tűzött, akárcsak nyáron. Ilyenkor ideális elkezdeni itt az etetést.
Míg én a sátorral és a tábor felállításával foglalkoztam, Máté összeállított egy úsztatós felszerelést... nem is rosszul. A 3,90-es matchbotra egy 3 grammos, fix dugó alá került egy csúszó cseppólom két söréttel megütköztetve, majd egy 10 centivel lejjebb egy harmadik sörét jelzőnek. A főzsinór 16-os, az előke 12-es egy 14-es horoggal. Magam sem csináltam volna jobban. Talán az úszót és a hozzá való ólmozást a sodrás miatt én 4-esre cseréltem volna, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a saját kis ládikájából szereljen, és ott nem volt nagyobb. Majd meglátjuk, aztán finomítunk a módszeren igény szerint. Mire elkészült a szereléssel, ami azért nem ment olyan gyorsan, én is begyúrtam az első gombócokat. A 2 kg keszegező Top Mix-hez 1 kg vaníliás alapot kevertem szintén Top Mix-ből. 3 deci csontival és egy konzerv csemegekukoricával fűszereztem az elegyet. Mindezt igen masszívra állítottam be egy kicsit több vízzel, mint szoktam, mert a sodrás elég erős volt, és még oldódás előtt elsodorta volna a gömböket a kívánt pontról. A 7-8 "laposított narancs" beküldése után 1 kg Mosella Select Brassen-t földnedvesre kevertem, úgy, hogy egész gyorsan oldódjon, és percenként egy kisebb ökölnyit dobtam az etetésre, hogy a hívogató hatást fokozzam. Ezt, a finomabb szemcsézettségű anyagot az ár hamar messze viszi és az én tapasztalatom az, hogy így kevesebbet kell várni a halak megérkezésére.
Máté elkezdett úsztatni. 5 méterre a parttól járatva a csalit, időnként ügyesen lassította az összeállítás mozgását, eresztéke körülbelül 2 méteres mélységben, a fenék felett lebegtette a csonti csokrot.
Talán a harmadik hívogató gombóc rádobásánál jelentkezett az első kisebb karika.
- Hal!
Hangzott a figyelmeztető, boldog kiáltás, mert épp a saját botom szerelgetésével bajlódtam, de a kis keszeg hamar a gyerek tenyerében ficánkolt.
- Hú! Benyelte!
Nyújtotta felém a zsákmányt. Bizony, a horog-szabadítást még tanulni kell! Remélem, lesz is rá alkalom.
- Hamar csalizz újra és tartsd vissza jobban az úszót, mert nemsokára itt lesznek a nagyobbak is!
Okítottam. Ismerve a terep törvényeit... És nem is csaptam be. Csakhamar beindult a népség. A jelentkezők közt a karika és a lapos keszegek vitték a prímet, 25 dekás átlagsúllyal, de akadt köztük már egy-két korosabb jószág is. Sajnos az általam megcélzott szép dévérek még távol maradtak.
Közben látva, hogy Máté túl könnyű szereléke miatt a kelleténél gyorsabban sodortatja a csalit, a kezébe adtam egy sikeresebbnek ígérkező fegyvert, ami a következő időkben végig verhetetlennek bizonyult. A 4 méteres, begumizott spiccbotra 16-os zsinór, 4 g-os úszó került, egybesúlyozva, egy 0,3 g-os kis jelzősöréttel. Az előke 12-es Trabucco Super Elite 50 cm hosszban, a horog 14-es méretű Owner volt. A begumizásra azért volt szükség, mert korábban többször is megtépett már itt néhány halacska.
Ezzel aztán a fiúnak nagy büszkén megmutattam a nyerő módszert... A spicc alatt visszatartva, pont 4 méterre a parttól elértem egy gyenge törést. A halacskák sokkal nagyobbak voltak a visszatartott szereléken, és a kapások néha már a jelző beállása előtt, a csali talajra libbenésekor jelentkeztek. Persze az úszó mozgásának változását csak akkor érzékelhettem, ha a bottal szinte mozdulatlan tudtam maradni, és ez a módszer nehézsége. A gyerek, látva a sikereket természetesen elkérte a botot, amit szívesen nyújtottam át, hiszen igazából neki raktam össze, csak nem szerettem volna, ha az ő ötleteinek módosításával megbántom, és kedvét szegem még a kezdetekkor.
A halak szépen, folyamatosan ettek. Próbálkoztunk váltogatni a csalikat, hogy a kisebbeket kiszűrjük, és bizony megfigyelhető volt, hogy a gilisztára és az egy szem kukoricára darabosabbak jöttek. Az is érdekesség, hogy a fajták külön rajokban lepték el az etetést. Először a bátor, harcias, kisebb karikák és bodorkák, majd belőlük a nagyobbak csaptak a csalira. Egy picivel később a papírkeszegekből ugyanúgy a kisebbek és pár percre rá a nagyobbak lettek gyanútlan áldozatok. Az "ötödik turnusban" a kisebb, 30 dekás dévérek végre megjelentek.
Este 7 felé jött az első bronz-hátú! Ő is óvatosan kapott, de a beemelés utáni elnehezedés megdobbantotta a szívemet. Nem idegesen, hanem szinte komótosan húzott felfelé, végig a mélyben tartva a zsinórt. Csak ki ne akadjon! Fohászkodtam, mert mozgásából tudtam, hogy dévért akasztottam. Hogy biztos legyek megérzésemben pár másodperc múlva a felszín alatt megcsillant egy lapátnyi ezüstös folt! Máté izgatottan a merítőért ugrott!
- Még hagyd! Egyszer még megpróbál kiugrani!
Csitítottam, és az állat, mintha értené, egy utolsó futamra szánta el magát. A horog azonban tökéletesen ült. Elkértem fiamtól a merítőt.
- Add ide, csinálom egyedül! Neki sem segít senki.
Alámerítettem és a pikkelyes legyőzve a hálóban verdesett. Hát ezért jöttünk!
Tudtam, hogy ilyenkor úgy foghatunk többet belőlük, ha a csalit szinte "lefenekezzük" és a folyamatos után-etetést megszűntetjük, mert többször is elkövettem azt a hibát, hogy az első dévér-apó feltüzelt és egy nagyobb gombóc dobására ingerelt, azonban ettől elijedtek és nem sikerült fognom többet. Ezúttal nem hibáztunk, és egy könnyű feederrel megtoldva a fegyvertárat, 10 perc alatt még hármat kiszedtünk belőlük. További két hatalmas karika is az öregekkel tartott... szépen küzdöttek ők is!
Sajnos még egyszer sem sikerült elérnem, hogy pár percnél tovább a közelben tartsam őket. Úgy látszik, biológiai órájuk hajtja őket felfelé, más vizeket kutatva. Sebaj, mi holnap is itt leszünk!
Nem tudom, mitől tartom nagy élménynek egy-egy öregebb dév-hal kifogását, mert a horgon nem túl kemény ellenfél, de mégis egy olyan szépséges nemes állat, hogy zsákmányul ejtése különös örömet okoz számomra.
A szokásos koreográfia alapján a kapások teljesen megszűntek 8 körül. Ilyenkor jön a 7. turnus, a pontyok! Sajnos most csak egy retúr meg egy izmos másfeles kéredzkedett rá a feederre, szokatlanul megtornáztatva a rugalmas kis botot. Kellemes meglepetést okoztak, nem vártuk őket igazán, így tilalom idején.
Lassan sötétedni kezdett és mi fáradtan, boldogan ültünk egymás mellé elfogyasztani az ilyenkor megérdemelt kolbászt, sajtot és kenyeret. Az ízük valami miatt itt sokkal édesebb, mint a városi asztalnál... Szótlanul fiam oldalán falatozva, a nyárias alkonyatban a felszín közelében táncoló rovarokat nézve, a felnőtt szívében elégedettség parázslik és titkon reméli, hogy a maga módján a gyermekben is valami visszavonhatatlan, örök emlék támad, mely csak hosszú évek után lángol fel újra egy hasonlóan szép élmény nyomán.
Nem kellett sokat nógatnom és Mátét hipp-hopp a hálózsákban találtam. Szüksége is volt a pihenésre, mert másnap hajnaltól folytatódott a hajsza. Én még összekészültem egy kis éjszakai feederezésre, mert nyáron gyakran jön újra az öreg-csapat este 10 körül.
- Elmegyek egy kicsit dobálni!
Szóltam két perc múlva a sátor felé, de onnan válasz helyett már csak jóleső szunyókálás hangjait hallottam. Hónom alá csaptam a pergető botot és magamban szép álmokat kívántam neki. Szép álmokat, csodás vizekkel, óriás dévérekkel...
